nemzetisport.hu 2016.12.18 11:20 Frissítve: 2016.12.18 16:23

C. Ronaldo mesterhármasával klubvilágbajnok a Real Madrid!

Cristiano Ronado mesterhármasával, hosszabbítás után nyert a Real Madrid a klubvilágbajnokság döntőjében a japán bajnok Kasima Antlers ellen. A kolumbiai Atlético Nacional lett a 2016-os klub-vb bronzérmese, miután tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult a mexikói Club Américánál.

A döntőben három góljával főszerepet vállalt Cristiano Ronaldo (Fotók: Reuters)

 

Bizony, sokat lépett előre 1993, a japán futball újkori újjászületése óta a Kasima, amelynek „profi bölcsőjénél” a brazil ikon, Zico játékosként és edzőként is bábáskodott.

A közelmúltban a Fehér Pelé mellett olyan (történetesen mind) brazil sztárokkal dicsekedhetett az immáron nyolcszoros japán bajnok kasimai gárda, mint az 1994-es világbajnok kettős, Jorginho és Leonardo, a csatárlegenda Bebeto, a Bayernben is megfordult Mazinho, a '90-es évek elejének legjobb brazil hátvédje, Mozer, a szintén sokszoros válogatott Bismarck vagy az egykori „új Ronaldo”, a Real által is kerülgetett Fábio Junior.

A döntő legjobbjának járó díjat a friss aranylabdás kapta

Japán válogatottakkal most is tele a keret, a légiósok között nincsenek azonban nagy nevek –  nem meglepő módon csak a tisztes helytállást várta el tőlük a közvélemény a Real Madrid elleni klubvilágbajnoki döntő előtt.

A finálé „annak rendje és módja szerint” hamar eldőlni látszott, hiszen Karim Benzema hamar betalált (1–0), és ugyan az ázsiaiak nem adták fel, és lelkesen dolgoztak a mezőnyben, sokáig helyzetig sem jutottak. Hanem annyira elbízta talán magát a spanyol csapat néhány helyzet elszórakozása után, és annyira kiesett a ritmusból, hogy a pihenő előtt (1–1) és után is (1–2) góllal büntetett Sibaszaki Gaku.

Hanem Cristiano Ronaldo is duplázott, pedig egyáltalán nem volt bombaformában, több ziccert is eltolt: a friss aranylabdás előbb gólra váltott egy büntetőt (2–2), majd már a hosszabbításban a kapuba küldte a klasszis irányítóként (is) villogó Benzema sokadik zseniális indítását (3–2).

Ugyan nem adták fel a japánok, mint rendesen, a csereember Szuzuki Juma a lécre fejelte a labdát egy szöglet után, de Cristiano Ronaldo harmadszor is megvillant, és ezzel tényleg eldőlt ez a finálé. 4–2!

Ilyen egy korszakos zseni, ha nincs topformában…

Ötödször lett a világ legjobbja története során a Real Madrid

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
DÖNTŐ

Real Madrid (spanyol)–Kasima Antlers (japán) 4–2 – h. u.
Jokohama, Nissan Stadion, 68 742 néző. Vezette: Sikazwe (zambiai)
Real Madrid: Navas – Carvajal, Varane, S. Ramos (Nacho, 108.), Marcelo – Modric (Kovacic, 105.), Casemiro – Kroos – L. Vázquez (Isco, 81.), Benzema, C. Ronaldo (Morata, 112.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Kasima: Szogahata – Nisi, Ueda, Sodzsi, Jamamoto – Endo (Ito, 102.), Nagaki (Akaszaki, 114.) – Ogaszavara (Fabrício, 67.), Sibaszaki – Doi (Szuzuki, 89.), Kanazaki. Vezetőedző: Isii Maszatada
Gólszerző: Benzema (9.), C. Ronaldo (60. – 11-esből, 97., 104.), ill. Sibazaki (44., 52.)

A 3. HELYÉRT
Club América (mexikói)–Atlético Nacional (kolumbiai) 2–2, tizenegyesekkel: 3–4 (M. Arroyo 38., O. Peralta 66. – 11-esből, ill. Samudio 6. – öngól, A. Guerra 26.)

Az eddigi győztesek (a korábbi Világkupa-elsőségeket is beleszámítva)
5: Real Madrid
4:
Milan
3:
Barcelona, Bayern München, Internazionale, Penarol, Nacional, Boca Juniors, Sao Paulo
2:
Ajax, Juventus, Porto, Manchester United, Santos, Independiente
1:
Feyenoord, Atlético Madrid, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Racing Club, Estudiantes, Olimpia, Flamengo, Gremio, River Plate, Vélez Sarsfield, Internacional, Corinthians

PERCRŐL PERCRE!

CR és Kroos harmadszor lett a világ bajnoka klubjával, Luis Cubilla, Juan Mujica és Carlo Ancelotti után Zidane játékosként és edzőként is elérte ezt.

Még senki nem nyert BL-t vagy BEK-et, Eb-t, Aranylabdát és Világkupát vagy Klubvilágbajnokságot egyazon esztendőben. Csak CR. Aranylabda nélkül is csak a spanyol Luis Suárez érte el triplát, 1964-ben.

Az előző mesterhármast a Világkupa-döntőben Pelé érte el, 1962-ben, a Benfica ellen.

A Real még soha nem maradt veretlen egy szezonban 26 mérkőzésen keresztül. Rekord ez is. Összességében 37 meccs óta nem találtak legyőzőre a madridiak.

120. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

115. perc Helyzet! Morata négy jó csel után Uedába lő ballal, 13-ról. A kapuson már túljutott a labda, a támadást Kovacic indította.

Ronaldo egyébként a klubvilágbajnoki finálék első mesterhármasát vágta ma.

114. perc Nagaki le, Aszaki Suhei be.

112. perc Az új szabály életbe lép: Álvaro Morata be, Ronaldo le. Történelmi pillanat!

Ronaldo nagyot lépett a mesterhármassal, a klubvébék góllövőlistájának tetejére: Luis Suárez, Lionel Messi és César Delgado mellé. Mindannyian öt gólnál járnak.

109. perc Ito beadását menti Szuzuki elől Varane, fejjel.

108. perc
Ramos le, Nacho be. Marcelo az új csk.

106. perc
Egy remek Kovacic-passzal, de ment CR elől lábbal Szogahata.

106. PERC FOLYTATJUK!

105. perc Mateo Kovacic
be, Modric le. Horvát csere.

Rövid szusszanó, CR 103.

105. PERC VÉGET ÉRT A HOSSZABBÍTÁS ELSŐ FÉLIDEJE!

104. PERC ELDŐLNI LÁTSZIK, CRISTIANO RONALDO ballal az ötös bal sarka elől a léc alá lő, a jobb, azaz a rövid felsőbe! Carvajal beadását rossz helyre mentik a védők, Kroos 19 méteres lövése nagyon kacska lesz, de a portugál leveszi a pattogó labdát, majd eldönti a finálét. 4–2!

102. perc Ito Jukitosi be, Endo le.

102. perc Daniel Carvajal
most jobban figyel az ékre, sárga a jutalma a szoros emberfogásnak.

101. perc .
.. Szuzuki meg az ötösről a lécre fejel!

101. perc Kanazaki a földön, Casemiro bántotta. Szabadrúgás a 16-os bal sarka elől. Sibazaki beadja...

97. PERC ITT A 102.! Benzema újabb frenetikus passzát CRISTIANO RONALDO már nem hibázza el, a bal alsóba lő ballal az ötös elől. 2–3!

96. perc
Fabrício szereli Kroost, de a 22 méteres lövést blokkolja Ramos.

93. perc Sárga a Ramost ellökő Fabríciónak.

91. PERC FOLYTATJUK!

Csere nincs.

A nagy CR 378 gólt szerzett a Realban, most a 100.-at pontrúgás után. Büntetőből ez volt a 69., egy esett közvetett szabadrúgás után, 30 pedig szabadrúgásból).

VÉGET ÉRT A RENDES JÁTÉKIDŐ!

90+3. perc
A ráadás legvégén Kasima-helyzet, de Endo jobbal a rövid sarok mellé lő az ötös jobb sarka elől! A csereember Szuzuki majdnem gólpasszt adott.

Három perc a ráadás.

90. perc
Ramos ellöki Kanazakit, de nincs újabb sárga. Megúszta a Real...

88. perc Szuzuki Juma
be, Doi le.

Nomen majdnem est omen most: Fabrício rendes neve Fabrício dos Santos Messias.

87. perc NAVAS! Fabrício ballal Casemiro lába között célba veszi a jobb felsőt 17-ről, de résen a kapus. Nem sokra rá már rajta is túl a labda egy bal oldali Endo-akciót követően, Casemiro ment a kapu előtt, kornerre.

86. perc Most Carvajal ment Fabrício elől, fejjel. Ronaldo kapura tör, de lassú, Sodzsi szereli a 16-oson.

85. perc
Kroos szögletét Benzema az ötös jobb sarka elől a léc fölé fejeli, három méterről, Sodzsi mellől.

83. perc
Nem adják fel a japánok (nem szokásuk), kétszer is menteni kell az ötös előterében Fabrício elől, előbb Varane, aztán Modroc védekezik jól.

CR 6 finálét vívott a Real színeiben, 6 gólt ért el ezeken.

81. perc ZICCER! Benzema újabb zseniális passzát az ötös jobb sarka elől képtelen gólra váltani Ronaldo, a jobblábas lövést jobb lábbal védi a kapus.

81. perc Isco be, Vázquez le.

80. perc
Nagyon nyom a Real, Vázquez szép beadását Ronaldo a bal felső mellé fejeli 12-ről.

73. perc Majdnem 102, de Ronaldo lesről lő a kapuba, Szogahata előtte szépen szedte ki a bal alsó elől Benzema közeli próbálkozását.

72. perc
Endo 16-os előtti lövésére rádől a bal sarok előtt Navas.

F. Inzaghi, Messi és L. Suárez. No és Sibazaki: ők dupláztak klub-vb-fináléban eddig. Ronaldo meg 101 nemzetközi kupagólnál tart a Real színeiben. Éppen ennyinél tart Messi is a Barcában...

68. perc Navas ment fejjel Fabrício elől, Ramos a darálóba került, ápolni is kell.

67. perc A lentebb megénekelt Fabrício be, Ogaszavara le.

66. perc CR is tízről, blokk, majd Benzema pörgetését eltöri az ötössarkon Vázquez.

65. perc
HOPP! Benzema nagyon megforgatja a balon Nisit, középre tálal Marcelo elé, aki ballal 10-ről feladja a kapusnak a labdát. Kissé balról.

62. perc
Marcelo távolija sem a Roberto Carlos-szint, méterekkel célt téveszt a brazil.

62. perc Helyzetek! Ronaldo 15 méteres lövését kikapja a jobb alsó elől Szogahata kapus, majd a Kroos-szöglet után Ramos lő az égbe ballal 10-ről, kissé jobbról.

60. PERC CRISTIANO RONALDO JOBBAL A JOBB ALSÓBA LŐ. A kapus érzi az irányt, de esélye nincs elérni a labdát. 2–2!

58. perc BÜNTETŐ! Jamamoto Suto feldönti az ötös előtt Vázquezt, Benzema passza után, Simazaki egyébként húzta a szélső mezét a biztonság kedvéért. Sárga is a főbűnösnek.

57. perc
Pontatlan beadásokkal operál a gól óta a Real.

54. perc Sergio Ramos odalép Kanazakinak, sárga.

Ez bizony egyre kínosabb a Realnak...

52. PERC ERRE GÓLT LŐ A KASIMA! SIBASZAKI GAKU alig négy realos cselez ki, majd ballal a jobb alsóba lő 22 méterről. Nagy gól, nagy hibák előzték meg ezt is: 1–2!

Most tudtuk meg, hogy elhunyt a magyar futball nagy szerelmese, Megyesi Gusztáv. Nyugodj békében, mester!

47. perc Kroos szögletét szépen menti a kapus. És jó helyre. Ramos 12-ről fejel nem sokra rá, de a kapu tetejére.

Minden bizonnyal jót tesz a meccsnek, hogy nem dőlt el még a szünet előtt. Ez az első olyan finálé, amikor mindkét csapat betalált, és iksz az állás az első játékrész után.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

A Real Madrid 2004 óta nem veszített kupadöntőt semleges helyszínen. Akkor a Real Zaragoza viccelte meg az Espanyol otthonában, Király-kupa-finálén.

Benzema utolsó 3 meccsén 4 gólt lőtt. Az idényben 20 fellépésén 12 kanadai pontnál tart.

LEGENDÁK KÖZÖTT. Benzema beérte Pirrit és Emilio Butraguenót, és 171 gólnál tart a Real góllövőlistján. Előtte a hetedik helyen Francisco Gento áll, 182 találattal.

2012 óta (Chelsea) most kapott először gólt a döntőben európai csapat.

Mikor hallottunk Real-edző szájából ennyire üres, távolságtartó nyilatkozatot, például egy vérre menő, Barcelona elleni rangadó előtt?

„A klub-vb számunkra igen nagy jelentőséggel bír – bizonygatta Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. – Azért érkeztünk Japánba, hogy megnyerjük, mégpedig jó játékkal. Nehéz meccsre számítunk, a Kasima nem lebecsülendő ellenfél, de készen állunk a feladatra.”

A földrészek legjobb egyesületeinek kétes presztízsű különversenyét (by Csillag Péter) az Internacional tíz évvel ezelőtti elsősége óta csupán egyszer, 2012-ben nyerte meg Európán kívüli szereplő (a brazil Corinthians), nyolc alkalommal a BL-győztest koronázták a világ urává. Ami Dél-Amerika, ám még inkább Afrika vagy Ázsia képviselőjének varázslatos hőstett, az európai gigászoknak egyszerű rutinfeladat, amelyet legfeljebb elrontani lehet. És az is hozzátartozik a régi hagyományhoz, hogy erről sohasem beszélnek.

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. PERC EGYENLŐ! Nem veszi komolyan a támadást a Real, Varane kétszer is ment, majd Doi bal oldali beadását elvéti, a rossz levétel is belefér így SIBASZAKI GAKUNAK, aki az ötös bal sarka elől ballal a hosszú alsóba lő. Navas nem foghatta: 1–1!

Nah, most lett idő befejezni. A japánok, hiszen a Kasima kezdőjében nincs légiós, a padon más a helyzet: van egy brazil ék (Fabrício), egy dél-koreai (Hvang) és egy brazil bekk (Bueno). A három légiós értéke összesen 1.5 millió euró.

37. perc
A három támadó készít elő egy lövést Modricnak, aki 17-ről jobbal kapura teker, de balra ledőlve fogja a labdát Szogahata.

32. perc CR futtatja Benzemát, a visszakapott labda után felgyorsít a portugál, de annyira, hogy ezt a tempót a labda sem képes tartani. Ogaszavara köszöni szépen. CR megrúgja az őt szerelő japánt, aki a megtiszteltetéstől vigyázzállásban esik a földre.

31. perc
Ha már tükör... Ronaldo-szabadrúgás, egyperces pózolás után, a közönség persze tombol, a portugál meg elsőre a sorfalba lő, a kipattanó meg egy stadion előtt parkoló Suzuki tetején landol.

Kasima Real-győzelem? Inkább Érik a sima Real-győzelem? R. B. kolléga szerint TükörSima. Mondjuk ezt nem értjük.

27. perc Végre egy szép akció, Vázquez passzát Bezema ballal kapura teszi a 16-osról, a bal alsó előtt véd azonban Szogahata. A kornert Kroos be, Varane 12-ről a bal sarok mellé oda. Fejjel.

A japánok, hiszen a Kasima kezdőjében nincs légiós, a padon más a helyzet.

25. perc Vázquez passzolgat Ronaldóval, majd 12-ről egy védőbe lő, Casemiro 22-ről kapura teszi a kipattanót, de ebbe is belelépnek.

24. perc
Endo lő a bal sarok mellé középtávolról.

21. perc
Nisi- és Doi-villanás a jobbon, Marcelo becsúszva szereli, kirúgás.

19. perc
Kroos futtatja a balon Ronaldót, de leveti őt magáról a kerékpár a biciklicsel közben, majd Modric nem lő 12-ről, bedob egy visszahúzós cselt, ám már blokkolják. Régen minden jobb volt: Puskás Ferencnek jobban ment az ilyesmi.

Benzemának nagyon megy: az utóbbi 10 Real-gólból 5-öt vállalt magára.

15. perc Doi lő 16-ról, blokkol azonban Varane.

14. perc
Ez nem az ő meccse... Kroos passzát Vázquez jobbal 17-ről átlövi egy másik japán szigetre.

12. perc Újabb veszélyes Kasima-akció, Endo passzával Nisi faképnél hagyja Marcelót, de a jobbos beadásra remekül vetődik ki Navas.

De ha bemegy, gól.

10. perc
Vázquez hátrajön segíteni, de rossz helyre fejeli ki a beadást, szerencséjére Ogaszavara 20-ról jobbal a bal felső fölé lő, nem is sokkal! Navas vetődve biztosított egyébként.

9. PERC VEZET A REAL! Vázquez jobbos beadása nem az igazi, de középre fejeli ki az ötös elől a labdát Sodzsi, Modric jobbal 19-ről a jobb alsó felé lő, a kapus vetődik, ám középre jön ki róla a labda, KARIM BENZEMA köszöni szépen, és hat méterről jobbal az üres kapuba jobb sarkába emel. 1–0!

Az eddigi győztesek (a korábbi Világkupa-elsőségeket is beleszámítva)
4:
Milan, Real Madrid
3:
Barcelona, Bayern München, Internazionale, Penarol, Nacional, Boca Juniors, Sao Paulo
2:
Ajax, Juventus, Porto, Manchester United, Santos, Independiente
1:
Feyenoord, Atlético Madrid, Crvena zvezda, Borussia Dortmund, Racing Club, Estudiantes, Olimpia, Flamengo, Gremio, River Plate, Vélez Sarsfield, Internacional, Corinthians

7. perc Kroos bal oldali szögletét kifejeli az ötösről Doi, Vázquez meg addig cselezget a jobbon, hogy a technikai bravúrsorozat japán bedobása torkollik.

3. perc Ramos felépült mára, nagyot rúg most ennek örömére Ogaszavarába.

A Kasima hazai csapat, bár nem ez a gárda stadionja.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A spanyolok tiszta fehérben, a japánok bordó mezben és fekete nadrágban.

A stadionban 10 Celsius fok, de a japánok konkrétan hosszú, téli kabátban pacsiznak a spanyolokkal. Akiken csak vékony mackófelső van.

„Amikor a királyi gárda mezét viseled, minden mérkőzésen a legjobb formádat kell hoznod. Számunkra ez a torna rendkívüli jelentőséggel bír. A Real Madridnak mindig nyernie kell. Az itteni szurkolóink is nagyszerűek, emiatt is szeretnénk a maximumot nyújtani – mondta Casemiro. Ezt a trófeát is el kell hódítanunk, hogy kellemes szájízzel zárjuk az évet. Elkaptunk egy ritmust, folytatnunk kell a jó sorozatunkat. Koncentráltnak kell maradnunk, és a saját játékunkat kell erőltetni, hogy továbbra is a megkezdett utunkat járhassuk.”

Egy kis örökmérleg! Nem találkoztak még egymással a felek, mint ahogyan JÖTTEK-MENTEK sincsenek.

Eltiltott nincs.

A japánoktól mindenki bevethető, a spanyoloktól Gareth Bale és Lucas Silva maródi.

Zinédine Zidane mellett Casemiro vett részt a jokohamai stadionban rendezett sajtótájékoztatón a Club América elleni csütörtöki elődöntőt megelőzően. A brazil válogatott középpályás beszélt csapata klubvilágbajnoksághoz való hozzáállásáról, valamint a tornához fűzött reményeiről.

Ronaldo és Zidane véleménye ITT!

„Nem is tudom, hogyan fogalmazzak... – így Luka Modric. – Az egész nagyon új, és őszintén szólva nem tetszik, csak zűrzavart kelt a pályán. Nemrégiben volt ezzel kapcsolatban egy tájékoztató megbeszélés, de nemigen figyeltem, mert remélem, hogy végül nem vezetik be a videobírót. A futball nem erről szól, számomra idegen ez az egész, az első benyomásom legalábbis nem jó. De nekünk a játékra, a vasárnapi döntőre kell figyelnünk, aztán meglátjuk, mi lesz a videobíró sorsa.”

No igen, a találkozó után ismét ez szolgáltatta a fő témát, akárcsak a szerdai Kasima–Atlético Nacional elődöntő után, amikor Kassai Viktor rövid videózás után ítélt tizenegyest a japánok javára. Ezúttal Cristiano Ronaldo lesgyanús, végül érvényesnek nyilvánított gólja előtt vették igénybe a játékvezetők a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által tesztelt technológiát. Ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, a hírek szerint a királyi klub játékosai kimondottan az újítás ellen vannak.

„Nehéz mérkőzés volt, ráadásul a körülmények – a hosszú utazás, a szokatlan időjárás – megnehezítették a feladatunkat – mondta el Karim Benzema. – Rengeteg kritikát kaptam az utóbbi időben, hallom, hogy rossz évem volt, ami azért furcsa. Mert volt két-három rossz mérkőzésem? Ha engem kérdeznek, remek évem volt, BL-t nyertünk a Reallal, szereztem sok gólt, és most is önbizalomtól duzzadva készülök a fináléra. De nincs baj a kritikákkal, csupán arra sarkallnak, hogy még keményebben dolgozzak. A videobíró viszont nem tetszik.”

A harminchat tétmérkőzés óta veretlen Bajnokok Ligája-győztes spanyol együttes komolyan veszi a tornát, legalábbis erre utal, hogy a lehető legerősebb összeállításában, a Navas – Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Vázquez, Benzema, C. Ronaldo tizeneggyel állt ki csütörtökön.

A Real Madrid hozta a kötelezőt, a klubvilágbajnokság elődöntőjében Karim Bemzema és a klubszinten az 500. gólját szerző Cristiano Ronaldo megmozdulásával 2–0-ra nyert a mexikói América ellen, így készülhet a japán Kasima Antlers elleni vasárnapi döntőre.

A tartalék asszisztens Ring György.

Ha már itt tartunk: a portugál–francia fináléban éppen a felezővonal közelében sérült meg Cristiano Ronaldo, s lehetett hallani olyan híreket, hogy Kassai Viktor jelezte a szabálytalanságot az angol bírónak, aki azonban továbbot intett. A magyar játékvezető nem nyilatkozott, nem nyilatkozhatott erről a döntésről – a lényeg az, hogy ebben az évben harmadszor kérik fel tartalék játékvezetőnek: a BL-döntő és az Európa-bajnoki döntő után most a klubvilágbajnoki finálé közreműködője lesz.

A tartalék játékvezetőből a szurkoló sokszor csak annyit lát, hogy felmutatja a cseretáblát, ő jelzi a hosszabbítás mértékét, a feladata azonban ennél összetettebb. Ha megsérül a mérkőzés játékvezetője, neki kell beugrania, és tovább vezetnie a mérkőzést. Tagja a játékvezetők kommunikációs rendszerének, s ha az ő közelében történik valami, amit sem a játékvezető, sem asszisztensei nem észlelnek, segítenie kell a helyes ítélet meghozatalában. Ő felügyeli a kispadok előtti technikai zónát. Arról lehetett hallani, hogy a májusi Bajnokok Ligája-döntőben azért jelölték Kassai Viktort erre a posztra, hogy egy határozott játékvezető legyen a robbanásveszélyes Diego Simeone közelében, és érdekes módon akkor is az angol Mark Clattenburg munkáját segítette, csakúgy, mint a nyári Európa-bajnoki döntőben.

A mexikói legnagyobb kihívója Kassai Viktor lehetett volna, csakhogy ő a nyolccsapatos tornán már két mérkőzést is vezetett, és három meccset a nyolcból nem bíznak senkire, másfelől a döntősök sem Kassai Viktor mellett „érveltek”: a japán együttesnek már vezetett, a szervezők pedig ügyeltek arra, hogy a két különböző kontinens csapatainak találkozóját egy harmadik, vagyis semleges küldött dirigálja, márpedig ilyen szempontból a Real Madrid ezúttal a magyar játékvezető ellenfelének számított.

Vasárnap magyar idő szerint 11.30-kor Jokohamában a spanyol Real Madrid és a házigazdának tekinthető japán Kasima Antlers küzd meg a trófeáért, s a mérkőzést a zambiai Janny Sikazwe vezeti. A bírójelölés meglepetés, mert szakértők szerint a döntőre a mexikói Roberto García tűnt legesélyesebbnek, csakhogy az afrikai játékvezető még nem kapott ilyen jelentős feladatot, a FIFA pedig e tekintetben is a felzárkóztatás híve.

Kassai Viktor tartalék játékvezetőként működik közre a klubvilágbajnoki döntőben.

Néhány perccel később az angol BBC-től kezdve a német Kickeren át a világ szinte valamennyi fontos hírforrása megemlékezett a történelmi esetről: tétmérkőzésen az első,  videobíró segítségével megadott büntetőjét végezhette el a japán együttes, Nos, a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg: Doi Soma a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.

Tizenegyes!

Hétköznapi bedobásnak tűnt. A magyar játékvezető, Kassai Viktor jelezte: nem szabad elvégezni a „taccsot”, és a fülére mutatva jelezte, az ezen a tornán debütáló videobíróval egyeztet. Néhány másodperccel később az oldalvonal mellett elhelyezett monitorhoz futott, visszanézte a jelenetet, a felvétel pedig elárulta, hogy a klubvilágbajnokság oszakai elődöntőjében a japán Kasima Antlers oldalszabadrúgása után a kolumbiai Atlético Nacional védője, Orlando Berrio buktatta Nisi Daigót.


Mi történt eddig? Minden a klub-vb-ről ITT!

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES  OLVASÓINKAT A REAL MADRID–KASIMA ANTLERS KLUBVILÁGBAJNOKI DÖNTŐ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉBEN!

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.01.16 09:23:10

Minden más foci nemzetisport.hu

Egy zumbaórára próbálták rábeszélni a futballistákat, ehhez csak egy gyönyörű oktató kellett.

2017.01.14 16:09:22

Minden más foci nemzetisport.hu

TÉLI TRANSZFERSOROZAT. Draxler és Lo Celso a keretben, Sakho és Batshuayi a célkeresztben.

2017.01.08 13:29:44

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

VISSZAVONULTAK III., 2016. De Vassell, Cavenaghi, Pletikosa, Boulahrouz és Csernyánszki is szögre akasztotta.

2017.01.14 17:34:24

Minden más foci nemzetisport.hu

2017.01.12 14:42:43

Minden más foci MAROSI GERGELY

Hosszú idő után nem lesz hazai tévéközvetítés • Sztrájkkal fenyegetőző csapatok, zsebből fizető képviselők.