SZÖLLŐSI GYÖRGY (HELSINKI) 2017.04.05 06:58 Frissítve: 2017.04.06 06:45

UEFA-kongresszus: Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába

A világ legnagyobb sportszövetségének, a FIFA-nak újra van magyar vezetője, miután Csányi Sándor MLSZ-elnököt az egyik, UEFA által a FIFA-tanácsba delegált tagnak választották meg az európai szervezet szerdai közgyűlésén Helsinkiben.

Csányi Sándor személyében ismét van magyar tagja a nemzetközi szövetség tanácsának

 

 
Fischer, Barcs és Szepesi – Csányi a negyedik magyar 
Csányi Sándor elsősorban a grassroots és a női labdarúgás fejlesztésén fog dolgozni

Ha közvetlen összefüggést nem is érdemes keresni a pályán és a sportdiplomáciában elért eredmények között, mindenképpen nagy szó és örömteli, hogy ismét van magyar a futball világszövetségének vezetői között. Szerdán Helsinkiben rendezték az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 41. rendes közgyűlését, amely egyrészt nyolc új tagot választott a szervezet végrehajtó bizottságába (Csányi Sándor itt már két éve tag, és még két évre szól a mandátuma), másrészt megválasztotta azokat az UEFA-vezetőket, akik a mi földrészünket képviselhetik a FIFA megújult vezetőségében, a botrányok után a végrehajtó bizottság helyébe lépő 37 tagú FIFA-tanácsban. A nyolc új UEFA-vezető közé bekerült a lengyel Zbigniew Boniek is, így a horvát Davor Suker után még egy volt világklasszis futballista lett tagja a testületnek, amelyben négyéves mandátumot szerzett még az ír (John Delaney), a német (Reinhard Grindel), a svéd (Karl-Erik Nilsson), az olasz (Michele Uva) és a török (Servet Yardımcı) jelölt, és újraválasztották a holland (Michael van Praag), valamint az angol (David Gill) szövetség képviselőjét.

Ez a választás titkosan és hosszadalmasan folyt, bár egy forduló alatt eldőlt. Az azeri, az albán és a walesi jelölt nem kapta meg a szükséges támogatást, és már korábban visszalépett a kazah és a ciprusi kandidáló. Utóbbit, Marios Lefkaritist, aki három évtizede volt az UEFA vezető testületének a tagja, tiszteletbeli tagnak választották, mert a szigorú, új szabályok miatt újabb ciklusra már nem jelentkezhetett.

Következett egy olyan FIFA-tanácstag megválasztása, aki még két évig képviselheti az UEFA-t: a korrupciós botrányba keveredő Wolfgang Niersbach helyett az ugyancsak német Reinhard Grindelt választotta meg egyhangú döntéssel az UEFA-közgyűlés – itt ő volt az egyedüli jelölt.

Ezután jött Csányi Sándor, Kosztakisz Kucokumnisz ciprusi futballelnök és Dejan Szavicsevics – még egy BL-győztes – montenegrói szövetségi elnök megválasztása, egy körben, nyílt szavazással, egyhangú döntéssel, hiszen nem volt ellenjelölt (sőt csak hárman maradtak négy helyre).

Az UEFA nyolc személyt delegálhat négy évre a FIFA tanácsába, kétévente választják meg a tagok felét. Jelenleg azért van csak hét európai tagja testületnek, mert a szigorú szabályok miatt több jelölt is visszalépett még a szavazás előtt. Az izlandi Geir Thorsteinsson elveszítette elnöki tisztségét hazája szövetségében, így nem volt delegálható, míg az orosz Vitalij Mutko miniszterelnök-helyettesként a politikai semlegesség elvének nem felel meg.

A nyolcadik európai hely betöltéséről az UEFA szeptemberi rendkívüli kongresszusán dönt Genfben.

Csányi Sándor már a FIFA Tanács tagjaként ad interjút

A FIFA 2016-os kongresszusán a reformprogram részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti az adminisztráció munkáját, és egyeztet azzal a szintén új – kormányzóbizottság nevű – testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki. A tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg a zürichi apparátus végzi a tényleges munkát, a stratégia végrehajtását, a világversenyek szervezését, és így tovább.

Az UEFA-kongresszus egyébként Navracsics Tibor felszólalásával kezdődött, aki az Európa Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosaként Aleksander Ceferin UEFA-elnök meghívására vett részt az eseményen. A politikus beszédében kiemelte, hogy a labdarúgás mindig is fontos eszköz volt a sportolás népszerűsítésében, a társadalmi integrációban, a rasszizmus elleni harcban, és a fair play, valamint a szolidaritás eszméjének terjesztésével segített egymáshoz közelebb hozni az embereket.

Kedden egyébként az UEFA-vb ülésezett, és a futsalszakágat érintő forradalmi döntéseket hozott: tizenhat csapatos lesz az Európa-bajnokság, lesz női és utánpótlás Eb is kispályán, továbbá ezentúl itt is Bajnokok Ligája lesz a legrangosabb klubtorna elnevezése.

EZ TÖRTÉNT A KONGRESSZUSON

13.15: A FIFA legutóbbi magyar vezetőségi tagja, a 95 esztendős Szepesi György a Nemzeti Sport segítségével üzent 21. századi utódának.

„Haló! Hogy micsoda? Megválasztották Csányi Sanyit? Teljes szívből gratulálok! – mondta Szepesi György, amikor telefonon utolértük az utódjával, az MLSZ jelenlegi elnökével kapcsolatos hírrel. – Úgy látszik, Fischer Mór, Barcs Sándor és utánam ő következik, hosszú szünetekkel váltjuk egymást. Nagyon örülök, a magyar futballnak még többet tud így segíteni, nekünk is ez volt a célunk annak idején. Feltétlenül mondják meg neki, hogy sok sikert kívánok, nagyon sok sikert, ezt üzenem!”

Az üzenetet természetesen nem mulasztjuk el tolmácsolni Helsinkiben Csányi Sándornak.

13.09: Közben a korrupciós botrányba keveredő Wolfgang Niersbach helyett (még két évig lett volna európai FIFA-tanácstag) az ugyancsak német Reinhard Grindelt is megválasztotta egyhangú döntéssel az UEFA-közgyűlés.

13.07: Most ismertetik a három jelöltet a négy helyre a FIFA Tanácsba: Csányi Sándor, Dejan Szavicsevics (Montenegró) és Kosztakisz Kucokumnisz (Ciprus).

Mivel nincs ellenjelölt, Aleksander Ceferin egyszerre teszi fel szavazásra a három jelöltet, akiket egyhangú döntéssel a FIFA Tanács európai tagjaivá választ négy évre az UEFA közgyűlése.

13.05: Aleksander Ceferin ismerteti az eredményt. Nem volt sem tartózkodás, sem érvénytelen szavazat, mint az 55 nemzeti szövetség szavazott, vagyis az új tagok megválasztáshoz szükséges szavazatok száma: 28.

Elegendő szavazatot kapott és a következő négy évre az UEFA vb tagja lett a svéd (Erik Nilsson), az ír (John Delaney), az olasz (Michele Uva), a lengyel (Zbigniew Boniek), a német (Reinhard Grindel), az angol (David Gill), a holland (Michael van Praag) és a török (Servet Yardimci) jelölt.

12.55: A szavazatát már percekkel ezelőtt leadta az utolsó nemzeti szövetség is, a végrehajtó bizottság tagjai újra elfoglalták a helyüket az emelvényen, lassan mindenki visszaül a helyére, a szavazatszámlálók lelkesen dolgoznak.

11.54: A szavazás miatt egyelőre mindenki sétálgat, beszélget a teremben. Navracsics Tibor közben távozott, nem tudtuk elkapni egy villáminterjúra.

Békésen üldögél viszont az első sorban Lennart Johansson (képünkön jobbra), az UEFA tiszteletbeli elnöke, akit betegsége már évek óta kerekes székhez köt. Ennek ellenére ott van minden fontos UEFA-rendezvényen, és most is felcsillant a szeme, amint szelfizés közben elárultuk, hogy Magyarországról érkeztünk. Nem legenda, hogy a volt svéd elnök, aki egykor kitalálta és elindította a Bajnokok Ligáját, rendszeresen ellátogat hozzánk. Ő kezd bele: az idén is megyek majd önökhöz”.
Tényleg? – csodálkozunk álnaivan. Budapestre? – kérdezzük, mintha nem is sejtenénk, hogy mi lesz a válasz.
„Oda is, aztán Hévízre…”
Na, éppen erre a válaszra számítottunk előképzettségünk alapján…

A szavazás közben Koszovónál, a nemrég csatlakozó tagállamnál tart, a mieink már szavaztak Vági Márton főtitkár révén. Most az UEFA végrehajtó bizottságába választanak nyolc tagot. Futballszurkolóknak a lengyel elnök, Zbigniew Boniek, a Juventus volt BEK-győztes, lengyel vb-bronzérmes sztárja a legismertebb név. Ennek a testületnek Csányi Sándor már tagja: két évvel ezelőtt, Bécsben választották be, s a mandátuma még két évig él. Ő a következő szavazáson lesz érdekelt, amikor azokat az UEFA-elöljárókat választják meg, akik a FIFA vezető testületében, a Tanácsban képviselik az európai szövetséget.

11.39: Zajlik a szavazás. A küldöttek egyenként járulnak az urnához. Mindenki legfeljebb nyolc nevet jelölhet be. Abban bízunk, hogy az első körben megszerzi nyolc jelölt a többséget, így nem lesz szükség második körre.

11.25: Kezdődik a szavazás! Először a nyolc, mandátumát kitöltő UEFA végrehajtó bizottsági tag helyére választanak új tagokat négy évre, tizenegy jelölt közül. Az első fordulóban az egyszerű többséget megszerző jelöltek kerülnek be a testületbe. Azért csak tizenegy az eredetileg kandidáló tizenhárom jelölt közül, mert a ciprusi Lefkaritisz az új szabályok szerint újabb ciklusra már nem újraválasztható, míg a kazah jelölt, Kajrat Boranbajev éppen az imént jelentette be, hogy visszalép.

A jelöltek: Zbigniew Boniek (Lengyelország), John Delaney (Írország), Armand Duka (Albánia), David Gill (Anglia)*, Reinhard Grindel (Németország), Elkhan Mammadov (Azerbajdzsán), Karl-Erik Nilsson (Svédország), Kieran O’Connor (Wales), Michele Uva (Olaszország), Michael van Praag (Hollandia)*, Servet Yardimci (Törökország)

*A csillaggal jelölt sportvezetők jelenleg is a vb tagjai, és újra kandidálnak.

10.44: Összefoglaló filmet vetítenek az UEFA munkájáról, ebben Csányi Sándor is szerepel, hosszasan méltatja angolul a szervezet törekvéseit és teljesítményét, többek között a 2016-os Európa-bajnokság megszervezését.

10.25: Mariosz Lefkaritisz alelnök ismertette az UEFA elmúlt évi munkájáról szóló beszámolót, arra az adatra kaptuk fel a fejünket, hogy tovább nőttek a szervezet bevételei, és már majdnem elérték a négymilliárd eurót, a tartalék pedig hatszázmillió euró fölé nőtt. Folytatódik a különféle jelentések ismertetése.

Aleksander Ceferin (Fotó: MLSZ)

10.08: Aleksander Ceferin beszéde után megtörtént a névsorolvasás, mind az 55 európai tagállam jelen van. Magyarországot Vági Márton főtitkár és Berzi Sándor alelnök képviseli, Csányi Sándor elnök a pulpituson, a főasztalnál foglal helyet, mint a vezetőség, azaz a végrehajtó bizottság tagja.

9.40: Gianni Infantino, a FIFA elnöke beszédében már előre gratulált a minden bizonnyal megválasztandó új tanácstagoknak, köztük „Sándornak”, azaz a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének, dr. Csányi Sándornak, az UEFA végrehajtó bizottsága tagjának.

Elkezdődött a kongresszus

9.15: Navracsics Tibor felszólalásával kezdődött az UEFA 41. Kongresszusa Helsinkiben. Mint ismert, Navracsics az Európai Bizottság sportért is felelős biztosa, ezért hívta meg őt Aleksander Ceferin, az európai szövetség szlovén elnöke.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.16 09:32:20

Minden más foci TÓTH ÁDÁM

Mino Raiola és Jorge Mendes felépített játékosbirodalma folyamatosan gyarapodik.

2017.08.16 11:21:31

Minden más foci nemzetisport.hu

„Úgy nézek ki, mint aki össze van zavarodva, de nagyon izgatott vagyok!"

2017.08.15 23:27:52

Minden más foci DLUSZTUS IMRE

NS-VÉLEMÉNY. Az Országos Földbirtokrendező Tanács Országos Földhivatala már 1946-ban körrendeletet adott ki arról, hogy házhely céljára pályát igénybe venni csak hasonló kondíciójú csereterület esetén lehetséges. Ezt a rendeletet még soha senki nem vonta vissza.

2017.08.14 08:50:33

Minden más foci nemzetisport.hu

A Juventus összecsapásával kezdetét veszi a Serie A új szezonja • Rajtol a Vuelta a Espana.

2017.08.14 08:48:37

Minden más foci nemzetisport.hu

Tottenham–Chelsea • Pályán a Barcelona és a Real Madrid.