Hollandia: a PSV-é a rangadó, már csak az Ajax hibátlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 19:11
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 4. fordulójában az Ajax hazai pályán 4–0-ra legyőzte a hágai ADO-t.

A rekordbajnok az ihletett formában játszó Anwar El Ghazi révén szerezte meg a vezetést az első negyedóra végén, majd kisvártatva az ő gólpasszát értékesítette Davy Klaasen. A fordulást követően Nemanja Gudelj szabadrúgását Joël Veltman csúsztatta a hosszú alsóba, majd Arkadiusz Milik centerezését El Ghazi váltotta gólra.

A 20 éves holland támadó négy forduló alatt már harmadszor duplázott, és hat gólnál jár a bajnokságban, míg az Ajax a negyedik bajnokiját is megnyerte, így 12 ponttal áll, sőt 12 szerzett gólja mellett még egyet sem kapott.

A forduló rangadójára Eindhovenben került sor, ahol a PSV a Feyenoordot fogadta. Pocsékul kezdett a címvédő, hiszen Jeffrey Bruma öngólja miatt már a negyedik percben hátrányba került (0–1). Maxime Lestienne révén még az első félidőben jött az egyenlítés, a fordulást követően pedig Santiago Arias parádés találatával – a levegőben jobbal átvette, ballal belőtte – már a házigazdánál volt az előny. A hajrában Jürgen Locadia büntetőből állította be a 3–1-es PSV-sikert, a Feyenoord botlásával pedig már csak az Ajax hibátlan a bajnokságban.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
4. FORDULÓ

Ajax–ADO Den Haag 4–0
AZ–Roda JC 0–1
Vitesse–Cambuur 4–1
PSV–Feyenoord 3–1

AZ ÁLLÁS
1. Ajax 4 4 12–0 +12 12
2. Heracles 4 3 1 12–4 +8 9
3. Feyenoord 4 3 1 8–5 +3 9
4. Roda 4 3 1 5–4 +1 9
5. Zwolle 4 2 2 8–4 +4 8
5. PSV 4 2 2 8–4 +4 8
7. Vitesse 4 2 1 1 8–4 +4 7
8. Heerenveen 4 1 3 6–4 +2 6
9. NEC 4 2 2 2–5 –3 6
10. Utrecht 4 1 2 1 6–5 +1 5
11. Den Haag 4 1 2 1 7–8 –1 5
12. Excelsior 4 1 1 2 5–5 0 4
13. Groningen 4 1 1 2 3–5 –2 4
14. AZ 4 2 2 2–6 –4 2
15. Willem II 4 2 2 1–5 –4 2
16. Twente 4 1 3 3–9 –6 1
17. Cambuur 4 1 3 4–14 –10 1
18. De Graafschap 4 4 1–10 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik