India: Trezeguet oldalán rohamozhat a korábbi KTE-csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.14. 12:13
Talán kevesen emlékeznek MacPherlin Dudu Omagbemire, aki Kecskeméten nem feltétlen írta be magát a klub históriás könyvébe, most azonban nem akármilyen társaságba keveredett a korábbi lila-fehér támadó. A nigériai játékos Indiában készül a szezonnyitóra a Pune Cityvel, méghozzá olyan csapattársakkal, mint David Trezeguet vagy éppen a görög Eb-hős, Kosztasz Kacuranisz – számolt be róla a kesport.hu.

Dudu 2010 tavaszán 5 NB I-es mérkőzésen viselte a KTE szerelését (gólt nem szerzett), de nem tudta megváltani a világot, és nyáron távozott is. Dudu akkor már túl volt egy nem túl sikeres debreceni időszakon is, majd Magyarországot elhagyva végül Finnországban került.

Az afrikai csatár végül visszatért korábbi sikerei színhelyére, hiszen európai karrierje előtt a szintén indiai Goa csapatában szórta a gólokat, 89 meccsen 73-szor volt eredményes. Most a Pune City-vel készül a Delhi Dynamos elleni rajtra, a meccsen pedig a korábbi Juventus-legenda, a francia világ- és Európa-bajnok David Trezeguet oldalán rohamozhatja a kaput. A Pune Cityvel kapcsolatos hír, hogy újabb botránya miatt kitette a csapat keretéből Adrian Mutut.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik