Dia Euro 2014: váratlan vereség a rajton Romániától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 18:59
Vereséggel kezdte meg szereplését a magyar válogatott a cukorbetegek számára kiírt Dia Euro 2014-es futsaltornán Balatonfüreden. Hevesi Tamás csapata 5–2-re kapott ki Romániától.

Rémálomszerűen kezdődött a cukorbetegek számára kiírt balatonfüredi futsal Európa-bajnokság. A románok elleni csata ötödik percében már háromgólos hátrányba került Hevesi Tamás címvédő együttese.

A lendületes román akciók ellen sokáig nem volt ellenszere a magyar csapatnak, amely a félidőben 4–0-s vesztésre állt. A második 20 percben már sokkal összeszedettebben játszottak a mieink, de túlságosan is későn támadtak fel.

Előbb Brondics Péter értékesített közelről egy ziccert, majd a tavalyi kontinensbajnokság legjobb játékosának választott Czernai Gábor sarokkal szerzett szépségdíjas gólt. Azonban a nagy hátrányt már nem sikerült ledolgozni, sőt, a románok még egy találatot szereztek, s végül 5–2-re nyertek.

A magyar válogatott Szlovénia ellen javíthat. Az Eb-n 14 csapat vesz részt, Magyarország az A-csoportban kapott helyett, Románia mellett még Szlovénia lesz az ellenfél szerdán. A csoportból az első két helyezett jut tovább.

DIA EURO 2014, BALATONFÜRED
Magyarország–Románia 2–5 (0–4)
Magyarország:
Tövisháti – Földvári, Brondics, Czernai, Tordai. Cs: Sándor, Nagy R., Pinczés, Purguly, Rezessy. Szövetségi kapitány: Hevesi Tamás
G: Brondics (33.), Czernai (39.) ill. Palade (2., 5., 16.), Vida (4., 39.)

Csoportbeosztás
A csoport: Magyarország, Románia, Szlovénia
Eredmények: Magyarország–Románia 2–5

B csoport: Portugália, Oroszország, Belgium, Ukrajna

C csoport: Lengyelország, Üzbegisztán, Szerbia, Bulgária

D csoport: Horvátország, Olaszország, Szlovákia

A csoportokból az első két helyezett jut tovább.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik