Leipzig: Gulácsiért 12 milliót ajánlott a Sevilla – sajtóhír

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 15:27
null
Gulácsi Pétert nem engedi el az RB Leipzig (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig kapusa iránt nemcsak a Benfica, hanem a Sevilla is komolyan érdeklődik – írja a Bildre hivatkozva a ligainsider.de.

 

A lap úgy tudja, hogy a spanyol csapat már felvette a kapcsolatot a német klubbal és három ajánlatot is tett Gulácsiért – a legutóbbi már 12 millió euró volt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Benfica is kiszemelte a magyar kapust, ám információink szerint a lipcseiek sportigazgatója a portugálok megkeresését is határozottan elutasította.

Az előző idényben harmadik helyen végző gárda hosszú távon a Schalke fiataljával, Alexander Nübellel pótolná Gulácsit, azonban még nem ezen a nyáron. A 29 éves kapuvédő az előző évad legjobbja lett a Kicker osztályzatai alapján a német élvonalban, 33 bajnokijából 16 találkozón nem kapott gólt. Jelenlegi szerződése 2022 nyaráig érvényes.

Németországban és Spanyolországban egyaránt augusztus 31-én zárul az átigazolási időszak, így folytatása bár lehet az ügynek, a Leipzig aligha lenne hajlandó elengedni két héttel az új szezon kezdete előtt az első számú kapusát.

A Sevilla a 6. helyen zárt az előző kiírásban, így automatikusan az Európa-liga csoportkörébe jutott, míg az RB Leipzig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet majd.

Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
23 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.01.15. 22:44

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
2026.01.14. 13:45

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
2026.01.13. 22:34

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
2026.01.13. 12:06

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:04
Ezek is érdekelhetik