Brazil kézben maradt az Aranyláb-díj

Vágólapra másolva!
2009.10.12. 20:54
Címkék
Bár néhány éve már nem játszik csúcsformában, Ronaldinho trófeagyűjteménye újabb becses darabbal gazdagodott. Hétfő este Monacóban ugyanis ő vehette át a Golden Foot (Aranyláb) díjat, amit minden évben egy olyan 29 évesnél idősebb futballistának ítélnek oda, aki nemcsak a pályán alkotott maradandót, hanem azon kívül is méltó módon képviselte a sportágat. Az idei volt a Golden Foot hetedik „kiírása”, tavaly a szintén brazil Roberto Carlos lett a győztes.

 

Az ünnepeltnek Albert herceg segített tartani a díjat (Fotó: AFP)
Az ünnepeltnek Albert herceg segített tartani a díjat (Fotó: AFP)
AZ EDDIGI DÍJAZOTTAK
2003: Roberto Baggio (olasz)
2004: Pavel Nedved (cseh)
2005: Andrij Sevcsenko (ukrán)
2006: Ronaldo (brazil)
2007: Alessandro Del Piero (olasz)
2008: Roberto Carlos (brazil)
2009: Ronaldinho (brazil)
Mint minden évben, most is tíz játékosra lehetett szavazni, az internetes felhasználók és a világ szakújságírói voksai alapján pedig idén a Ronaldinho, Thierry Henry, Gianluigi Buffon Raúl González négyes alkotta a finalisták mezőnyét, amelyből aztán a végső győztes került ki.

A kvartett tagjai közül Raúl már negyedszer, Henry harmadszor, Buffon pedig másodszor volt ott a tízes listán, a végül befutó Ronaldinho viszont most „indulhatott” először, már csak a kora miatt is.

Ronaldo és Roberto Carlos után ő a harmadik brazil, aki megkapta a díjat, amelyet eddig csak Alessandro Del Piero és Roberto Carlos érdemelt ki úgy, hogy előtte (és azóta sem) nem nyert Aranylabdát.   

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a harmadik brazil játékos, aki ebben az elismerésben részesült” – nyilatkozta az AC Milan játékosa, aki munkatársainkkal az U20-as világbajnokságról is beszélgetett. Erről a Nemzeti Sport keddi számában olvashatnak.

MI AZ A GOLDEN FOOT?

Antonio Caliendo, a tehetős olasz mágnás, egyszersmind játékosügynök, aki egy időben Diego Maradona ügyeit is intézte, 2003-ban díjat alapított a legjobb 29 évesnél idősebb labdarúgók számára.

 AZ IDEI TÍZES LISTA
David Beckham
Gianluigi Buffon
Luís Figo
Steven Gerrard
Ryan Giggs
Thierry Henry
Raúl González
Ronaldinho
Francesco Totti
David Trezeguet

A Golden Foot (Aranyláb) trófeát minden évben a monacói Bajnokok Sétányán adják át a kitüntetettnek a herceg jelenlétében. A még aktív győztes mellett minden évben több legendás futballistát is vendégül lát a hercegség, az ő láb- (vagy kéz-) nyomuk szintén a Bajnokok Sétányán marad meg az utókor számára.

Idén az ukrán Oleg Blohint, a német Karl-Heinz Rummeniggét, a lengyel Zbigniew Bonieket, a kolumbiai René Higuitát (ő kapusként egy kéz- és egy lábjelet hagyott) és a brazil Nílton Santost érte ez a megtiszteltetés, utóbbi betegsége miatt sajnos nem tudott személyesen részt venni az eseményen.

A gálát, amelynek a Nemzeti Sport is médiatámogatója, minden évben jótékonysági program kíséri, amelynek a kedvezményezettje idén a Stéphanie monacói hercegnő által vezetett Fight AIDS Monaco alapítvány.

NÉVJEGY 
                                                                             RONALDINHO
Teljes név: Ronaldo de Assis Moreira
Állampolgárság: brazil, spanyol
Születési idő, hely: 1980. március 21., Porto Alegre (Brazília)
Testmagasság/súly: 182 cm/80 kg
Posztja: támadó középpályás
Klubjai: Grémio (brazil, 1998-2000), PSG (francia, 2001-2003), Barcelona (spanyol, 2003-2008), AC Milan (olasz, 2008-)
Válogatottság/gól: 87/32
Legnagyobb sikerei klubszinten: BL-győztes (2006), 2x spanyol bajnok (2005, 2006), 2x spanyol Szuperkupa-győztes (2005, 2006), brazil bajnok (1999), Intertotó-kupa győztes (2001); a válogatottal: világbajnok (2002), Konföderációs Kupa-győztes (2005), Copa America-győztes (1999), olimpiai bronzérmes (2008), U17-es világbajnok (1997)
Egyéni sikerei: Aranylabdás (2005), 2x az év játékosa a FIFA-nál (2004, 2005), 2x az év játékosa a World Soccernél (2004, 2005), az Év játékosa az UEFA-nál (2006), 2x az év játékosa a FIFPrónál (2005, 2006), Golden Foot-díjas (2009), a Konföderációs Kupa legjobb játékosa és gólkirálya (1999), 2x a Primera División legjobb külföldi játékosa (2004, 2006), brazil gólkirály (1999)
LEGENDÁK A BAJNOKOK SÉTÁNYÁN
Aldair, Igor Belanov, George Best, Zbigniew Boniek, Oleg Blohin, Alfredo Di Stéfano, Eusébio, Giacinto Facchetti, Just Fontaine, Francisco Gento, Alcides Ghiggia, René Higuita, Mario Kempes, Raymond Kopa, Diego Maradona, Gerd Müller, Michel Platini, Puskás Ferenc, Luigi Riva, Roberto Rivellino, Gianni Rivera, Romário, Paolo Rossi, Karl-Heinz Rummenigge, Nílton Santos, Hriszto Sztojcskov, Luis Suárez, George Weah, Zico, Zinedine Zidane, Dino Zoff
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik