Románia: „Valósággal fájt, amikor szerződést bontottunk Miriutával”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.24. 13:41
Miriuta Vasile vasárnap jelentette be hivatalosan, hogy távozik az anyagi gondokkal küzdő kolozsvári CFR-től és a Győri ETO vezetőedzője lesz. A szakember búcsúmeccse után – melyen a CFR 4–0-ra nyert a Iasi ellen – a CFR elnöke arról beszélt, fájdalommal vette tudomásul az edző távozását.

„Nagyszerű győzelmet aratunk, mégis egy kicsit keserű a szánk íze” – kezdte értékelését a Iasi elleni 4–0-s sikert követően Iuliu Muresan, a CFR elnöke.

„Fájt, amikor alá kellett írnom a papírokat Miriuta szerződésének megszüntetéséről, de nem volt más választásom, ő egy különleges karakter. Egy hete tudtam már, hogy távozni fog, de nem akartam közölni a játékosokkal, nem szerettem volna, hogy ez demoralizálja őket” – indokolta a sportvezető, hogy miért vártak a bejelentéssel.

Muresan a DolceSportnak hozzátette, hogy a következő három meccsen Miriuta valamelyik segítője irányít majd, ezt követően a téli szünetben döntenek a továbbiakról.

Miriuta szerződtetését Győrben még nem jelentették be, de a szakember már elmondta, hogy az ETO-nál folytatja edzői pályafutását.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik