Edzősors: a Vidi korábbi mestere a szaúdi bajnokhoz szerződött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.31. 09:00
José Gomes, a Videoton korábbi portugál vezetőedzője Szaúd-Arábián belül váltott klubot: a negyedik helyen végző al-Tavuntól távozott, s a bajnoki aranyérmes al-Ahlinál folytatja pályafutását.

A 45 esztendős szakember – aki a 2013–2014-es idényben negyedik helyen végzett a Videotonnal az NB I-ben – 2014 szeptembere óta irányította az al-Tavunt, amellyel első idényében a kilencedik helyet szerezte meg, a másodikban pedig negyedik lett, így indulhat az ázsiai Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Az al-Ahlitól távozott a svájci Christian Gross vezetőedző, az ő helyét veszi át José Gomes, aki hároméves megállapodást kötött a háromszoros bajnok egyesülettel. Az al-Ahli 1984 után lett ismét aranyérmes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik