FIFA: néhány órán múlt, Blatter ötödször is nekivág - hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 20:58
A határidő lejárta előtt néhány órával Joseph Blatter hivatalosan is jelentkezett az általa 17 éve vezetett Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) idei elnökválasztására.

Az ötödik ciklusára készülő svájci sportdiplomata csütörtökön a Twitteren jelezte, hogy korábbi bejelentésének megfelelően benyújtotta a szükséges papírokat a FIFA illetékes bizottságához.

Szerdán Luís Figo, a portugálok korábbi sztárfutballistája, hétfőn pedig Michael van Praag, a holland szövetség elnöke jelentkezett a jelenlegi elnök kihívójának, míg előzőleg a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordániai herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista jelezte hasonló szándékát.

A hivatalos jelöltek névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a választási bizottság elnöke, Domenico Scala ugyanis korábban közölte, a csütörtökön lejáró jelentkezési határidő után a testületnek „egy kis időre lesz szüksége” ahhoz, hogy véglegesítse a posztért indulók névsorát.

A nemzetközi szövetség május 29-én Zürichben tartja az elnökválasztást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik