Győztek a "magyar" csapatok

Vágólapra másolva!
2007.01.27. 17:41
Nagy verést kapott a Stuttgart Nürnbergben, az utolsó félórát emberhátrányban töltő vendégek 4-1-re kaptak ki. Mindhárom magyar játékos, Szélesi Zoltán, Dárdai Pál és Szabics Imre is kezdőként kapott szerepet csapatában, sőt, győztes együttes tagjai voltak.
Szaenko és REinhardt ünnepli a Nürnberg győzelmét
Reuters
Szaenko és REinhardt ünnepli a Nürnberg győzelmét
Szaenko és REinhardt ünnepli a Nürnberg győzelmét
Reuters
Szaenko és REinhardt ünnepli a Nürnberg győzelmét

A Herthában kezdőként kapott szerepet Dárdai Pál, csapata a Wolfsburgot fogadta. A találkozón a vendég alsó-szászországiak szerezték meg a vezetést, miután Fathi buktatta az egykori berlini játékmestert, Marcelinhót. A brazil középpályás a szabadrúgást középre ívelte, az érkező Madlung (szintén ex-Hertha) pedig Stuhr-Ellegaard hálójába lőtt.

Nem sokáig örülhetett a vezetésnek Klaus Augenthaler együttese, ugyanis Fathi jó labdával ugratta ki a leshatáron kilépő Gimenezt, az argentin csatár pedig nem hibázott.

Gimenez a lefújás előtt büntetőt harcolt ki, Pantelics pedig értékesítette a tizenegyest. Dárdai végig a pályán volt.

Szélesi Zoltán csapata, a Cottbus a Mönchengladbachot fogadta, a magyar játékos a jobbhátvéd helyén kapott helyet. Az első félidőben eldöntötte a mérkőzést az Energie, miután a román Radu duplázott. A támadó előbb Gunkel, majd Munteanu labdája után volt eredményes. Delura a hajrában már csak szépíteni tudott, de Munteanu a 90. percben 3-1-re alakította az eredményt. Szélesi végigjátszotta a meccset.

Szabics Imre is kezdő volt Bochumban, a magyar támadó a visszatérő Zidannal alkotta a Mainz csatársorát. A magyar játékos a 39. percben gólpasszt is adott, Azaouagh szabadrúgását Rose elé továbbította, a balhátvéd pedig nem hibázott. Szabics 76 percet töltött a pályán, Niculae állt be a helyére.

Nürnbergben kapott ki a Stuttgart, Szaenko labdáját ugyan még kiegyenlítette a volt nürnbergi Cacau, de Vittek labdáját Gresko értékesítette, és már újra a hazaiaknál volt az előny. Az 59. percben ráadásul a játékvezető kiállította a Pinolát hátulról leterítő Tascit, így a stuttgartiak minden reménye elszállt.

Sőt, a hátralévő időben a Nürnberg végleg bebiztosította győzelmét, előbb Pinola beadását fejelte Szaenko a hálóba, majd Magnin próbált tisztázni, de a saját hálójába lőtt.

Az éllovasok közé tartozó Schalke Frankfurtban vendégszerepelt, és Kuranyi passza után Varela 16 méteres lövésével vezetést is szerzett. Azonban alig kezdődött el a második félidő, amikor a japán Takahara egyenlített. A 70. percben Kevin Kuranyi újra a gelsenkirchenieket juttatta előnyhöz, miután egy szöglet után közelről volt eredményes.

A lefújás előtt Kuranyi egy kontra után Pröll kapust kicselezve újabb gólt szerzett, és ezzel beállította a végeredményt. A Schalke holnapig biztosan a tabella élére ugrott.

Sokáig úgy tűnt, a Hamburg győz Bielefeldben, de végül kénytelen volt egy ponttal megelégedni: Ljuboja ugyan korán megszerezte a vezetést egy 16 méteres lövéssel, de a lefújás előtt Borges egy szabadrúgás után a hálóba bólintott.

18. FORDULÓ
Bielefeld-Hamburg 1-1 (Borges 89. ill. Ljuboja 10.)
Bochum-Mainz 0-1 (Rose 39.)
Frankfurt-Schalke 1-3 (Takahara 48. ill. Varela 16., Kuranyi 70., 90.)
Cottbus-Mönchengladbach 3-1 (Radu 33., 39., Munteanu 90. ill. Delura 79.)
Hertha-Wolfsburg 2-1 (Gimenez 27., Pantelics 86. ill. Madlung 18.)
Nürnberg-Stuttgart 4-1 (Szaenko 25., Gresko 50., Schroth 70., Magnin 77.-öngól ill. Cacau 33.)
A bajnokság állása:
1. Schalke 04 18 12 3 3 32-18 +14 39
2. Werder Bremen 17 11 3 3 47-22 +25 36
3. Bayern München 18 10 3 5 32-22 +10 33
4. VfB Stuttgart 18 9 5 4 29-23 +6 32
5. Hertha BSC Berlin 18 8 6 4 30-25 +5 30
6. Nürnberg 18 5 11 2 25-17 +8 26
7. Bayer Leverkusen 17 7 4 6 28-24 +4 25
8. Borussia Dortmund 18 6 7 5 24-23 +1 25
9. Arminia Bielefeld 18 5 8 5 24-20 +4 23
10. Energie Cottbus 18 5 5 8 21-25 -4 20
11. Eintracht Frankfurt 18 4 8 6 23-31 -8 20
12. Hannover 17 5 5 7 16-26 -10 20
13. Alemannia Aachen 17 5 4 8 28-33 -5 19
14. Wolfsburg 18 4 7 7 13-18 -5 19
15. VfL Bochum 18 5 3 10 22-31 -9 18
16. Mönchengladbach 18 4 3 11 14-26 -12 15
17. Hamburg 18 1 11 6 17-23 -6 14
18. Mainz 18 2 8 8 12-30 -18 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik