Mbappé nem kellett a Caennak és a Chelsea-nek, Neymar hiába járt a Realnál

Manapság a világ talán legkeresettebb futballistája Kylian Mbappé, aki miatt több klub és utánpótlással foglalkozó szakember érez nyomást a gyomrán, ha látja őt a televízióban. Annak idején a tízéves Mbappét próbajátékra hívta a Chelsea, egy hetet töltött ott a kisfiú, játszott is a Charlton elleni meccsen, emlékei szerint nem rúgott gólt, de új próbajátékra hívták, ebből a kisfiú édesanyja nem kért. Kyliant 14 évs korában a Real hívta el a Clairefontaine-i akadémiáról, a spanyoloknál is játszott egy felkészülési mérkőzésen, de az akadémiáról végül a felfutóban lévő AS Monaco ajánlatát fogadta el.

Pontosabban a családfő hosszas mérlegelés után a Caent választotta, csak a gárda nagyon halovány ajánlatot tett elsőre, aztán kiesett az élvonalból, a bölcs vezetőség pedig lemondatta a transzfert Laurent Glaize utánpótlás-vezetővel…

Neymar köztudottan nagyon közel állt egykoron a Real Madridhoz, majd Pep Guardiola vitte volna őt a Bayern Münchenhez, ám mivel a bajorok a kilencvenes években kétszer is felsültek brazil légiósokkal (de 1989-ben még Bebetót nem merték megvenni), azóta csak olyannal kötnek szerződést, aki a Bundesligában vagy legalább Európában is bizonyított már. Talán vele megérte volna kivételt tenni…

Neymar Madridba 2013 nyarán igazolhatott volna. „A Real Madrid mindenben megegyezett a Santosszal, hatvanötmillió eurót fizetett volna a csapatnak, valamint mellette tízmillió eurós aláírási bónuszt is adott volna. Neymar is a blancókhoz vágyott, már az orvosi vizsgálatokon is átment, csak aztán történt valami…” – mondta évekkel később Delcir Sonda, annak a befektetőcsoportnak a vezetője, amely Neymar játékjogának 40 százalékát birtokolta annak idején.

„Neymar édesapjának semmi pénze nem volt akkoriban, és el volt keseredve. Ezt ismerték fel a Barcánál, és tettek neki egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ha meggyőzi a fiát, hogy a katalánokhoz szerződjön, egyik napról a másikra gazdaggá teszik. Neymar nem ezt akarta, de az apja addig erőltette, míg bólintott…” – tette hozzá a brazil vállalkozó. Ismerős a szituáció jóval későbbről, amikor a PSG szintén Neymar édesapját kente meg egy negyvenmillió eurós zsíroskenyérrel a transzferért. A katalánok nem garasoskodtak, évente befizették Neymar-papát egy londoni orgiára, mert a futball világa már csak olyan, hogy le kell vezetni olykor a feszültséget.

A Neymar-ügy a velejéig bűzlött, később büntetőper is megerősítette ezt, a befektetőcsoport például azért perelt, mert ők 17 millió eurós vételár után kapták meg a százalékukat, miközben az FC Barcelona hivatalosan is 88.2 millió eurót fizetett a csatárért.

„Igen, Neymar járt nálunk sportorvosin – sóhajtott Florentino Pérez Real-elnök is. – Megpróbáltuk rávenni, hogy írjon nekünk alá, de amikor észrevettük, hogy nem fog menni, visszavonultunk.”

Csak magát okolhatja a madridi klub: sokkal korábban, még 2005-ben megszerezhette volna Neymart, aki családjával együtt Madridba utazott néhány hétre, amíg ő próbajátékon szerepelt. Termelte szépen a gólokat, a papa díszvendég volt a Deportivo elleni bajnokin, de a kis Neymar nem érezte jól magát Európában, a serdülőnek meg a lassan kapcsoló Santos csaknem 80 millió forintnyi reált fizetett az aláírásáért, és havi majdnem egymillió forintnyi ösztöndíjat adott.

2010-ben a londoni Chelsea tett ajánlatot Neymaréknak, ennek visszautasításáért a brazil klub kerek egymillió eurót fizetett apának és fiúnak! 2016 telén a Manchester United már a Barcának fizetett volna 190 millió eurót, ennyi volt akkor a kivásárlási ára, de a támadó nem óhajtott Angliába költözni.

„A torna után megkerestük Neymart – emlékezett vissza tíz évvel később Naumov. – De először is, Neymar túl fiatal volt még, aztán nem volt világos, hogyan birkózna meg az orosz futballal egy olyan törékeny, vékony fickó. Ezért aztán visszakoztunk. Akármennyire is dicsérték őt a megfigyelők, nagy rizikó egy fiatal brazil csatárt megvenni.”

Talán mégiscsak megérte volna odaadni a Santos által kért 12 millió eurót…

Olaszországban nagy hagyománya van a futballban a szállodáknak (de nem Neymar-papa módján), egy-egy ilyen intézményben gyűlnek össze a transzferidőszak legvégén az illetékesek, és hamarjában nyélbe ütnek néhány száz üzletet. 2016-ban az utolsó megfelelő pillanatban Axel Witselt elengedte a Zenit a Juventushoz az utolsó előtti lépésre, az orvosi vizsgálatokra. Ez délelőtt tíz órára meg is történt, majd a játékos a szerződése aláírása után visszavonult a szállodai szobájába, és várta, hogy lehívják az ünnepélyes bemutatásra. Ebéd után kopogtak is, és szóltak, készüljön – vissza, Oroszországba, mert a Zenit nem tudta már megtalálni a helyettesét ilyen rövid idő alatt. Később az oroszok arra hivatkoztak, küldték ők a papírokat, de elfeledkeztek az időeltolódásról… Witsel mérgében Kínába szerződött, hogy havi másfél millió eurós fizetésével kőgazdaggá keresse magát.

2012-ben a Real sokat gondolkodott, Modricot vagy Witselt vegye-e meg. A döntés közismert.

HA MÁR PÉNZ, PÉNZ ÉS PÉNZ

A labdarúgó-fizetések történetében nem köszönhettek ilyen sokan ilyen sokat ilyen kevés embernek – jelenthetjük ki Winston Churchill neves mondását alapul véve a Bosman-szabály névadójáról, Jean-Marc Bosmanról, akinek kollégái ma is hálásak lehetnének.

Az 1964-es születésű belga középpályás a Standard Liege-ben lett profi labdarúgó, 1988-ban igazolt át az RFC Liege-hez, amelyben nagyon nem ment az egykori utánpótlás-válogatott játékosnak. Kálváriája ezzel kezdődött: 1990 júniusában bejelentette vezetőinek, hogy szeretné elhagyni a klubot. Az elöljárók erre dühbe gurultak, hatvan százalékára csökkentették a fizetését, majd olyan összeget kértek a támadót szerződtetni kívánó francia Dunkerque-től, amelyet a kérő nem tudott megfizetni.

Időközben, június 30-án lejárt a szerződése, augusztusban Bosman a klub és a Belga Labdarúgó-szövetség ellen is keresetet nyújtott be az illetékes bíróságon, mondván, akadályozzák munkavállalói jogai gyakorlásában.

Az ősz közepére a bíróság úgy döntött, hogy Bosman csatlakozhat a Dunkerque-hez, mégpedig ingyen, majd a körülbelüli 25. fellebbezést követően 1995 (!) decemberében az Európai Közösségek Bírósága kimondta a végső szót: Bosman nyert, mégpedig a munkaerő szabad áramlására vonatkozó Római Szerződés 48. cikkelye alapján. Nagy kár, hogy a per alatt a támadó magánélete és karrierje is dugába dőlt.

Az aláírási pénzek és a fizetések azóta az egekbe emelkedtek, Bosmannal egyik kedvezményezett sem törődött, hiába no, nehéz a Prométheuszok sorsa. Igaz, Prométheusz nem herdált el 720 ezer font kártérítést…

Érdekes, a futball világában „a” Bosman a nagy holland támadó, John Bosman, aki 1988-ban úgy döntött, elhagyja az Ajaxot, és aláír a Toulonhoz. Nem sokra rá azonban meggondolta magát, és inkább a Mechelenhez írt alá, ezért – áprilisban – a francia klub be akarta őt perelni. Bosman döntése azért is érdekes, mert a Mechelen megverte az Ajaxot tavasszal a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjében, a fináléban Bosman is pályára lépett az Ajaxban! A Toulon végül lemondott a bírósági eljárásról, nem sokra rá Bosman Európa-bajnok lett válogatottjával, majd eldöntötte az európai Szuperkupa-döntőt a PSV ellen. Amely a következő klubja lett.

SÓGOR, JÓKOR

2012-ben a Rapid megfigyelője kiszúrta a 250 ezer euróért elvihető Kevin Kamplt, de főnökei nem voltak elájulva a játékos képességeitől. A VfR Aalen így megvehette a szlovént az Osnabrücktől, két hónapra rá (!) hárommillióért eladta a Salzburgnak, az meg néhány évvel később 12 millióért a Dortmundnak. Nemrég az RB Leipzig 20 milliót adott érte.

Egy másik bécsi klub sem lehet büszke a „vakságára”: a Wiener SC 1995-ben úgy döntött, dehogy fizet 40 ezer eurót a néhány tesztmérkőzésen nála már bizonyító Jimmy Floyd Hasselbainkért! A hollandért később karrierje során összesen 42 millió eurót adtak kenyéradói, például a Chelsea és az Atlético Madrid…

Ne hagyjuk ki az Austria Wient sem, amely Edin Dzekóért sajnált 2007 elején 1.2 millió eurót – a Wolfsburg fél évre rá négymilliót adott érte, majd 37 millióért adta tovább a Manchester Citynek. „Sokszor téptem emiatt a hajam a következő években” – vallotta meg őszintén az Austria sportigazgatója, Thomas Parits.