Vb 2018: bojkottra hívott fel az ukrán államelnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.17. 11:23
Petro Porosenko ukrán elnök szerint a jelenlegi helyzetben nem lehetséges, hogy Oroszország adjon otthont a 2018-as labdarúgó-világbajnokságnak.

Az államfő Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: „Úgy vélem, a világbajnokság ottani megrendezése nem lehetséges addig, amíg orosz csapatok vannak Ukrajnában”.

Ukrajna első számú vezetője – aki hétfőn egynapos látogatásra érkezett Angela Merkel német kancellárhoz Berlinbe – a Bildnek nyilatkozva is kitért erre, mondván, „országa szövetségeseinek meg kellene fontolniuk a bojkottot arra az esetre, ha Moszkva nem vonja vissza csapatait Ukrajna területéről”.

Porosenko arról is említést tett, hogy jobban örült volna, ha a labdarúgásba nem kell belekeverni a politikát, de – amint azt hozzátette – ez már csak azért sem lehetséges, mert a Sahtar Donecknek saját otthonától 1200 kilométerre, Lvivben kell lejátszania mérkőzéseit, mivel Doneck oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt áll.

A bojkottra vonatkozó kijelentésre reagálva Sebastian Coe, aki az ukrán Szerhij Bubkával verseng a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöki posztjáért, hangsúlyozta, hogy azt mindig ellenzi a sportban.

A 2012-es londoni olimpia főszervezője, aki középtávfutóként két csonka olimpián, Moszkvában és Los Angelesben nyert aranyérmet 1500 méteren, úgy fogalmazott, hogy a távolmaradással nem lehet elérni a célokat, ugyanakkor a versenyzőknek jelentős károkat okoz. Szerinte a sportot inkább katalizátorként érdemes használni arra, hogy szociális és társadalmi változások induljanak be.

Thomas Bach, a Nemzetközi Oimpiai Bizottság (NOB) német vezetője ugyancsak visszautasította a felhívást.

„Ez ellentmond a sport lényegének, vagyis a hidak kiépítésének. Gyakran a sport az, ami az utolsó ajtót hagyja nyitva a párbeszéd számára” – vélekedett a NOB-elnök.

A Német Labdarúgó-szövetséget irányító Wolfgang Niersbach is hangsúlyozta: a nagy tornákat inkább arra kell használni, hogy előtérbe kerüljenek az emberi jogok, illetve ahol szükséges, meginduljanak a politikai változások.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik