DAC: Legyen tele az aréna – interjú Világi Oszkárral

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 07:44
null
Világi Oszkár (Fotó: Tumbász Hédi, 2019)
A DAC tulajdonosa nem tesz le a közép-európai bajnokság létrehozásáról, és mindent elkövet a csapat Európa-liga-csoportkörbe jutása érdekében.

 

– Mikor járt legutóbb aDAC stadionjában?
– Két héttel ezelőtt – válaszolta lapunk érdeklődésére Világi Oszkár, a szlovák bajnoki ezüstérmes DAC tulajdonosa. – Szomorú látvány ilyenkor, mert sem futball, sem nézők.

– Március elején kitört akoronavírus-járvány. Gondolta, hogy ilyen sokáig megbénul a futballélet?
– Március hetedikén meccset játszottunk a Nagyszombat ellen, nyolcezer néző jött ki a Mol Arénába, sajnos kikaptunk, két nap múlva pedig felfüggesztették a bajnokságot. Ez a kettő együtt óriási sokk volt. Egyik napról a másikra megváltozott a világ, ezt megelőzően ezerkilencszáznyolcvankilencben, a csehszlovák bársonyos forradalomkor éltem át hasonlót: november tizenhetedikén még szocializmus volt, másnap már kezdett szétesni.

– Hamarosan újraindul a futball Szlovákiában. Hogyan élte meg ezt ahárom hónapot labdarúgás nélkül?
– Sokat dolgoztam. Ami meg a sport részét illeti, úgy vagyok vele, hogy amíg nincs telt házas mérkőzés, a futball sem az igazi, mert addig nem érezzük, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Ezen az érzésen a nézők korlátozott számú beengedése sem változtat. Legyen tele az aréna!

– A kényszerszünetben a DAC hivatalos honlapja régi meccseket vetített. Nézte?
– Igen. Láttam, hogy milyen szintet képviseltünk egy, két vagy tíz évvel ezelőtt. Érdekes volt. Természetesen a Slovan elleni győztes mérkőzések a legkedvesebbek, de jó volt látni a Ferencváros és a Sepsiszentgyörgy elleni találkozót is.

– A leállás idején negyvenszázalékos bércsökkentést vezetett be az egyesület. Ez az állapot megmarad az idény végéig?
– Hadd jegyezzem meg, hogy a legkevésbé sem jelentett gondot megegyezni a játékosokkal és a többi érintettel. A fizetéscsökkentés a bajnokság szüneteltetéséig van érvényben, az újrainduláskor tárgyalunk a futballistákkal, hogy milyen feltételekkel fejezzük be az idényt.

– Milyen gazdasági hatást gyakorolt aklubra aleállás? Ha jól tudom, aköltségvetés harmada származik jegybevételből, ajándéktárgyak eladásából.
– A költségek jórészt változatlanok maradtak, továbbra is fizettük a rezsit, valamint az edzők és a labdarúgók bérét. Csak kiadásaink voltak. Minden bizonnyal átalakul a piac, nehéz lesz játékosokat értékesíteni. Várom az UEFA júniusi döntését, amely számos kérdésre választ adhat, s azok ismeretében kell fölkészülnünk a nyárra és az őszre.

A DAC HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI

Fortuna Liga
Június 13.:
DAC–Nagymihály. Június 21.: Nagyszombat–DAC. Június 28.: DAC–Slovan. Július 4.: DAC–Zsolna. Július 11.: Rózsahegy–DAC

Szlovák Kupa, elődöntő
Június 17.:
DAC–Rózsahegy. Június 24.: Rózsahegy–DAC
Továbbjutás esetén a DAC július 8-án játssza a döntőt a Slovan–Aranyosmarót párharc győztesével.

– Kapott segítséget a klub az államtól?
– Nem. A legcsekélyebb mértékűt sem.

– A szlovák bajnokság televíziós jogai igencsak alacsony áron vannak értékesítve, a liga tizenkét egyesülete félmillió eurót oszt szét egymás között. Ön szerint ennek az összegnek tizenkét millió eurónak kellene lennie – van esély ennek elérésére?
– Ha nem tűzünk ki célokat, üresek a hétköznapjaink. Igen, ezt az összeget jó lenne elérni, mert ez méltányos. Politikai akarat kell hozzá, a sport megér ennyit. Itt nem arról van szó, hogy a tulajdonosok gazdagodjanak, hanem hogy biztosítva legyen az egyesületek működése. Alapvető probléma, hogy ebben a közegben, ezen a marketingpiacon a jelenlegi szponzorációs háttérrel nehéz fenntartani egy-egy klubot, netán növekedést elérni. A televíziós jogokból befolyó összeg megfelelő formája a klubok bevételének. Szlovákiában ez hiányzik, ami kibillenti a gazdasági egyensúlyt.

– Korábban említette, hogy a régióban a labdarúgás jövőjét a közép-európai bajnokság létrehozásában látná, amelyben cseh, szlovák és magyar csapatok vennének részt. Egyeztetett már erről az érintett klubok tulajdonosaival?
– Először meg kell teremteni ennek a ligának a lehetőségét. Ha az UEFA áldását adja rá, utána következhet a tárgyalás a szóban forgó országokkal.

– Néhány évvel ezelőtt már volt egy hasonló kísérlet.
– Igen. Még Michel Platini UEFA-elnöksége idején voltak tárgyalások egy közös cseh–szlovák bajnokság kialakításáról, de azok végül megszakadtak. A 2014 őszén rendezett Slovan–Sparta Európa-liga-meccs szurkolói rendbontása rávilágított a stadion biztonsági hiányosságaira, ezért született meg a döntés, amely szerint arénafejlesztések híján nem érdemes beszélni e közös bajnokság létrehozásáról. Mára azonban megváltozott a helyzet, Szlovákiában is állnak vagy épülnek új, biztonságos stadionok. Jószerével mindenki érzi, hogy ennek a régiónak sokat segítene a közép-európai bajnokság. A ligában résztvevő országok megőriznék UEFA-s kvótájukat, erősödne a marketingpiac, emelkedne a színvonal és természetesen a nézőszám is. Gondoljunk csak bele: Slovan–Sparta vagy Slovan–Ferencváros! Szlovákia egész területéről érkeznének szurkolók a pozsonyi mérkőzésekre, mindenki nyerne vele. Az UEFA-nak be kell látnia, hogy a szegényebb régiók kis országainak bevétele meg sem közelíti a gazdag területek nagy országokéit kiemelkedő szponzori háttér és televíziós jogok híján.

Telt ház a DAC-Slovan rangadón (Fotó: Dömötör Csaba, 2019)
Telt ház a DAC-Slovan rangadón (Fotó: Dömötör Csaba, 2019)

– Korábban elmondta, hogy a bajnokság folytatása esetén nem látja akadályát a nézők, de legalábbis a bérletesek lelátóra engedésének.
– Azon dolgozom, hogy ez így legyen. Moziba, színházba lehet járni, egy tizenkétezres szabadtéri stadionba meg nem? Ebben nincs logika…

– Engedélyezték a bajnokság folytatását, amelynek rájátszása rövidített, ötkörös lesz. Erről mi a véleménye?
– Meglátjuk, hogyan reagálnak a futballisták a terhelésre, hisz mégiscsak három hónap elteltével vívnak ismét tétmeccseket – de végre játszhatnak! Ha minden jól alakul számunkra, még nyolc mérkőzésünk van hátra az idényből, öt a Fortuna Ligában, három a Szlovák Kupában. Utóbbi megnyerése kiemelt fontosságú számunkra.

– Említette már az átigazolási piacot. Aktív lesz ott a DAC?
– Mindenképpen keressük a lehetőségeket. Ha lesznek olyan játékosok, akiket meg tudunk szerezni és illenek az elképzeléseinkbe, megpróbáljuk megszerezni őket.

AZ ÁLLÁS
A FORTUNA LIGA FELSŐHÁZÁNAK ÁLLÁSA AZ ÖTFORDULÓS RÁJÁTSZÁS ELŐTT
1. Slovan 55 pont, 2. Zsolna 45, 3. DAC 38, 4. Nagyszombat 30 (25–26), 5. Nagymihály 30 (28–32), 6. Rózsahegy 28

– Több labdarúgónak lejár a kölcsönszerződése, így például Schäffer Andrásé. Ő marad?
– Opciónk van rá, amelyet érvényesíthetünk. Tárgyalunk majd.

– A klub költségvetése ebben az idényben ötmillió euró körül mozgott. A járványhelyzet hatására tartható lesz ez a jövőben?
– Ezért dolgozunk. A DAC évről évre erősödik, ezzel párhuzamosan nő a költségvetése.

– Tavaly együttműködést írt alá a DAC a másodosztályban szereplő Somorjával. Jó ötlet volt?
– Nehezen indult a projekt, de ma úgy látom, megtaláltuk az összhangot. Az együttműködés lényege, hogy minden héten öt olyan DAC-játékos szerepelhet az STK-ban, aki nálunk a padon volt, vagy nem került a meccskeretbe. A megállapodás arra is jó, hogy U19-es labdarúgóink a felnőtteknél szerezzenek tapasztalatokat. Örömteli, hogy a Somorjával együttműködve második ligás csapatot is tudunk működtetni a járásban. Nem mellékesen, a mi élvonalbeli labdarúgóink pályára lépésével vonzóbb lett a futball a somorjai stadionban, egyre többen járnak meccsre. Szerintem ez mindkét félnek jó.

– Hétfőtől Bernd Storck a DAC vezetőedzője. Mikor vette fel vele akapcsolatot?
– Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy befejezi munkásságát a belga Cercle Bruges-nél.

– Ismerték egymást? A német edző korábban járt már Dunaszerdahelyen?
– Egyszer találkoztunk személyesen, de nem volt szoros kapcsolat közöttünk. Viszont nem kellett bemutatni neki a DAC-ot, amikor tárgyalást kezdeményeztünk vele, mert ismerte a klubot. Nagy küzdő, sikerorientált edző, bátran beveti a fiatalokat és a szívünkhöz közel álló stílust képviseli. Ismeri a régiót, a közeget, remélem, sikerül hosszú távú munkakapcsolatot kialakítanunk.

– Milyen célokkal vágnak majd neki a következő idénynek?
– Adva van a csapat és az edzői stáb, kezdődhet a közös munka! Mindannyian elszántak vagyunk, semmi sem indokolja igényeink alább adását.

– Minden bizonnyal ismét az Európai-ligában indulhat a csapat. Elérhető a csoportkörbe kerülés?
– Nagy hangsúlyt fektetünk az eredményességre, mert számunkra ez az egyetlen út vezet a jelentős bevétel felé. A DAC neve még jobban csengene a sikeres európai kupaszereplés révén. Infrastrukturálisan már mindenünk megvan, most tovább kell lépnünk: játéktudásban is el kell érni a nemzetközi szintet. De nem lesz könnyű. Eddig kétszer jutottunk el az Európa-liga második selejtezőköréig. Az idén négy fordulót kell megnyerni a csoportkörbe kerüléshez, a tudás mellett szerencsére is szükség lesz a célba éréshez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik