FIFA: a libériai jelölt visszalép, ha indul a CAF elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 15:37
Musa Bility, a Libériai Labdarúgó-szövetség elnöke kedden bejelentette, hogy az afrikai konföderációt (CAF) vezető Issa Hayatou indulása esetén kiszáll a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért folytatott versenyből.

Hayatou, aki a FIFA alelnöke és huszonöt éve tagja a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának, eddig nem jelezte, hogy indulna Joseph Blatter elnöki székéért.

Bility a brazil Zico után másodikként jelentette be, hogy pályázni fog a tisztségre.
„Ha Afrika nem állít jelöltet, az sokat elárult volna rólunk” – mondta június 18-án a BBC-nek.

Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

A 79 éves svájci sportvezető pénteken már úgy fogalmazott: „Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat”.

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC két hete azt írta, hogy december 16. a legvalószínűbb időpont. Addig – jelen állás szerint – Blatter látja el az elnöki teendőket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik