Bundesliga: Schick triplájával nyert a Leverkusen, győzött a Bayern is

Vágólapra másolva!
2023.12.20. 22:40
null
Schick parádézott, a Leverkusen gálázott (Fotó: Getty Images)
Magabiztos, 4–0-s sikert könyvelhetett el Bayer Leverkusen a Bochum elleni hazai mérkőzésen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójában. A címvédő Bayern München Wolfsburgban győzött, míg a Sallai Rolandot a kezdőcsapatba nevező Freiburg a Heidenheim otthonában maradt alul.

Csupán harminc percig bírta a nyomást Leverkusenben a Bochum védelme: Patrick Schick bő negyed óra alatt mesterhármast szerzett, így már csak a szépítésben reménykedhettek a vendég drukkerek. Xabi Alonso együttese viszont a szünet után sem vett vissza a tempóból, s míg Andrich gólját érvénytelenítette a VAR, a Schicket váltó Victor Boniface már érvényes találatot könyvelhetett el. A nigériai csatár gólja a végeredményt állította be, így továbbra is veretlenül áll a tabella élén.

Esélyeshez méltó módon kezdett Wolfsburgban a Bayern, amely a kapuja elé szegezte Nico Kovac gárdáját. A „farkasok” védelme az első félidő második felében kétszer is kapitulált: előbb Jamal Musiala volt eredményes, majd Harry Kane szerezte meg a 21. gólját a bajnokság jelenlegi évadában. A szünet előtt Maximilian Arnold bombájával faragott hátrányából a Wolfsburg, majd a második félidőben fokozatosan – párhuzamosan a bajorok elfáradásával – átvette a mérkőzés irányítását. Ez viszont egyenlítést nem eredényezett – Thomas Tuchel együttese győzött, s tartja a lépést a Leverkusennel.

Nem sok esélyt adott az Augsburgnak a remek idényt futó Stuttgart, a sváb együttes Serhou Guirassy, Deniz Undav és Chris Führich góljaival könnyed győzelmet aratott. Maximilian Wöber találata kis híján három pontot ért a Mönchengladbachnak az Einracht Frankfurt vendégeként, de előbb pont a gólszerző kapta meg a második sárga lapját a 88. percben, majd Aurélio Buta és Robin Koch hosszabbításban szerzett góljaival a hazai csapat fordított, s nyert is.

Sallai Roland 84 percet kapott a Freiburgban, amely a csere pillanatában még vezetett az újonc Heidenheim otthonában. Másodpercekkel később Tim Kleindienst góljával egyenlített a hazai csapat, majd a ráadásban Matthias Ginter öngóljával mindhárom pontot megszerezte.

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt–Borussia Mönchengladbach 0–1
(Buta 90+2., Koch 90+7., ill. Wöber 27.)
Kiállítva: Wöber (Mönchengladbach, 88.)
Heidenheim–Freiburg 3–2 (Dinkci 52., Kleindienst 84., Ginter 90+2. – öngól, ill. Höler 7., 64 –11-esből)
Bayer Leverkusen–VfL Bochum 4–0 (Schick 30. – 11-esből, 32., 45+1., Boniface 69.)
VfB Stuttgart–Augsburg 3–0 (Undav 18., Guirassy 45+1., Führich 69.)
Wolfsburg–Bayern München 1–2
(Arnold 45+1., ill. Musiala 33., Kane 43.)

KORÁBBAN
Union Berlin–1. FC Köln 2–0 (Hollerbach 55., Fofana 78.)

KEDDEN
Werder Bremen–RB Leipzig 1–1 (Njinmah 75., ill. Openda 47.)
Borussia Dortmund–Mainz 1–1 (Brandt 29., ill. Van den Berg 43.)
Hoffenheim–Darmstadt 3–3 (Kramaric 14. – 11-esből, Bebou 28., 66., ill. Pfeiffer 23., Skarke 57., 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 16 13 3 46–12 +34 42
2. Bayern München 15 12 2 1 49–15 +34 38
3. VfB Stuttgart 16 11 1 4 37–19 +18 34
4. RB Leipzig 16 10 3 3 38–17 +21 33
5. Borussia Dortmund 16 7 6 3 30–25 +5 27
6. Hoffenheim 16 7 3 6 32–30 +2 24
7. Freiburg 16 7 3 6 21–26 –5 24
8. Eintracht Frankfurt 16 5 6 5 24–20 +4 21
9. Mönchengladbach 16 5 5 6 31–33 –2 20
10. Heidenheim 16 6 2 8 25–32 –7 20
11. Wolfsburg 16 6 1 9 20–27 –7 19
12. Augsburg 16 4 6 6 24–31 –7 18
13. Werder Bremen 16 4 4 8 23–30 –7 16
14. Bochum 16 3 7 6 18–33 –15 16
15. Union Berlin 15 4 1 10 17–31 –14 13
16. Mainz 16 1 7 8 13–28 –15 10
17. 1. FC Köln 16 2 4 10 10–28 –18 10
18. Darmstadt 16 2 4 10 20–41 –21 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik