Hertha: szemüvegcserét javasolt a dühös Dárdai a riporternőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.31. 10:44
null
Anne van Eickelsnek szemüvegcserét javasolt (Fotó: Bild)
Már beszámoltunk arról, hogy Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának magyar szakvezetője meglehetősen mérges volt a Dortmundtól vasárnap elszenvedett 3–1-es vereség után – a Bild beszámolójából az is kiderül, hogy a tréner dühéből egy újságírónőnek is jutott.

A német bulvárlap tudósítása szerint Anne van Eickels, a WDR riportere a mérkőzés után megkérdezte Dárdait: „Lehet, hogy a csapatának nagyobb kockázatot kellett volna vállalnia? Hiszen nagyon hosszú ideig kitartott a védekező hadrend mellett.”

„Nem tudom, milyen hiányzó kockáztatásra gondol – idézi a Bild a magyar szakvezető válaszát. – Mi már két százszázalékos gólhelyzetnél tartottunk, amikor a Dortmundnak még egy sem volt. Talán rossz meccset nézett vagy ki kellene cserélnie a szemüvegét.”

Ezzel azonban még nem ért véget az eszmecsere.

„Később (Dárdai) még egyszer odajött hozzám, és azt mondta, egyáltalán nem értek a futballhoz – folytatta Anne van Eickels. – Ezzel azonban nem foglalkozom, nem vagyok haragtartó. Ahhoz már túl régóta vagyok a pályán.”

Három forduló után a Hertha – ötvenszázalékos teljesítménnyel – a 10. helyen áll, következő ellenfele a még pont nélküli VfB Stuttgart lesz hazai pályán, szeptember 12-én.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik