Neymar csak akkor éri meg, ha a legjobbá válik Párizsban

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 20:20
null
Egy PSG-szurkoló csókot ad a Neymar nevével ellátott mezre (Fotó: AFP)
Ha Neymar Jr. a világ első számú futballistájává akar válni, váltania kellett, és kilépnie a moccanthatatlan Barcelona-ikon, Lionel Messi árnyékából. Még így is kérdéses, megéri-e a 222 millió eurós, világrekord vételár, de Neymar bizonyíthatja: megérett arra, hogy aranylabdás és első számú sztár legyen egy európai nagycsapatban. A Paris Saint-Germain Európa első számú csapatai közé akar tartozni – ambícióik egy irányba vezetnek, nem csoda, hogy összefonódtak. A háttérben pedig ott a rengeteg pénz. A PSG az átigazolással az egész futballvilágnak üzent.

Bevallom, amikor először megkérdeztek a Neymar-üzlet valóságalapjáról, azt mondtam, teljes baromságnak hangzik, ennyit nem tesz le senki érte.

Mondhatni, pontosan ugyanúgy koppantam, mint az FC Barcelona.

Volt, aki megadja, volt, aki kifizesse, 222 millió euró – hogy jobban felfogjuk az összeg nagyságát: 67 milliárd 430 millió forint – a Barcelona pénztárában, Neymar Jr. meg a Barca gránátvörös-kékjét párizsi kék-fehér-pirosra cseréli. Az üzlet ennél még több pénzt mozgat meg (a Sky Sports számításai szerint nagyjából 500 millió eurót, Neymar öt évig folyósított évi 45 millió eurós fizetését is beleértve), mi maradjunk a három kettesnél és a hat nullánál. Ez lesz a futball egyik bűvös száma, a szám, amely lehet, azt tükrözi, mindenkinek elment az esze.

A Neymar szerződésében rögzített 222 millió eurós kivásárlási ár, amely a PSG-hez kerülés ellenértéke volt, 117 millió euróval múlja fölül az eddigi rekordot, Paul Pogba vételárát. Ha inflációkövetés nélkül számolunk, akkor Neymar ára felülmúlja a 2001-ben átigazolási csúcsot döntő Zinédine Zidane és közvetlen utódai, Cristiano Ronaldo, valamint Gareth Bale árát. Hárman „csomagban” 212600000 euróba kerülnének.

Inflációkövető becsléssel számolva szintén ez a világ valaha volt legdrágább transzfere, egyben az első a futballtörténelemben, amelynél francia klub volt a vevő. A „világ legdrágább átigazolása” címért folytatott versengést tradicionálisan az olaszok, az angolok és a spanyolok uralják. Luís Figo átigazolása óta csak a Real Madrid és a Manchester United tudta magáénak a „legdrágább” címet.

Az, hogy a Paris Saint-Germain ebbe a sorba került, üzenetértékű. A katari uralkodócsalád milliárdjai repítette PSG – tegyük hozzá, egy világváros első számú csapata, melyben még vannak kiaknázatlan lehetőségek – ide akar tartozni. Abba a körbe, amelyben a Real Madrid, a Manchester United, vagy éppen a Neymar-transzfer másik oldalán álló FC Barcelona tartozik. Szakmailag, üzletileg a közvetlen elitbe.

A Neymar-átigazolás üzenete óriás graffitiként üti meg a szemünket: „A legjobbak közé akarunk kerülni, és mindenkit meg tudunk venni ehhez.”

Akik ismerik a Football Manager számítógépes játékot, konstatálhatják, néha a való világ durvább, mint a virtuális futballglóbusz. A cukrosbácsi (sugar daddy) opciót meg valaki tényleg bekapcsolva hagyta a PSG-nél.

A Barcelonából távozó Neymar. Új kaland és nagy kihívás várja (Fotó: AFP)
A Barcelonából távozó Neymar. Új kaland és nagy kihívás várja (Fotó: AFP)

MESSI HATALMAS ÁRNYÉKA

Hogy a PSG belül tud-e maradni az UEFA által szabott pénzügyi fair play korlátain, az nyitott kérdés – bár a spanyol labdarúgóliga nem tudta „elkaszálni” az átigazolást, felhúzott szemöldökök biztosan lesznek. A Statgalamb alapos összegzése alapján lehet, hogy igen – aki az átigazolás gazdasági hátterében akar elmélyedni, annak bátran ajánljuk ezt az írást.

Nézzük inkább azt, hogy a pénz mellett miért választhatta Neymar a Paris Saint-Germaint. Döntése ugyanis egyáltalán nem logikátlan.

ÍGY HATÁROZHATTA MEG A BARCELONA NEYMAR ÁRÁT

„Neymar világcsúcsot jelentő ára jó eséllyel nem hasraütés-szerűen alakult ki.

De vajon miért lett 222 millió euró és nem 10 százalékkal kevesebb vagy több? Játszunk el a gondolattal, hogyan is alakulhatott ki ez az ár.

Ma egy topcsapat 50 millió euró alatt biztosan nem vesz vagy ad el meghatározó játékost, de mivel Neymar 88.2 millió euróért érkezett 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához (a különböző forrásokban eltérőek a számok, de a Transfermarkt, és több piaci forrás is ezt tartja nyilván), így nála ez jelenti a kiindulást.”

(Paunoch Péter blogbejegyzését a Neymar-átigazolás pénzügyi hátteréről itt olvashatja el teljes egészében!)

A brazil támadó szép üzenetben búcsúzott Barcelonától és játékostársaitól, melyben Messit az általa látott legjobb sportolónak nevezte. „Biztos vagyok benne, hogy Lionel Messinél jobb játékossal nem találkozhatok. Nemcsak a csapattársam volt, hanem a barátom a pályán és azon kívül is. Büszke vagyok rá, hogy veled játszhattam. Szeretlek! Messivel és Luis Suárezzel kiváló hármast alkottunk. Mindent megnyertünk, amit csak lehet. Felejthetetlen élményeket szereztem” – üzente.

A szeretet mellett ugyanakkor biztosan Messi az egyik oka annak, hogy Neymar a következő években a Parc des Princes-ben fut ki a pályára a hazai mérkőzéseken.

A Barcelona jelmondata alapján több, mint egy klub, Lionel Messi pedig több, mint egy játékos. A Barcához ezer (és úgy tűnik, eltéphetetlen) szállal kötődő szupersztár, akinek a játéka a klubfilozófia kivetülése – amíg aktív lesz, pályafutása pedig nem kerül végső szakaszába, senki nem foglalhatja el a helyét első számú csillagként és kedvencként Katalónia központjában. Bárki érkezhet, az első számú név, amelyet a Barcelonához kötnek: Messi. A sztárok sztárja: Messi. A központ, az origó, a legnagyobb: Messi.

Hatalmas ez a Messi-árnyék. Túl nagy egy olyan játékosnak, aki a világ első számú futballistája akar lenni.

Harmónia a pályán ide, barátság a pályán kívül oda, Neymar csak egy ideig volt hajlandó elfogadni a másodhegedűs szerepet, és nyilván tudta, hogy Messi visszavonulásáig más nem nagyon lehet Barcelonában. Sid Lowe, az egyik legismertebb futballszakíró azzal az érzékletes sztorival kezdi a Neymar-átigazolásról szóló cikkét, amikor a PSG csodaszámba menő kiejtése (0–4 után 6–1 a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében) után a nap ikonikus fotója a rajongó tömeg előtt álló Messiről készült. Santiago Garcés zseniális fotóját két nap alatt 70 millió ember nézte meg. A fotó örök mementója lett a hihetetlen comebacknek.

Neymar azon a mérkőzésen a 88. percben betekert egy szabadrúgást, a 91. percben kiharcolt és értékesített egy tizenegyest, a 95. percben előkészítette Sergi Roberto sorsdöntő gólját. Élete egyik legnagyobb meccsét játszotta.

A leghíresebb képen mégis Lionel Messi szerepelt.

 

null

null



 

Ettől még Neymar nem feltétlenül lett féltékeny vagy sértődött meg (persze ezt nem tudhatjuk, de nem úgy tűnt), viszont talán minden korábbinál erősebben szembesült azzal, hogy egy klubikon mindig árnyékot fog vetni a legnagyobb teljesítményeire is. Neymar saját jogon is sztár, de nem az első számú, hanem egy „luxus fegyverhordozó”, és ennél több még évekig nem lehet.

Neymarnak nincs ennyi ideje.

A brazil csatár 25 esztendős. Amikor a Barcelonába szerződött, gondolkodás nélkül elfogadta a másodhegedűs szerepet, hiába volt hazájában már a legnagyobb sztár. Még nem volt tapasztalata az európai futballban, és Messi mellett tudta, rendkívül sokat tanulhat. A tanulóévek azonban véget értek, ezt jelezte az is, hogy egyre több és több helyen pendítették meg: Neymar Aranylabda-esélyessé vált.

A futballvilág első számú egyéni díja 2008 óta Cristiano Ronaldo és Lionel Messi hitbizománya. Kettejük dinamikája és versengése az elmúlt évtized központi témája. Nem elég, hogy az Aranylabda egymás után kilencszer landolt Ronaldónál vagy Messinél, még a második helyezett is egy kivételével mindig „a másik” volt. Neymar az akar lenni, aki megtöri ezt a sort, és úgy tűnik, elérkezettnek látta az időt arra, hogy valahol első számú sztárként megindítsa a hadjáratot az Aranylabda megszerzéséért. Aki megtöri Ronaldo és Messi egyeduralmát, korszakhatárt is fog jelezni. És könnyen lehet, hogy ezt követően évekig domináns lesz a futballvilágban.

Az Aranylabda történetében a legtöbbször – 28 alkalommal – 26 éves játékos végzett az 1. vagy a 2. helyen a szavazáson. A statisztikai adatok alapján 25 és 29 közé esik az a kor, amelyben a legvalószínűbb, hogy egy futballista Aranylabdát nyer, 30 után már alaposan leesik erre a sansz. Általánosságban a 27 és 31 év közti periódust tartják egy futballista csúcsidőszakának (természetesen ez posztfüggő is). Neymar belépett az „ideális Aranylabda-nyerő” korba, és nyilván tisztában van azzal is: Barcelonában valószínűleg még évekig nem számolhatna Messi radikális hanyatlásával és a vezérszerep átvételével.

Lionel Messi 22 esztendős volt, amikor először megnyerte az Aranylabdát. Cristiano Ronaldo sem töltötte be a 24-et, amikor először átadták neki a díjat. Kaká 25 évesen nyerte meg. Ronaldinho szintén 25 évesen. Neymar ehhez a listához akar csatlakozni, az ideje pedig fogy. Kérdés, a PSG elég erős lesz-e a pályán ahhoz, hogy megtámogassa ezt az ambíciót.

Ha Neymar a világ legjobb játékosa akar lenni, olyan klubot kell találnia magának, amelyben ő a megkérdőjelezhetetlen numero 1. A Paris Saint-Germain a klubnak szakmailag pusztító Barcelona elleni kiesés – a PSG úgy tűnt, bebizonyítja, hogy a legnagyobbak közé lépett, csak hogy ijedt nyuszi módjára legázoltassa magát a Camp Nouban – után bizonyítani akarta a pályán kívül, tényleg komolyan gondolja a rivalizálást a közvetlen elittel. Ezért minden pénzt hajlandó volt megadni, Neymarnak pedig egyéni céljai érdekében kapóra is jött ez a lehetőség.

A tanulóévek végképp véget értek.

Éveket kellett volna még várnia arra Barcelonában, hogy ő legyen az első számú sztár (Fotó: AFP)
Éveket kellett volna még várnia arra Barcelonában, hogy ő legyen az első számú sztár (Fotó: AFP)

A BRAZIL KAPCSOLAT

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy még több érdek egybeesett az átigazolásnál. A Paris Saint-Germain tovább akarja növelni márka- és marketingértékét. A Premier League-es eszelős televíziós jogdíjaktól duzzadó angol csapatokkal és a spanyol szuperklubokkal rendkívül nehéz tartani a versenyt, a közösségi médiában nagyon erős, több mint hatvanmilliós követőtáborral rendelkező Neymar érkezése ebben segíthet. A brazil érkezése gigantikus hype-ot generál világszerte, a PSG márkája évekre összekapcsolódhat a futballvilág egyik legnagyobb marketingértékű énmárkájával.

Ráadásul Neymar mögött ott áll Brazília. A PSG brazil kapcsolata hagyományosan erős. Raí, Ricardo Gomes, Valdo, Leonardo, Ronaldinho, Thiago Silva, Maxwell, David Luiz, Lucas Moura – csak néhány nagynevű brazil, aki párizsi mezben lépett pályára. A klubnak tehát már most erős a rajongótábora az óriási dél-amerikai országban, és azzal, hogy Neymar megérkezett, ez várhatóan robbanásszerűen nőni fog. Tudniillik Neymar meg Brazíliában több, mint egy játékos.

Neymar „a” brazil vezér, „a” reménység, „a” ragyogó csillag. A 2014-es világbajnokságon személyesen is láthattam, tapasztalhattam a kultuszát. Őrjöngő rajongók mindenhol, bálványozó közönség a stadionokban, gondosan naponta váltott Neymar-sapkák és más ruhadarabok „civilben” a főhősön, olyanok, amelyekből aztán sok-sok millió folyik be merchandising formájában. A sajtóbeszélgetésen a média képviselői felé fordított tablet, rajta visszaszámláló stopper. Neymar minden perce drága.

Amikor Neymart Juan Zúniga egy hátba térdeléssel kiiktatta a 2014-es világbajnokságról, Brazíliavárosban voltam. A Kolumbia elleni siker után városszerte zajlott az ünneplés, igaz, mindenkin ott ült az aggodalom, hogy mi van, ha… Amikor a Globo Tv megszakította adását és rendkívüli hírben közölte, hogy Neymar vb-jének vége, a partinak egy csapásra vége lett. Hogy aztán Németország végleg lehúzza a rolót a világbajnoki álmok előtt.

Neymar már ekkor elismert vezér volt, az egyetlen igazi szupersztárja a brazil válogatottnak. Azóta még érett, játéka javult. Jövőre világbajnokság. Brazília újult reménnyel várja az oroszországi vb-t, és nem valószínű, hogy Neymar agyán ne futott volna át a gondolat: ez lesz az egyik legnagyobb lehetősége arra, hogy akkorát dobjon, amekkorára már az Aranylabdát is meg lehet adni.

A csúcsra járathatja saját márkáját, amelyhez most már hozzákötötte a PSG-ét is.

Brazília első számú csillaga és bálványa a 2018-as vb-n nagyot dobna (Fotó: AFP)
Brazília első számú csillaga és bálványa a 2018-as vb-n nagyot dobna (Fotó: AFP)

UTÁNAM AZ ÁRÖZÖN

José Mourinho kommentje – mely szerint nem a Neymarért kiadott 222 millió az ijesztően magas, hanem az az árverseny lesz ijesztő, amit ez az alacsonyabb kategóriákban elszabadít – alighanem helytálló. A futballvilágban minden eddiginél több a pénz, és jelentős korlátozások még mindig nincsenek. Napjaink egyik legismertebb futballírója, Jonathan Wilson nem véletlenül moralizált azon Kyle Walker átigazolása után (az angol válogatott jobbhátvéd lett minden idők legdrágább védője a nyáron, hogy ezt a csúcsot át is adja heteken belül a múltnak Benjamin Mendy), mit mond el az a társadalomról, hogy évek óta recesszióval küzd, de elnézően mosolyog egy decens védő 50 millió fontos vételára hallatán.

Neymarhoz hasonló, őrülten magas árú transzfer nem lesz sok – nagyon kevés játékos van ugyanis, akiért meggondolják, hogy letegyenek egy kilenc számjegyű összeget. Olyan viszont sokkal több, aki a 30-60 milliós kategóriába esik – és Mourinho ezen árak elszabadulásától tart, nem is ok nélkül. A Barcelona valószínűleg óriási pénzt fog fizetni Neymar utódjáért, bárki is lesz az – elképzelhető, hogy Pogba régi átigazolási rekordja közelében. A brazil átigazolása hullámokat ver majd a futballpiacon, egy év múlva már valószínűleg látjuk, hogy mekkorákat.

Az, hogy a PSG kifizette a 222 millió eurós kivásárlási árat, egyben figyelmeztetés is a kluboknak: ha azt akarják, hogy egy dúsgazdag vevő ne adja meg ezt, magasabb szerződési záradékokat kell beletenni a kontraktusokba. A Barcelonánál minden bizonnyal azt hitték, a teljesen őrültnek tűnő 222 milliós összeg elég riasztó hatású. Hát nem volt az.

NEM CSAK A BARCELONÁNAK VESZTESÉG

Neymar kivásárlása óriási presztízsveszteség az FC Barcelonának és a spanyol ligának is. A Barca imázst tudott arra építeni, hogy (a megszerezhetetlen nemezis Cristiano Ronaldót leszámítva) a klubban futballozik a világ három legjobb támadója, az MSN csatársor látványosan jóként kommunikált kapcsolata hozzátartozott a katalán csapat képéhez.

Marad az M és az S, Messi és Suárez, és kérdés, ki egészíti majd ki ezt a triót. És az is kérdés, Neymar távozása milyen hatással lesz a csapatra és a klubházra. A pályán talán könnyebb olyan klasszist találni, aki ha nem is feledtetni, de pótolni tudja, a bombaátigazolás viszont hatalmas arcvesztés a klub vezetőségének. Neymar érkezése és az azzal kapcsolatos gyanús ügyek megbuktatták Sandro Rosell Barcelona-elnököt. Utódját, a 2014 óta regnáló Josep Maria Bartomeut megrendítheti az, hogy elveszítette a klub egyik legnagyobb értékét.

Ha már gyanús ügyek. Neymar pénzügyei egyébként is a szürke zónában mozognak (lásd adócsalási ügyét, melyben elítélték), és a spanyol adóhivatal fokozott figyelme, valamint a játékosok számára kedvezőtlenül változó adószabályok a spanyol bajnokság vonzerejét csökkenthetik a labdarúgók körében.

Neymar távozása az egész ligának problémás – elszerződött Spanyolországból a világ három legnagyobb marketingértékű játékosából egy. Eddig jogosan állíthatták a spanyolok, hogy a futballvilág három legnagyobb csillaga a La Ligában játszik. Ennek most vége. Ettől függetlenül természetesen a bajnokság marad a világ egyik legvonzóbbika – de nem véletlen, hogy a spanyol liga mindent megpróbált megtenni az átigazolás megakadályozása érdekében.

Sorban állás a PSG boltjánál a Neymar-mezekért (Fotó: AFP)
Sorban állás a PSG boltjánál a Neymar-mezekért (Fotó: AFP)

Hogy megéri-e Neymar a 222 milliós átigazolási árat és gigantikus fizetését? Erre a pályán kell válaszolnia. Egy biztos: semmi mást nem fogadnak el tőle a drukkerek, mint trófeákat és csillogást. Domináns futballistának kell lennie, a PSG pedig Neymarral a fedélzeten nem engedhet meg magának olyan bukásokat, mint a Ligue 1 bajnoki címének mostani elvesztése a Monacóval szemben, vagy a sorozatos BL-kudarcok. Hazai szinten egyeduralom, a Bajnokok Ligájában néhány éven belül legalább döntő, de inkább BL-trófea, Neymarnak meg Aranylabda. Ez lesz a minimális elvárás, és egy ennyire nyomasztóan magas átigazolási díj árnyékában a türelem sem fog sokáig tartani.

Neymarnak bizonyítania kell, hogy nem csak árban, de tettekben is ő a csúcsfutballista.

Kevesebb egy ilyen átigazolási ügyet követően egyszerűen nem teszi meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik