Bundesliga: nagyot hajrázva nyert a Dortmund Freiburgban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.16. 17:40
null
Fordulatos, gólokban gazdag meccset nyert meg a Dortmund (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójában a magyar légiósai nélkül is simán, 3–0-ra nyert az RB Leipzig az Ausburg ellen. A Borussia Dortmund fordulatos mérkőzésen a hajrában szerzett két góllal győzte le a Freiburgot, míg a Hoffenheim Szalai Attila nélkül nyert Kölnben.

 

FREIBURG–DORTMUND

A legutóbbi két bajnokiján döntetlent játszó Borussia Dortmund a Sallai Rolanddal a kezdőben felálló Freiburghoz látogatott. A vendégek szereztek vezetést a 11. percben, miután Brandt szögletét Mats Hummels fejelte nagy erővel a kapuba.

Ezt követően feléledt a Freiburg: Lienhart még csak a bal kapufát találta el, az első félidő hosszabbításában azonban fordítottak a hazaiak. Előbb Lucas Höler, majd Nicolas Höfler fejelte be Grifo beadását.

A vendégeknek is volt válaszuk, Donyell Malen kapott jó kiugratást és higgadtan a hosszú alsóba helyezte a labdát. Sőt Höfler piros lapjának köszönhetően a hajrára emberelőnybe került a Dortmund, amit hamar ki is használt. Mats Hummels második góljával már a vendégeknél volt az előny, a meccset végül Marco Reus döntötte el a hosszabbítás második percében.

Sallai Roland hiába játszotta végig a mérkőzést, a Freiburg egymás után másodszor is vereséget szenvedett a bajnokságban.

1. FC KÖLN–HOFFENHEIM

Andrej Kramaric már az 1. percben vezetést szerzett a Hoffenheimnek Kölnben. A 28. percben rosszul mozdult ki a kapujából Schwäbe, Florian Grillitsch kihasználta a helyzetet és a saját térfeléről a Köln kapujába emelte a labdát. A második félidőben Maximilian Beier lövésével már hárommal vezettek a vendégek, Davie Selke találata csak a szépítésre volt elég. A Hoffenheim 3–1-re nyert, Szalai Attila a kispadon nézte végig a találkozót.

MAINZ–STUTTGART

Serhou Guirassy továbbra is remek formában van. Ezúttal a Stuttgart mindhárom gólját ő szerezte, így már 8 találatnál jár négy meccs után. A hazaiak részéről Leandro Barreiro gólja csak a szépítésre volt elég. A Mainz továbbra is nyeretlen, míg a Stuttgart négy meccséből hármat is megnyert.

LEIPZIG–AUGSBURG

Willi Orbán sérülés miatt nem volt a keret tagja, míg Gulácsi Péter a kispadon kapott helyett. Az RB Leipzig számára ez sem volt akadály és fél óra alatt lerendezte az Augsburgot. Xavi Simons fejese kezdte a sort a 7. percben, majd nem sokkal később Loïs Openda talált a jobb alsó sarokba. A 3–0-s végeredményt David Raum állította be, aki éles szögből lőtt a rövid sarokba a 27. percben. A Leipzig ezzel sorozatban a harmadik bajnokiját húzta be.

WOLFSBURG–UNION BERLIN

Jonas Wind révén rögtön az első helyzetéből betalált a Wolfsburg a 12. percben, majd Laïdouni gólpasszát Robin Gosens értékesítette, amivel egyenlített az Union Berlin.

Nem örülhettek sokáig a fővárosiak, ugyanis két perccel később a hazaiak szögletéből Joakim Maehle talált kapásól a berlini kapuba. 2–1, ez lett aztán a végeredmény is.

Schäfer András sérülés miatt továbbra sem volt a keret tagja a vendégeknél.

BOCHUM–FRANKFURT

Lisztes Krisztián jövőbeli csapata a második félidőben szerzett vezetést esélyesebbként, de nem tudta hazavinni a három pontot, a Bochum ugyanis a 74. percben tizenegyesből egyenlített. 1–1

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
Freiburg–Borussia Dortmund 2–4
(Höler 45+3., Höfler 45+7., ill. Hummels 11., 88., Malen 60., Reus 90+2.)
Kiállítva: Höfler (82.)
1. FCKöln–Hoffenheim 1–3 (Selke 61., ill. Kramaric 1., Grillitsch 28., Beier 52.)
Kiállítva: Carstensen (Köln, 90+1)
Mainz–VfB Stuttgart 1–3 (Barreiro 70., ill. Guirassy 56., 84., 90+7.)
RB Leipzig–Augsburg 3–0 (Simons 7., Openda 12., Raum 27.)
Wolfsburg–Union Berlin 2–1 (Wind 12., Mahle 31., ill. Gosens 28.)
VfL Bochum–Eintracht Frankfurt 1–1 (Stöger 74. – 11-esből, ill. Ebimbe 57.)

Az állás
1. Bayer Leverkusen 4 3 1 13–5 +8 10
2. Bayern München 4 3 1 11–4 +7 10
3. RB Leipzig 4 3 1 13–4 +9 9
4. VfB Stuttgart 4 3 1 14–6 +8 9
5. Hoffenheim 4 3 1 10–6 +4 9
6. Wolfsburg 4 3 1 7–5 +2 9
7. Borussia Dortmund 4 2 2 8–5 +3 8
8. Union Berlin 4 2 2 9–7 +2 6
9. Eintracht Frankfurt 4 1 3 4–3 +1 6
10. Freiburg 4 2 2 5–10 –5 6
11. Werder Bremen 3 1 2 4–5 –1 3
12. Bochum 4 3 1 4–9 –5 3
13. Augsburg 4 2 2 7–12 –5 2
14. Heidenheim 3 1 2 4–7 –3 1
15. Mönchengladbach 3 1 2 5–9 –4 1
16. 1. FC Köln 4 1 3 3–7 –4 1
17. Mainz 4 1 3 3–12 –9 1
18. Darmstadt 3 3 2–10 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik