Bundesliga: Dárdai Pál visszatér a Hertha BSC kispadjára – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.16. 12:36
null
Dárdai ismét visszatér a Hertha élére? (Fotó: AFP)
A német Kicker információi szerint a Bundesligában szereplő, s ott a kiesés elől menekülő Hertha BSC hamarosan ismét kinevezheti vezetőedzőnek a klub legendáját, a korábbi magyar szövetségi kapitányt, Dárdai Pált. 

 

Egybehangzó német és nemzetközi sajtóhírek szerint a Hertha hamarosan (még vasárnap) menesztheti vezetőedzőjét, Sandro Schwarzot a gyenge eredmények miatt. Helyére a Kicker, a Bild+ és a német Sky információi alapján is Dárdai Pált nevezheti ki a fővárosi alakulat – az idény végéig.

A Kicker – vezető anyagában – egyelőre óvatosan, feltételes módban ír Dárdai visszatéréséről, míg a Sky Deutschland újságírója, Florian Plettenberg sokkal konkrétabb. Ő úgy tudja, akár már holnap bejelenthetik a magyar szakember visszatérését a Herthánál.

A berliniek jelenleg a tabella utolsó, tehát 18. helyén állnak, mindössze 22 megszerzett ponttal. Az idényből már csak hat meccs van hátra, a biztos bennmaradást érő 15. hely pedig négy pontra van a gárdától.

A klublegenda Dárdai Pál már két ízben, 2015 és 2019 között, valamint 2021-ben irányította a Herthát. Bár a tabella első felét is sokszor elérte a berliniekkel, míg múltkor szintén nehéz helyzetben bent tartotta őket, végül kétszer is menesztették. Legutóbbi elküldése óta nem vállalt munkát, most pedig újra nagy fába vághatja a fejszéjét – már ha igaznak bizonyulnak a német sajtóhírek.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 28 17 8 3 78–30 +48 59
2. Borussia Dortmund 28 18 3 7 62–39 +23 57
3. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
4. Union Berlin 27 15 6 6 42–30 +12 51
5. Freiburg 27 13 8 6 39–36 +3 47
6. Bayer Leverkusen 27 13 4 10 51–41 +10 43
7. Eintracht Frankfurt 28 11 9 8 49–41 +8 42
8. Mainz 28 11 9 8 46–39 +7 42
9. Wolfsburg 27 10 9 8 46–36 +10 39
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 28 7 11 10 37–46 –9 32
12. Werder Bremen 27 9 5 13 42–52 –10 32
13. Hoffenheim 28 8 5 15 38–47 –9 29
14. Augsburg 28 8 5 15 37–53 –16 29
15. Bochum 27 8 2 17 30–60 –30 26
16. VfB Stuttgart 28 5 9 14 35–50 –15 24
17. Schalke 28 5 9 14 26–52 –26 24
18. Hertha 28 5 7 16 33–55 –22 22

 



Forrás: Kicker
Forrás: Kicker
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik