BACSKAI JÁNOS 2020.03.26 20:13 Frissítve: 2020.03.26 20:20

Voila, minden idők legsumákabb BL-győztes csapata!

Napjaink és a közelmúlt klubfutballját talán majd a Lionel Messi&Cristiano Ronaldo-korszaknak nevezi el a hálás utókor, újonnan induló sorozatunkban a fiatalabbak okulására és a középgeneráció nagy örömére az 1984–2004 közötti időszak (2004 volt C. Ronaldo első teljes manchesteri éve, Messi abban az évben mutatkozott be a Barcelona nagycsapatában, illetve 1984 az utolsó nagy angol siker éve a Heysel-tragédia előtt) legjobb klubcsapataiból alkotjuk meg a Legendák Ligáját, ahová minden klub egy-egy csapatát neveztük, és a 16. alakulatról majd az olvasók döntenek. Két ágon, egyenes kieséses formában zajlanak a küzdelmek, és a gólokat most természetesen az NSO olvasói rúgják! Az előző részben az 1996-ban Bajnokok Ligája-győztes Juventus került górcső alá, ellenfele a legnagyobb és legsumákabb Marseille lesz.

Papin (középen) mindig is a legnagyobb kedvenc volt (FOTÓK: AFP)

 

GYŰLNEK AZ ARANYAK ÉS A BMW-K

„Húszéves koromban egy feleséggel és egy gyerekkel a hátamon havi négyezer-ötszáz frank fizetést kaptam. Ebédre, vacsorára többnyire azt ettük, amit éppen találtunk. Anyám egy fűszeresboltot vezetett, gyakran telefonáltam neki, hogy nincs mit ennünk. Bruges-ben nyolcezret kerestem havonta, az OM a hússzorosát fizette ennek, rögtön az érkezésemkor. Kicsit elengedtem magam: két hónap alatt öt BMW-t gyűjtöttem a garázsomba” – idézi Jean-Pierre Papint Dénes Tamás és Imre Mátyás az Európai aranylabdások című könyvében.

Bizony, legendás idők voltak ezek nemcsak a picinyke óriás, JPP és a velejéig gyanús mágnás, Bernard Tapie, hanem az OM és a francia futball számára is. Érdekes, és nem tanulság nélküli a nagy Marseille története.


Ó, AZOK A NYOLCVANAS ÉVEK!

A futball mindig is népszerű volt az életigenlő, szórakozásra vágyó kikötővárosban, ahol harcoltak a bajnoki címért, aztán lesüllyedtek a második vonalba, hogy csak 400 néző előtt játsszanak. A nyolcvanas évek elejét is egy kieséssel és egy csőd közeli pénzügyi helyzettel tette emlékezetessé az OM, de pár év alatt visszakerült a helyére, hazája legjobbjai közé.

NAGY ARCOKRÓL, BŐVEBBEN
Hová lett Papin?
Hová lett Francescoli?

Onnan aztán a világ tetejére rakétázott, elsősorban egy rafinált üzletembernek, Tapie-nak köszönhetően, aki 1986-ban lett a klub elnöke. Az egy elem- és egy fegyvergyárat, valamint a La Vie Claire nevű gyógyszercéget birtokló, 1953-as születésű Tapie korábban a kerékpársportban tűnt fel szponzorként, de a világhírnevet és a belépőt a politikusi pályára ez az elnöki szék hozta meg számára.

Tapie nem sajnálta a pénzt: leigazolta nagyfőnöknek a legendás edzőt, Michel Hidalgót, aki 1984-ben a kontinens tetejére ültette a francia válogatottat, és olyan csillagokat vásárolt, mint Papin, Karlheinz Förster, a francia válogatott hős, Jean-Francois Domergue, Alain Giresse, Bernard Genghini; Abédi Pelé, Klaus Allofs, az Yvon Le Roux, William Ayache válogatott duó; Franck Sauzée, Philippe Vercruysse, Éric Cantona; Chris Waddle, Didier Deschamps, Jean Tigana, Alain Roche, a futballherceg Enzo Francescoli, a mára kissé elfeledett brazil középső védő, Mozer és a fáradhatatlan iparos, Manuel Amoros.

A sportigazgató Hidalgo remek érzékkel válogatott a Ligue 1 tehetségei közül, jó példa erre a kabátgombokért megszerzett Éric Cantona, akinek később Újpesten is megforduló öccse, Joel az OM saját nevelésű játékosa.

Jellemző a Tapie-transzferekre, hogy ahonnan vesz, oda a költségeket csökkentve igyekszik eladni, becserélni a  játékosokat, akár egyszerre többet (lásd a lenti táblázatot, mondjuk, Jocelyn Angloma esetét a PSG-vel); a pénzügyi hátteret számlagyárakkal, bonyolult céghálózattal nehezen kibogozhatóvá satírozni, elképesztő összegeket elsíbolni az adóhatóságok elől, legegyszerűbben milliós tanácsadói szerződésekkel.

A feketekasszából sokak szerint a spílerek is részesültek, Papin jobb napjaiban havi háromszázezer frankot kapott prémiumok nélkül, ez ma negyvenötezer eurónak felel meg; de ne feledjük, akkor pármillió mai euróért klasszisokat lehetett vásárolni.

EBBŐL a dokumentumból lehet kibogarászni a különféle helyekre és jogcímeken elfolyt milliókat, az akkori francia frank mai értéke euróban pedig ENNYI. Tapie-ra a legjellemzőbb egyébként Abédi Pelé leigazolása: a Monacót hamisított orvosi papírokkal tántorította el Afrika Peléjének megszerzésétől, egy lefizetett monacói tisztségviselő segítségével.

Tapie és a Toulon edzője, a későbbi OM-mester, Rolland Courbis. Még ellenfélként... (Fotó: AFP)


Maga a csapat közben kaszált a Division 1-ben (a Ligue 1 csak 2002-ben született meg):
1989 és 1993 között zsinórban ötször lett bajnok (de csak négy aranyérme maradt, erről majd később), 1989-ben összejött odahaza a duplázás is (a Francia Kupával, a Ligakupa csak 1994-ben született újjá).

KUPAFÓBIA

1993 közepéig a frász törte a franciákat, ha a nemzetközi kupákra gondoltak, ugyanis nemhogy BEK-et, hanem UEFA-kupát és KEK-et sem nyertek addig. Az 1991-ben történtekkel együtt öt klubjuk (Stade Reims, St.-Étienne, Bastia, Marseille, Monaco) hat döntőben összesen hét mérkőzést vívott – és csak a Reims szerzett gólt közülük, a Real Madrid ellen. Külön méreg lehetett, hogy olyan csapatok nyertek nemzetközi kupát a franciák előtt, mint a Steaua Bucuresti, az Ipswich Town, az IFK Göteborg, a Werder Bremen, a  Mechelen, az Aberdeen, a Dinamo Tbiliszi, a Slovan Bratislava vagy az 1. FC Magdeburg. A PSG KEK-sikere után sem javult a helyzet: egyszer a Monaco, háromszor az OM maradt alul a finálékban.


A kispadon Gérard Gili, majd rövid időre Franz Beckenbauer (!) ült, de az első hangzatos sikert a belga Raymond Goethals arathatta volna – ha meri futballoztatni legényeit a bombaerős Milan kiejtése után a Czvena zvezda elleni BEK-fináléban.

De nem merte, és az Olmeta – Amoros, B. Boli, Mozer, Casoni, Di Meco (Sztojkovics, 112.) – Waddle, Germain, Fournier (Vercruysse, 75.), A. Pelé – Papin alkotta csapat bűn rossz meccs után (kapura is alig lőttek a gallok) tizenegyesekkel kikapott a Vladimir Jugovicsot, Miodrag Belodedici-et, Robert Prosineckit, Dejan Szavicsevicset, Szinisa Mihajlovicsot és Darko Pancsevet is a soraiban tudó, akkor még jugoszláv sztárcsapattól.

A nulla nulla után mindenki értékesítette a maga lövését – kivéve szegény Amorost, aki az 1982-es világbajnokságon a torna legjobb fiatal játékosa lett, de láthattuk még az 1992-es kontinenstornán is.

Bolinak (jobbra) elsőre nem ment (Fotó: AFP)

ÚJ MŰSORHOZ ÚJ FÉRFI KELL

Tapie ennyivel nem érte be, 1991 nyarán a horvát Tomislav Ivic kapta meg a kispadot, érkezett Angloma és az angol középpályás, Trevor Steven; ugyanakkor Ivic alaposan megrostálta a keretet, a nagy reményekkel érkező „Pixi” Sztojkovics mellett távozott Vercruysse, Éric Cantona, Germain, Fournier és Ayache, az 1984-es Európa-bajnok Tigana pedig visszavonult.

 
Tejben és sajtban fürödtek, majdnem a Serie A urai lettek
A nagy Ajax sikerreceptje: mindenki egyszerre fapapucs és báli cipellő

Hamarosan mennie kellett a balkáni polgárháború poklában maradó szeretteiért folyamatosan aggódó, a játékosai által nagyon tisztelt Ivicnek is, a visszatérő Goethals azonban csak az „alap” bajnoki címhez tudta segíteni az OM-et, mert még októberben kiestek a BL-ből a Sparta Praha ellen (a csehek elleni első meccsen Ivic ült a kispadon, akkor nyertek Papinék, a visszavágón már a belga vezette a csapatot).

Tapie a maga módján reagált: nagybevásárlást tartott, amelynek végén a „szatyorban” ott díszelgett két remek támadó, Alen Boksic és Rudi Völler, a válogatott középpályása, Jean-Marc Ferreri, a Real Madrid volt bombázója, Rafael Martín Vázquez, a kisebbik 1990-es kameruni vb-hős, Francois Omam-Biyik, a mára már elfeledett szovjet, majd FÁK-beli, aztán orosz karmester, Igor Dobrovolszkij, a később sírásónak tartott, nagy munkabírású védekezőspecialista, Jean-Jacques Eydelie – a Marcel Desailly, Fabien Barthez kettőst nem ismerők meg aligha olvassák ezt az írást.

Jött volna az angol cselgép, John Barnes is, ha el nem szakad az Achillese.

Dédé edzés közben is magyaráz, mögötte Boksic keresi az oxigént (Fotó: AFP)


Azonban a BEK-pofon az anyagi romlás előszele volt, a klub nem tudta megtartani sem Papint, sem a közönségkedvenc, hol zseniális, hol bohóc Waddle-t; a védelem feje, oszlopa, Mozer ment Ivic után a Benficához, Steven visszatért Skóciába. Martín Vázquez két hónapot töltött csak  el Marseille-ben, az 1994-es vb-ről ismerős argentin középpályás, Leonardo Rodríguez csak átszállójegyre volt érdemes, Omam-Biyik is távozott pár fellépést követően (a két ász a hivatalos kommunikáció szerint pénzügyi nézeteltérések miatt, de sokatmondó, hogy a BL-ben kis híján nem indulhatott az OM, pénzügyi nehézségek miatt).

AZ OM NAGY LÉGIÓSTRIÓJA

A nyolcvanas évek vége-kilencvenes évek eleje számít a nagy triók korszakának: az Olympique Marseille is felvonultatott egy elképesztő hármast.


Völleréket fillérekért szerezték meg, a francia fiatalokkal aranybányára leltek, az új vezetőedző az addigi pályaedző, Jean Fernandez lett (nem összekeverendő Luis Fernándezzel). Ám nem tudta összerázni a csapatot, nem érte meg a kispadon a telet sem – jöhetett menetrend szerint Goethals.

VALAMI TÖKÉLETES HELYETTESSEL...

Vele meg az aranytavasz: a januári ötödik helyezés után megvédte bajnoki címét a klub, megelőzve a PSG-t (Bernard Lama, Ricardo Gomes, David Ginola, Valdo, George Weah), a Monacót (Jean-Luc Ettori, Gilles Grimandi, Lilian Thuram, Sylvain Legwinski, Emmanuel Petit, Rui Barros, Youri Djorkaeff, Jürgen Klinsmann) és a Bordeaux-t (Márcio Santos, Bixente Lizarazu, Zinédine Zidane, Christophe Dugarry) is.

 
A Futball Istenével a csapatban könnyű volt vigéckedni...
Tényleg ez volt minden idők legjobb klubcsapata, a reformerek reformere?

Egyébként a védelmet nagyon megviselte Mozer távozása, az OM a ligában összesen 36 gólt kapott, a hetedik St.-Étienne meg 28-at, és éppen ez a csapat tanácsolta el a Francia Kupától a kikötővárosiakat. De szép lassan a helyükre kerültek a dolgok: a kapuból a fiatal Barthez kiszorította a rutinos Olmetát, a védelem szélein egyre jobban érezte magát Angloma, Eydelie és Di Méco, közöttük bátran lehetett forgatni a Boli, Casoni, Desailly triót.

A csapat lelke a fáradhatatlan Sauzée, Deschamps tengely lett, előbbi élete idényét futotta, sok fontos gólt lőve, utóbbi felváltva volt csapatkapitány azzal a Casonival, aki később leszerepelt a Videotonnál.

Mester és kedves (még hajas) tanítványa (Fotó: AFP)
A SIKERKOVÁCS

Goethals, a „belga varázsló” háromszor is kézbe kapta az OM-et, és két BEK-döntőn ülhetett a kispadon – első alkalommal, mint láthattuk, őt is okolni lehet a kudarcért: egyrészt remek támadókat nem vagy csak későn vetett be, a zseniális Sztojkovicsnak csupán perceket gurított volt csapata ellen, és bizony Tiganát is harcba dobhatta volna a hajrában, a nagyszerű apróság mérgében vissza is vonult az idény végén.
Úgy tűnt, hogy a hetvenéves, a korábban a belga válogatottat (az 1972-es kontinenstornán vele vicceltek meg bennünket), majd az Anderlechtet, a Bordeaux-t, a Sao Paulót (!) és a Standard Liege-t (itt belekeveredett a későbbire kísértetiesen hasonló bundabotrányba) is vezető mester nyugalomba vonul első marseille-i kalandja után, de „Raymond professzor” visszatért – és másodszorra már megnyerte a vágyott kupát (ekkor már BL-t). Mégpedig ugyanazzal a taktikával: végig védekezett a jóval erősebb, ráadásul sokkal jobban kezdő Milannal szemben, ám ezúttal aranyat szült a harcmodor.
A nagy siker után búcsúzott, 2005-ben hunyt el, a mai napig ő a legidősebb BL-győztes szakvezető.


Deschamps-ék – a nagy kettős olyan elképesztő mezőnymunkát végzett, hogy sokszor gyakorlati 5–2–3-as hadrendben nyomulhatott az OM – tartaléka a Durand, Jean-Christophe Thomas, Eydelie hármas lett, kicsit előrébb Abédi Pelé, néha Dobrovolszkij és Ferreri színezte a játékot; a húszas évei elején járó Boksic és a harmincas éveit taposó Völler tavaszra bepörgött: az idény második felében a pontvadászatban összesen 44 gólt vágott a Marseille, ebből a horvát 17-et, a német meg 13-at vállalt magára.

Sauzée odahaza az új évben hat, összesen tizenegy találatig jutott, hat góllal a BL-ben ezüstcipős lett Romário mögött Marco van Bastennel és Boksiccsal egyetemben!

Mint láthattuk, a középpálya szélein és a csatársorban meglehetősen szűkös volt a keret, Dobrovolszkij pedig csak a télen érkezett – nagy szerencséje volt tehát a sérülésekkel, eltiltásokkal a csapatnak. Csak érdekességképpen: az abban az idényben megszülető BL-ben öt cserejátékost lehetett nevezni, de így is ült a kispadon a mára már teljesen elfeledett Thomas Videau, vagy játszott Jean-Christophe Marquet.

„A kaputól húsz méterre mindenkit letámadtunk, nem számítottak a posztok, nem taktikáztunk. Angloma bátran tört előre, nem kellett maga mögé néznie, ha úgy adódott, Di Méco söprögetett" – rázta le magukról a catenaccio porát Boli, mert ha éppen nem döntőzött, sokszor gyönyörűen futballozott a Marseille. Hogy mennyit számított a lelkesedés és a sok edzés, arra jó példa az OM BL-statisztikája: abban a sorozatban 11 mérkőzésből négyszer döntetlent játszott, a többit megnyerte, összesen négy gólt kapva, és nyolc fellépésen teljesen lehúzták a redőnyt Barthezék.

LE FINAL

A Münchenben, a helyszínen a brit sajtó szerint jó ötvenezer francia szurkoló által végignézett döntőben a cserekapus Olmeta mellett egy védő (Casoni), két középső középpályás (Durand, Thomas) és egy karmester (Ferreri) foglalt helyet Goethals mellett, a két szűrő be is állt harcolni a második félidőben – a gyepen a Barthez – B. Boli – Angloma, Eydelie, Desailly, Di Méco – Sauzée, Deschamps, A. Pelé – Boksic, Völler kezdőjű L'Ohéme Boli fejes góljával megverte a Milant.

Paolo Maldini-stől, Franco Baresi-stől, Gianluigi Lentini-stől, Frank Rijkaard-ostól, van bastenestől – és papinostól együtt.

MiCsodacsapat... (Állnak, balról: Barthez, Sauzée, Desailly, Völler, Boli. Guggolnak, balról: Angloma, A. Pelé, Deschamps, Boksic, Eydelie, Di Méco)

Bizony, ahogyan 1991-ben Sztojkovics, két év múlva Papin hozott szerencsét az exnek, és mindketten csereként léptek csak pályára a fináléban.

Mint később kiderült, Tapie a döntő előtt felajánlott kedvenceinek fejenként háromszázezer márkát a győzelemért, valamint kilátásba helyezte, hogy kirúgja a fél keretet, ha nem nyernek – Silvio Berlusconi természetesen erre is rátromfolt, mint Papin fizetésére, Maldiniék hatszázezer nyugatnémet márkáért harcoltak a dicsőség mellett. Ezek az összegek a mai futballban sem megvetendőek, mai euróban körülbelül ez a fele.

Rudi apó és hívei (Fotó: AFP)


ÉS AKKOR ROBBANT A BOMBA!

Hamar kiderült, a döntő a Marseille-nek sem hozott szerencsét, mert a már korábban napvilágot látó vesztegetési ügy maga alá temette a klub rövidke aranykorszakát.

Még a finálé előtt történt, de a másnapján derült ki, hogy Eydelie megkörnyékezte a Valenciennes labdarúgóit, hogy egyrészt veszítsék el a két csapat egymás elleni bajnokiját, másrészt ne rúgjanak le senkit a finálé előtt. Eydelie – senki sem gondolja, hogy a maga szakállára és a családi költségvetésből – pénzt ajánlott Jacques Glassmann, az 1986-os világbajnok Jorge Burruchaga és Christophe Robert részére, előbbi azonban jelentette az esetet edzőjének (a játékos ezért később fair play díjat kapott).

Eydelie átadott 250 ezer frankot Robert feleségének, a korábbi nantes-i csapattársaival üzletelő játékos később életrajzában azt írta, hogy Tapie arra kérte, tárgyaljon volt barátaival, hogy „ne legyenek idióták”, ne bántsák őket a BL-döntő előtt, és az ügyben Deschamps és Desailly is érintett volt.

Csak az érdekesség kedvéért: az OM végül úgy is bajnok lett volna, ha kikap azon az egy Boksic-góllal megnyert mérkőzésen.

Később a CSZKA Moszkva részéről is jelentettek vesztegetési kísérletet, és a másik csoportbeli ellenfél, a Rangers angol gólvágója, Mark Hateley elmondta, hogy neki pénzt ajánlottak, hogy ne lépjen pályára az OM ellen.

A hazai ügyben Tapie azzal védekezett, hogy a negyedmillió frank csak kölcsön volt Robert-nek, de nem nyert az elnök ezzel a parádés riposzttal: a bajnoki címet elvették (közben napvilágot látott egy rahedli pénzügyi szabálytalanság is), 1994 nyarától kezdődően pedig a másodosztályba száműzték őket. Mellékbüntetésként az UEFA nem engedte az OM-et megmérkőzni az európai Szuperkupáért (így játszott egymással a KEK-győztes Parma és a Milan) és a Világkupáért, majd nem indulhatott a BL-ben sem.

A NÉP SZAVA

„A tizennyolc százalékos munkanélküliség és az önkormányzati financiális kuszaságok idején az Olympique hegemóniája fontos része volt a helyiek büszkeségének, akik már régóta frusztráltak Párizs központi szerepe miatt. Hogy megvédjék futballálmaikat, harci szellemükben sok ostobaságot és hazugságot elhisznek, szerintük a bundabotrány a párizsiak támadása az ő szeretett klubjuk és Tapie-juk ellen. Ahogyan az egyik szurkoló fogalmazott: Franciaország Marseille ellen fordult” – írta Nick Bidwell a The Independentben.
Tapie a maga hűvös eleganciájával kezelte az induló eljárást (Inkvizíció, Gestapo! – kiáltotta a nagyvilágba a lapok hasábjairól), sportigazgatója, Jean-Pierre Bernes szerint az éhes kutyák elé vetették őt (Legyek öngyilkos, hogy mindenki elhiggye, ártatlan vagyok? – tette fel a költői kérdést, természetesen még jóval azelőtt, hogy minden csúnyaságot töredelmesen beismert volna). Hélene Foxonet, a L'Équipe helyi tudósítója így foglalta össze a helyi közhangulatot: „Mindenki azt kívánja, hogy bár ne bukott volna le Tapie, mert ő volt az ellenszer a korábbi francia rend ellen, és a marseille-iek imádták őt, annak ellenére, hogy Párizs környékén született. Tapie és az OM tökéletes párost alkotott”.
„Franciaország Marseille-ellenes, ezt nagyon rühelljük! Nekünk pedig semmi bajunk ám Franciaországgal” – mérgelődött egy déli szurkoló a botrány kirobbanásakor, társa így villogtatta tovább az ellenállás kardját: „Nem ismernek bennünket a franciák... Az itteniek szeretik a napsütést, az éneklést és a pastis aperitifet, tehát nagyon mások vagyunk, mint ők. Aki nem szereti a futballt, még az is nagyon szomorú, tudja, mire megy ki a játék.”


Rosszul járt a Valenciennes edzője, a Tapie által lefizetni próbált Boro Primorac is, nemkívánatos személy lett a francia labdarúgásban – bánatában felcsapott Arsene Wenger jobbkezének.

Bizony, hogy a lélek tükre... Glassmann és Tapie (Fotó: AFP)


Tapie a vesztegetésért fél év börtönt kapott, a pénzügyi szabálytalanságok miatt tizennyolc hónapot (összesen fél évet töltött a hűvösön, és végül borzalmasan kegyetlen, húszezer frankos büntetést sóztak a nyakába);
Bernes eltiltást, Eydelie, Robert és Burruchaga (az argentinra nem tudták rábizonyítani, hogy vett át pénzt) felfüggesztett féléves börtönbüntetést kapott.

Glassmannt később senki sem akarta már alkalmazni a francia labdarúgásban, Réunionra kellett menekülnie...

UTÓREZGÉS

Eydelie még egy utánlövéssel kedveskedett az „Ohéme” részére, jóval az események után, 2006-ban azt fejtegette egy interjúban, hogy doppingszert kaptak a BL-döntő előtt. „Nem tudjuk, hogy mi volt az injekcióban, ezt nem mondták el az orvosok. Ám a mérkőzésen végig furcsán éreztük magunkat, nekem ki volt száradva a szám, és a szervezetem sem úgy reagált, ahogy kellett volna.”

A védő hozzátette, hogy egyedül Völler volt felháborodva amiatt, hogy beoltották őket. A világbajnok csatár teljesen ki volt kelve magából, ám azt nem értették, hogy miket kiabált, ugyanis anyanyelvén, németül beszélt. Ezt végül megúszta a klub.

LES FLEURS DU MAL

A BL-aranyos gárda a bajnokságban a második lett, de tagjai már tudták, hogy a második vonalban folytatják. A romlás kezdetekor, majd télen távoztak a legnagyobb csillagok, ezen csak keveset enyhített a két portugál klasszis, Paulo Futre és Rui Barros megszerzése, továbbá Sonny Andersont sem sikerült megtartani.

Zsötem, persze... (Fotó: AFP)
A NAGY DERBI

Nem meglepő módon az OM a nagy derbit, azaz a Le Classique-ot a PSG-vel vívja – arról se feledkezzünk meg, hogy a kikötővárosiak mellett szól a hagyomány, az 1970-ben alapított párizsiak mellett pedig (Tapie-korszakot kivéve) a több pénz, különösképpen mostanság jellemző ez utóbbi.
„Az európai élfutballban negyven év nem kor, a két csapat derbijeiről szóló krónikákat olvasva mégis az a benyomásunk támad, mintha a PSG és az OM az ősrobbanás óta szorongatná egymás nyakát – írja kollégánk, Kormanik Zsolt A Futballvilág leghíresebb derbijei című könyvében. – A két csapat és táboraik összecsapásának halálos áldozata is volt. Az erőszak magyarázata kézenfekvő: a két csapat rangadója többféle szembenállást szimbolizál. Célszerű figyelembe venni azt is, hogy mindkét csapat országos méretűvé duzzadt táborában nagy számban találhatók észak-afrikai bevándorlók másod- és harmadgenerációs leszármazottjai, akikben a francia társadalmi problémák miatt meglehetősen sok az indulat. S mire való a hatalmas médiaérdeklődést kiváltó derbi, ha nem arra, hogy mindez felszínre kerüljön?”
2017-ben valamivel több mint 65 ezren voltak a Stade Vélodrome-ban a derbin, ez stadionrekord, 2006-ban a Stade de France-ban 79 061 néző tekintette meg a Le Classique-ot.
Említsük meg mindenképpen még a Le Choc de Olympiques-t: a Lyonnal szemben az 1951-től datálódó párharcok (Olympicók) során nem kerülnek elő régi elszámolatlan ügyek, egyszerűen csak két sikeres klub rugaszkodik egymásnak időről időre.
Inkább a hatvanas-hetvenes években volt különleges zamata az akkori sikerklubbal, a St.-Étienne-nel vívott nem éppen csókos ütközeteknek, ma a francia médiában a Girondins Bordeaux–OM meccseket gyakran aposztrofálják miniclassicóként. Érdekes, hogy Marseille város látott pár helyi derbit is az Olympique, az Endoume és a Consolat Marseille között.

A gárda két idényt töltött a másodosztályban (jött segíteni Tony Cascarino, a kis Cantona, Germain, Ferreri, Amoros és Marcel Dib), és megtisztulva tért vissza onnan az új elnök, Robert Louis-Dreyfus (később neki is meglett a maga bundakeresztje) szárnyai alatt, hogy aztán a Florian Maurice, Robert Pires, Daniel Bravo, Fabrizio Ravanelli, William Gallas, Christophe Dugarry, Laurent Blanc, Reynald Pedros, Jordan Lecskov, Andreas Köpke, Xavier Gravelaine sor az egyesület 100. születésnapjára ismét majdnem nagyon magasra emelje a kikötőváros zászlaját.

Azóta?

A la recherche...

JÖTTEK-MENTEK, 19861995
A legfontosabb átigazolások

1986
Érkezett:
  Papin (FC Bruges, 1 800 000 mai euró), Kh. Förster (VfB Stuttgart, 1 700 000), Domergue (Toulouse), Giresse (Bordeaux, 260 000), Genghini (Servette)
Távozott: Brylle (FC Bruges)

1987
Érkezett:
A. Pelé (Mulhouse, 120 000), Le Roux (Nantes), Ayache (PSG), K. Allofs (1. FC Köln), Cauet (OM B)
Távozott: J. Cantona (Rennes), Anigo (Nimes)

1988
Érkezett:
Sauzée (Sochaux), Vercruysse (Lens, 800 000), E. Cantona (Auxerre, 240 000), Huard (Lens)
Távozott: A. Pelé (Lille, kölcsönbe), Domergue (Caen), E. Cantona (Bordeaux, k.), Genghini (Bordeaux), Ayache (Nantes), Bell (Toulon), Giresse (visszavonult)

1989
Érkezett:
Waddle (Tottenham, 11 700 000), Deschamps (Nantes, 510 000), Tigana (Bordeaux),  Roche (Bordeaux), Francescoli (Racing Paris, 990 000), Mozer (Benfica, 7 200 000), Amoros (Monaco, 4 420 000)
Távozott: K. Allofs (Bordeaux), Le Roux (PSG)

1990
Érkezett:
Pardo (Bordeaux), Olmeta (Racing Paris), Fournier (St.-Étienne), Ayache (Nice, k.), Sztojkovics (Crvena zvezda, 6 400 000), B. Boli (Auxerre), Casoni (Toulon)
Távozott: Cauet (Caen), Roche (Auxerre), Francescoli (Cagliari), Deschamps (Bordeaux), Kh. Förster (visszavonult)

1991
Érkezett:
Angloma (PSG, 6 000 000), Steven (Rangers, 5 850 000), L. Rodríguez (San Lorenzo), Xuereb (Montpellier), Durand (Bordeaux), Boghossian (OM B)
Távozott: Sztojkovics (Hellas Verona, k.), Vercruysse (Nimes), E. Cantona (Nimes, 1 350 000), Pardo (PSG), Fournier (PSG), Germain (PSG), Huard (Bordeaux), L. Rodríguez (Toulouse, k.), Tigana (vv.)

1992
Érkezett:
Boksic (Cannes, 1 000 000), Völler (Roma), Ferreri (Auxerre), Martín Vázquez (Torino, 1 000 000), Omam-Biyik (Cannes), Dobrovolszkij (Genoa), Desailly (Nantes), Barthez (Toulouse), Eydelie (Nantes)
Távozott: Papin (Milan, 12 000 000), Steven (Rangers, 2 600 000), Waddle (Sheffield Wednesday, 1 500 000), Boghossian (Istres, k.), Xuereb (Toulon), Mozer (Benfica), Omam-Biyik (Lens), Martín Vázquez (Real Madrid), L. Rodríguez (Atalanta)

1993
Érkezett:
Futre (Benfica, 4 500 000), Porato (Toulon), Rousset (Lyon), Dutuel (Auxerre), Rui Barros (Porto), Prunier (Auxerre), Sonny Anderson (Servette)
Távozott: Boksic (Lazio, 11 000 000), Desailly (Milan, 6 500 000), A. Pelé (Lyon), Ferreri (Martigues), Dobrovolszkij (Dinamo Moszkva), Amoros (Lyon), Sauzée (Atalanta), Olmeta (Lyon), Eydelie (szüneteltette a karrierjét)

1994
Érkezett:
Germain (Angers), Ferreri (Martigues), Dib (Bordeaux), Amoros (Lyon), De Wolf (Anderlecht)
Távozott: Deschamps (Juventus, 5 500 000), B. Boli (Rangers, 4 000 000), Futre (Reggiana, 1 000 000), Völler (Leverkusen, 250 000), Angloma (Torino, i.), Prunier (Bordeaux), Boghossian (Napoli), Dutuel (Bordeaux), Rui Barros (Porto), Sonny Anderson (Monaco), Di Meco (Monaco)

1995
Érkezett:
Pierre Issa (Dunkerque, i.)
Távozott: Barthez (Monaco), Germain (vv.)

2020.04.04 20:34:35

Minden más foci K. D.

Most Magyarország legtehetségesebb FIFA-játékosai pótolják a rangadókat!

2020.04.03 08:49:35

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Ami a nagy Cruyffnek nem ment játékosként, összejött edzőként: felépítette a Barca-katedrálist.

2020.04.02 16:57:07

Minden más foci P. K.

Emlékezetes szögletek és egy kis „törióra” – tudja, ki rúgta az első gólt a sarokból, és miért „olimpiai” a neve?

2020.04.01 22:06:12

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

LEGENDÁK LIGÁJA. Ferguson legjobb csapata a szerencsével sem állt hadilábon, a fordítások fordítását mutatta be.

2020.04.02 22:04:09

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

Világszerte alig, csupán Svájcban és Brazíliában okozott nagyobb fennakadást a száz évvel ezelőtti járvány.