Liga 1: fiatal spanyol tréner veszi át Hagi helyét a Viitorulnál

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 16:21
null
Rubén de la Barrera követi Gheorghe Hagit a Viitorul kispadján (Fotó: Getty Images)
Teljesen ismeretlen, fiatal spanyol edző lett a román legenda, Gheorghe Hagi utóda az FC Viitorul csapatánál: a 35 esztendős Rubén de la Barrera kétéves szerződést kötött a Liga 1 hetedik helyén végző labdarúgóklubbal.

 

A tréner korábban több együttest is irányított a spanyol alsóbb osztályokban, legutóbb a katari al-Ahlinál volt vezetőedző 2019-ben, azt megelőzően, 2018-ban pedig másodedzőként tevékenykedett a Real Sociedadnál. De la Barrera stábja kizárólag honfitársaiból áll majd, további három spanyol tréner segíti a munkáját. Tulajdonosként Hagi maga mutatta be az utódát, Gheorghe Popescu klubelnök társaságában.

A nevét viselő akadémiát alapító és birtokló Hagi (a Viitorul ennek a felnőttegyüttese) vasárnap, a Sepsi OSK-tól elszenvedett 3–0-s vereség után jelentette be, hogy hat év után lemond az első csapat irányításáról. Vezetésével a Viitorul 2017-ben bajnoki címet, 2019-ben pedig Román Kupát és Szuperkupát nyert, idén viszont négy év után először lemaradt a felsőházi rájátszásról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik