ESM: a csatársor nem lehetett kérdés – így néz ki a márciusi álomcsapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.06. 12:20
null
Márciusban álomgól sem kellett – Cristiano Ronaldo 12 szavazattal került be az ESM-álomcsapatba (Fotó: AFP)
Az Európai Sport Média szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Sport – márciusban is megválasztották a hónap álomcsapatát, amelybe a Barcelonából három, a Manchester Cityből és a Paris Saint-Germainből pedig két-két játékos került be.

 

 

A kapusposzton az AS Roma brazilja, Alisson került be az álomcsapatba, akinek vezetésével az olasz klub márciusban nem szenvedett vereséget. A hét tétmérkőzésen mindössze három gólt kapó Barcelona két játékossal is képviselteti magát (Jordi Alba, Samuel Umtiti) a védelemben, a középpályát a Manchester City uralja David Silva és Kevin De Bruyne jóvoltából.

A csatársorban a legegyértelműbb a helyzet, csak ott található olyan játékos, aki tíz szavazat felett kapott: a barcelonai Lionel Messit és a liverpooli Mohamed Szalahot 11-11-en, a Real Madridban szereplő Cristiano Ronaldót 12-en tették be csapatukba.

A Nemzeti Sport remekül szavazott, az általunk leadott névsor ezúttal hét helyen (Alisson, Umtiti, Jordi Alba, David Silva, Szalah, Messi, C. Ronaldo) megegyezik a végleges együttessel.

AZ ESM MÁRCIUSI ÁLOMCSAPATA
Alisson
(Roma, 6 szavazat) – Jordi Alba (Barcelona, 6), Samuel Umtiti (Barcelona, 4), Giorgio Chiellini (Juventus, 4), Mats Hummels (Bayern München, 4) – David Silva (Manchester City 7), Kevin De Bruyne (Manchester City, 4), Casemiro (Real Madrid, 4) – Lionel Messi (Barcelona, 11), Mohamed Szalah (Liverpool, 11), Cristiano Ronaldo (Real Madrid, 12).

A SZEPTEMBERI ÁLOMCSAPAT
AZ OKTÓBERI ÁLOMCSAPAT
A NOVEMBERI ÁLOMCSAPAT
A DECEMBERI ÁLOMCSAPAT
A JANUÁRI ÁLOMCSAPAT
A FEBRUÁRI ÁLOMCSAPAT

Legfrissebb hírek

Szöllősi György: Újra lesz Ezüstcipő és Bronzcipő, a legjobb női góllövőket is díjazzuk

Minden más foci
16 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
2026.05.21. 10:46

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
2026.05.18. 07:05

MLS: Messi több mint kétszer annyit keres, mint a fizetési rangsor másodikja

Légiósok
2026.05.13. 12:25

Cristiano Ronaldo bánata: bajnokavatás helyett 98. percben kapott gól

Minden más foci
2026.05.12. 22:47
Ezek is érdekelhetik