Löw nem bízik a Guardiola-hatásban, Heynckes kritizál

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 19:34
null
Spanyol újságírók már látták is a hétvégi bajnoki előtt Guardiolát Münchenben, igaz, a hónuk alatt vitték el odáig (Fotó: Reuters)
A német Bild arról számolt be, hogy a Bayern München és a német labdarúgás korábbi fenegyereke, Stefan Effenberg lehet a csapatot nyáron átvevő új vezetőedző, a spanyol Pep Guardiola egyik segítője. Eközben a szezon végén – minden bizonnyal bajnoki címmel a zsebben – távozó Jupp Heynckesnek az időzítéssel van problémája, míg a németek szövetségi kapitány, Joachim Löw szerint nem biztos, hogy a Guardiola-hatás működőképes lesz Barcelonán kívül is.

 

A 2001-ben BL-t nyerő bajor együttes csapatkapitányának soha nem a képességeivel, sokkal inkább a viselkedésével akadtak problémái, úgy a pályán, mint azon kívül. Saját bevallása szerint is nehéz esetnek számít.

Effenbergnek megvan a munkához szükséges edzői licence, 2011-ben – hol máshol – éppen a münchenieknél töltötte a gyakorlatát.

Minden bizonnyal érdekes párost alkothatna a mindig kimért, megfontolt, udvarias Guardiolával. Helyi ismerete Münchenben és a Bundesligában is fontos lehet az ott új fiúnak számító spanyol kollégánál, akinek viszont veretes szakmai múltja tiszteletet parancsoló.

A német bajnokság listavezetőjének jelenlegi mestere, Jupp Heynckes kritizálta az időzítést. Véleménye szerint a Guardiola érkezésének bejelentésével járó médiafelhajtás nem tesz jót a csapatnak.

„Jobb lett volna ezt a téli szünetben megejteni – vélekedett Jupp Heynckes. – Még karácsony előtt be kellett volna jelenteni, mert a felhajtás megzavarhatja a csapat mindennapjait.”

Nem ragadtatta vastapsra Guardiola kinevezése Joachim Löwöt. A német válogatott szövetségi kapitánya egy düsseldorfi edzői konferencián tartott előadást a Bundesliga-trénereknek.

„Van egy teljesen tiszta és világos filozófiája, amelyet hirdetett, és amely szerint dolgozott Barcelonában. Azt viszont majd csak a jövő dönti el, hogy ugyanezzel Németországban is lehet-e sikereket elérni” – mondta Löw, kiegészítve azzal, hogy messzemenően elismeri a katalánokkal edzőként négy év alatt többek között két BL-t és három spanyol bajnoki címet begyűjtő Guardiola edzői képességeit és eredményeit.

De nem felejtette el megemlíteni a leköszönés előtt álló Heynckest sem.

„Nagyot sokat tett a német labdarúgásért. Ki kell mutatnunk neki ezért az elismerésünket. Most nem lehet valami könnyű neki, szeretném, ha sikeresen tudná lezárni az amúgy is sikeres edzői pályafutásának ezt a müncheni időszakát.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik