Hová lett Jean-Pierre Papin?

Vágólapra másolva!
2011.09.09. 12:38
null
„JPP” a Lens trénereként (Fotó: Action Images)
Címkék
„Hová tűnt Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a tavasszal induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

A klasszikus középcsatár „JPP" a maga korának egyik leggólerősebb futballistája, legnagyobb francia sztárja volt. Az 1963-ban született Papinre igen nehéz, hányatott gyerekkor várt, mivel szülei (édesnek nemigen nevezhető apja maga is profi labdarúgó volt anno) nem óhajtották nevelni, csak tizenéves kora után – és éppenséggel akkor sem jöttek ki egymással a felek. Papin minden bánatát a futballba fojtotta, és az apró termetű támadó a Valenciennes-ben lett profi 21 évesen, miután az ifjúsági csapatból a Vichynek kölcsönadva tíz gólt lőtt a harmadik ligában. A később a Bordeaux-ban is megforduló Didier Tholot volt az egyik csatártársa itt. A Ligue 2-ben még jobban ment hősünknek, így lecsapott rá a belga FC Bruges, amelynél az élvonalban is olyan gólerősnek bizonyult, hogy azon a nyáron megfordulhatott a mexikói világbajnokságon is. Nem hiába: két gólt vágott.

Erre már az Olympique Marseille is vevő volt, és remek üzletet csaptak vele a kikötővárosiak, hiszen „Zsepepe" a színeikben 1992-ig közel 200 gólt szerzett, amelyekkel négy bajnoki arany, egy Francia Kupa és egy Bajnokcsapatok Európa-kupája-ezüst megszerzéséhez járult hozzá. Egyéniben kétszer lett odahaza az év játékosa, ötször gólkirály (két ízben is Kovács Kálmán végzett mögötte másodikként), három alkalommal BEK-aranycipős, 1991-ben aranylabdás és az év legjobbja az Onze Mondial, az év gólkirálya az IFFHS, az évad második legkiválóbbja a FIFA szerint.

A Crvena zvezda ellen tizenegyesekkel elveszített 1991-es BEK-döntőben egyébként Olmeta – Amoros, Mozer, Boli, Di Méco (D. Sztojkovics, 112.) – Germain, Casoni, Fournier (Vercruysse, 75.) – Waddle, Papin, A. Pelé volt az OM összeállítása. A kispadról nem szállt be a játékba Jean Tigana, míg oda le sem ülhettek olyan válogatott játékosok, mint William Ayache, Alain Boghossian, Bernard Pardo, vagy egy bizonyos Éric Cantona.

Papin 1992 nyarán merészet lépve a fénykorát élő Milanhoz igazolt, mégpedig – rövid életű – átigazolási rekordot felállítva tízmillió akkori fontért (ez ma 42 millió euró körüli summa); ott azonban Daniele Massaro, Aldo Serena, Marco Simone és legfőképpen Marco van Basten túl erős konkurencia volt számára. Sokszor a keretbe sem fért be, mint a három engedélyezett idegenlégiós egyike. Az aprócska gólgép két idény múlva a Bayern Münchenhez szerződött előző vételára ötöd-hatodrészéért, és hamar közönségkedvenc lett; a csatársorban Emil Kosztadinov, Alexander Zickler, majd Carsten Jancker, Jürgen Klinsmann és Ruggiero Rizzitelli oldalán játszva. Pontosabban csak akkor szerepelhetett a fent említettek mellett, ha az életét már Milánóban is megkeserítő sérülései engedték.

BAJNOKOK LIGÁJA-DÖNTŐ, 1993
Olympique Marseille–AC Milan 1–0 (1–0)
München, V: Röthlisberger (svájci)
Marseille: Barthez – Eydelie, Desailly, Boli, Angloma (Durand, 62.), Di Méco – Deschamps, Sauzée, A. Pelé – Boksic, Völler (Thomas, 59.). Vezetőedző: Raymond Goethals
Milan: Rossi – Tassotti, Costacurta, F. Baresi, Maldini – Donadoni (Papin, 58.), Rijkaard, Albertini, Lentini – Van Basten (Eranio, 86.), Massaro. Vezetőedző: Fabio Capello
Gól: Boli (44.)

Mindezek eltörpültek kislánya szívbetegsége mellett, ami miatt 1996-ban családja hazatért Franciaországa: két idényt lehúzott még a Bordeaux-ban, kevés sikerrel, majd 1998 őszén aláírt a másodosztályú Guingamphoz, de pár hónap múlva visszavonult.

„PAPINADES”
Papin jellegzetes mozdulata volt, amikor a levegőben úszva, oldalt fordulva ollózott – ennek a szurkolók a „Papinades" nevet adták.

„Két súlyos sérülés után az embernek tudnia kell behúznia a féket" – kommentálta döntését Papin. Aki csak a profi futballal hagyott fel, mert a Saint-Pierroise és a Cap-Ferret együtteseiben vígan rúgta tovább a bőrt a negyedik-ötödik vonalban. 2004-től a nagyon sokadik ligás Bassin d'Arcachonnál (a déli tengerparti városban, Arcachonban él ma is a Papin família) kezdte el az edzősködést a válogatottban 54 mérkőzésen 30 gólt szerző, az 1992-es Eb-n is szereplő támadó. Meg is jött a kedve a szakmához, mert 2006-ban a Racing Strasbourg, egy év múlva a Lens, 2009-ben pedig a Chateauroux kispadját kapta meg (utóbbi helyen Tholot lett a követője). Érdekes módon 2002-ben biztosak voltak abban a francia újságok, hogy Papin Sir Alex Ferguson vezetőedző segítője, „csatárspecialista" lesz a Manchester Unitednél, de végül erre nem került sor, mert JPP nem állt kötélnek, nem érezvén magában elég elszántságot.

2009-ben, 45 évesen újra stoplis cipőt húzott a tizedosztályú Facture Biganos csapatánál egy idény erejéig, majd mivel edzőként munkanélküli (bár a neve felvetődött a kínai és ghánai után a belga válogatottnál is), a Le Foot című szaklapnál írja a maga rovatát, illetve a Canal+ csatornánál szakértő. Korábban dolgozott rádiós műsorokban, és a labda rúgásától sem szakadt el, öregfiúk- és gálamérkőzéseken gyakran megfordul még ma is. Edzői karrierje jól indult, majd érték kisebb-nagyobb kudarcok, ám minden bizonnyal hamarosan felbukkan egy gall élcsapat kispadján. Vagy a sokadosztály egy göröngyös pályáján...

A PAPINADES


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik