Bundesliga: Sallaiék sem tudták megállítani a Leverkusent

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 17:43
Sport-Club Freiburg v Bayer 04 Leverkusen - Bundesliga
Patrick Schick a Freiburg ellen is eredményes volt (Fotó: Getty Images)
A Bayer Leverkusen 3–2-re megverte a Freiburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójának vasárnapi összecsapásán. Xabi Alonso csapata ezzel továbbra is megállíthatatlan a bajnokságban, és már 38 veretlenül megvívott tétmeccsnél jár az idényben. Az esti meccsen a Borussia Dortmund a hajrában fordított, és 3–1-re legyőzte a Frankfurtot.

A hét közben mindkét csapatnak nemzetközi kötelezettsége volt, a Leverkusen az Európa-ligában drámai meccsen harcolta ki a továbbjutást a Qarabag ellen, a Freiburg viszont nagy pofonba szaladt bele a West Ham United vendégeként. Vagyis ezek alapján is minden Xabi Alonso csapata mellett szólt, és ha nehezen is, de végül most is hozta a kötelezőt a gyógyszergyári alakulat.

A Freiburgnál a kezdőcsapatban kapott helyet Sallai Roland, ám a magyar válogatott játékos ezúttal nem tudott eredményes lenni, a 62. percben pedig lecserélte edzője. A csapat másik magyar játékosa, Szalai Attila ezúttal nem kapott helyet a meccskeretben. 

A Leverkusen a 2. percben Florian Wirtz révén szerzett vezetést, de erre a gólra hamar válaszolt a Freiburg, a 10. percben Doan Ricu egyenlített. A vendégek még a szünet előtt visszavették a vezetést, majd az 53. percben a Qarabag elleni meccs hőse, Patrik Schick is betalált, így két góllal meglépett a Leverkusen.

A házigazda azonban nem adta fel, a 79. percben a három perce beküldött Yannik Keitel gólja ismét szorossá tette a találkozót, viszont ennél többre már nem futotta a hazaiak erejéből, noha a hajrában nagy nyomás nehezedett a Leverkusen kapujára. 2–3

Újabb sikerének köszönhetően a Leverkusen továbbra is fölényesen vezeti a Bundesligát, a Freiburg maradt a 9. helyen.

A Dortmund a hajrában gyűrte le a Frankfurtot

A Borussia Dortmundnak meggyűlt a baja az Eintracht Frankfurttal, amely a 13. percben Mario Götze góljával megszerezte a vezetést a Signal Iduna Parkban. A kapott gól után magasabb sebességi fokozatra váltott a PSV elleni hétközi Bajnokok Ligája-meccs miatt kissé fáradtan futballozó Dortmund, és ennek meglett az eredménye. A 33. percben Karim Adeyemi kiegyenlített, majd a második félidő hajrájában megtörte riválisa ellenállását a házigazda. Erre egészen a 81. percig kellett várni, amikor az előrehúzódó veterán védő, Mats Hummels előnyhöz juttatta csapatát. A 93. percben Emre Can tizenegyesből biztosította be csapata győzelmét, aminek köszönhetően a BVB visszafoglalta a negyedik helyet a tabellán a Lipcsétől, míg a Frankfurt továbbra is a hatodik. 3–1

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Freiburg–Bayer Leverkusen 2–3 (Doan 10., Keitel 79., ill. Wirtz 2., Hlozek 40., Schick 53.)
Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt 3–1 (Adeyemi 33., Hummels 81., Can 90+3. – 11-esből, ill. M. Götze 13.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hoffenheim–VfB Stuttgart 0–3 (Millot 16., Guirassy 45+1., Leweling 68.)
Darmstadt–Bayern München 2–5 (Skarke 28., Vilhelmsson 90+5., ill. Musiala 36., 64., Kane 45+1., Gnabry 74., Tel 90+3.)
Heidenheim–Mönchengladbach 1–1 (Dinkci 66., ill. Hack 9.)
Mainz–Bochum 2–0 (Burkardt 45+3., 71. – az elsőt 11-esből)
Union Berlin–Werder Bremen 2–1 (Vertessen 50., Aaronson 52., ill. Weiser 63.)
Wolfsburg–Augsburg 1–3 (Wimmer 9., ill. Maier 45+2., Jakic 61., 79.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
1. FC Köln–RB Leipzig 1–5 (Adamjan 18., ill. Simons 15., Openda 63., 67.,  A. Haidara 70., Poulsen 82.)

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayer Leverkusen2622466–18+4870
2. Bayern München26193478–31+4760
3. VfB Stuttgart26182660–31+2956
4. Borussia Dortmund26148453–32+2150
5. RB Leipzig26154760–32+2849
6. Eintracht Frankfurt261010642–35+740
7. Augsburg2698943–42+135
8. Hoffenheim26961144–50–633
9. Freiburg26961136–48–1233
10. Werder Bremen26861235–41–630
11. Heidenheim26781135–44–929
12. Mönchengladbach266101046–50–428
13. Union Berlin26841425–42–1728
14. Wolfsburg26671331–44–1325
15. Bochum265101130–54–2425
16. Mainz263101322–46–2419
17. 1. FC Köln26391420–47–2718
18. Darmstadt26271726–65–3913

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik