PIETSCH TIBOR beszélgetése Dunaszerdahelyen 2017.10.13 13:54 Frissítve: 2017.10.13 13:53

„Amikor meglátom a Budapest-táblát, olyan érzésem támad, mintha hazaérnék”

Dunaszerdahelyi beszélgetés a DAC olasz vezetőedzőjével a felvidéki fociszenvedélyről, a folytonos harcról, a feledhetetlen kispesti esztendőkről, valamint a nyakában lógó két láncról.

Az olasz szakvezető Kispest után Dunaszerdahelyen igyekszik bekerülni a klub történelemkönyvébe (Fotó: Török Attila)

 

– Ha megengedi, egy kispesti ismerősöm küldi önnek ezt a matricacsomagot.
– Ó, nagyon köszönöm! – nézegette a „Grazie Marco!” felirattal díszített, a bajnoki cím elhódítása után a levegőbe repített edzőt ábrázoló matricákat a nyáron a Honvéd kispadját a Dunaszerdahelyére cserélő, a Nemzeti Sportot az 1904-ben alapított egyesület székházában fogadó Marco Rossi. – Az interneten már láttam, hogy a szurkolók készítettek ilyeneket. Hálás vagyok nekik, hogy a távozásom után is gondoltak rám. Fontosak az emlékek.

– Ha egyszer elhagyja a Felvidéket, vajon a DAC hívei sem feledkeznek meg önről?
– Örülnék, ha ők is jó szívvel emlékeznének rám, de hogy a jövőben mi lesz velem, ma még kevésbé lényeges.

NEMZETI TIZENEGY
 Magyar, szlovák, horvát, szerb, bosnyák, albán, francia, nigériai, kameruni és panamai labdarúgók alkotják a DAC keretét, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a stábban olasz szakemberek is dolgoznak, megállapíthatjuk: egy futballcsapatnyi nemzet képviselteti magát az öltözőben. Amint azt Marco Rossi segítője, Cosimo Inguscio elújságolta lapunknak, a közös nyelv az angol, de a többség jól beszél magyarul is. Bár az évekig Budapesten élő Rossi, Inguscio páros bevallottan sajnálja, hogy nem tanult meg magyarul, a játékosoknak nem árt óvatosnak lenniük, az edzők sok mindent megértenek.

– Nézzük a jelent! Megszokta, megszerette Dunaszerdahelyet?
– Persze! Eltelt három hónap, ennyi idő alatt megértettem, mit jelent az itt élőknek a futball, azon belül is a DAC. Mielőtt idejöttem volna, tanulmányoztam a Felvidék, valamint a klub történelmét. Tisztában voltam azzal, hova érkezem. De a legtöbbet a saját bőrömön tapasztaltam. Hihetetlen, milyen érzelmeket vált ki a foci az emberekből. Nekem, sőt ha két olasz segítőmet, Cosimo Ingusciót és Giovanni Costantinót is ideveszem, akkor nekünk ez teljesen új helyzet. Meg kellett tanulnunk együtt élni vele. Hozzáteszem, a mai napig érnek meglepetések. Az előző fordulóban, a Spartak Trnava otthonában például olyasmiben volt részem, amiben pályafutásom során soha, holott megfordultam már itt-ott. Gyakorlatilag két meccset játszottunk. Az első huszonöt percig tartott, addig több helyzetünk volt, mint a listavezetőnek. A hátralevő hatvanöt percben viszont már éreztették velünk, hogy esélyünk sincs a sikerre. A Kalmár Zsolt ellen elkövetett nyilvánvaló szabálytalanságért nem ítélt büntetőt a bíró, miközben a szünetig öt sárga lapot mutatott fel nekünk. A második félidőből pedig még öt perc sem telt el, amikor kiállította Marko Zsivkovicsot. Úgy látszik, azon az órán nem vett részt, amelyen azt oktatták, hogy a futball velejárója az ütközés. A szóban forgó játékvezető egyébként három hazai mérkőzést vezetett eddig a Spartaknak, s lám, az ellenféltől minden alkalommal kiállított legalább egy játékost. Nem is maradt el a nagyszombati győzelem. Félreértés ne essék, nem alibit keresek, ha rosszul futballozunk, vagy jobb nálunk az ellenfél, elismerem, de ha érdemtelenül kapunk ki, az rettenetesen bánt. De most már mindegy. Elhatároztam, hogy itt sem foglalkozom többet a bírókkal. Magyarországon is volt egy pont, amikor meghúztam azt a bizonyos vonalat. Szeretnék kizárólag a munkára összpontosítani.

– Nos, ami a szakmát illeti: lement a bajnokság első köre, csapata a negyedik helyet foglalja el. A rajt előtt kiegyezett volna ezzel?
– Huszonegy pontot gyűjtöttünk eddig, ennyivel nem lehetek elégedetlen, de ha hárommal több állna a nevünk mellett, még boldogabb lennék. Meg is lenne az a három, ha a Trnava ellen nem kapunk két gólt az utolsó tíz percben, vagy ha hazai pályán gól nélküli döntetlen helyett legyőzzük a Presovot. A következő szakaszban az lesz a célunk, hogy biztosítsuk a helyünket az első hat között, ez esetben a felsőházban folytathatnánk a rájátszást. Azt azért látni kell, hogy a Spartak és a Slovan felfelé lóg ki a sorból. Ám ezt a két csapatot már három-négy hasonló erősségű együttes követi – köztük a DAC.

ROSSI MINT MAGYAR SZÖVETSÉGI KAPITÁNY?
Válogatott: Marco Rossi az MLSZ első számú jelöltje Storck helyére?

– Vagyis a harmadik helyezés már bravúrral érne fel?
– A gazdasági és a politikai helyzetet figyelembe véve nagy tett lenne.

– Ezek szerint a politika jelen van a futballban?
– Ezt nem lehet kijelenteni, de az tény, hogy a szlovák élvonalban van egy csapat, amely sokkal inkább magyar, mint szlovák, és ezt éreztetik is velünk. Jobban meg kell dolgoznunk a sikerekért, mint vetélytársainknak, semmit sem kapunk ajándékba. Amit elérünk, csakis magunknak köszönhetjük. Gond ezzel sincs, tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet. Ráadásul pozitív érzéseim vannak. Hiszem, hogy árral szemben úszva is elérhetünk oda, ahova vágyunk.

– Mintha a tavaszi Honvéd edzőjét hallanám.
– Kétségtelen, van párhuzam a két időszak között.

– A végén kilyukadunk oda, hogy szereti a folytonos harcot.
– Még az is lehet. Az évek során megtanultam, ahhoz, hogy maradandót alkossunk, össze kell fognunk. Az egyértelmű, hogy házon belül megvan az egység. Nyugodt szívvel mondhatom, mindenki egy irányba húz.

– Ilyenkor jön az, hogy de...
– De az a benyomásom, hogy még nem tudtam minden drukkert magam mellé állítani. Ezen még dolgoznom kell, és korántsem a népszerűség, hanem az említett egység miatt. Szlovákiában egyetlen csapatnak sincs akkora szurkolótábora, mint a Dunaszerdahelynek, óriási erőt jelent a támogatása, de hogy ezt a pályán maradéktalanul kihasználjuk, mindenkinek a bizalmát el kell nyernünk. Amúgy minden adva van a megfelelő szerepléshez, nagy becsvággyal felvértezett klub a DAC. A stadionunk fantasztikus, a hazai meccseket övező hangulat lenyűgöző, az edzőpályák tökéletesek, a napi munka gördülékenyen folyik. Amit a vezetők ígértek, azt az utolsó szóig betartották.

– Némi erősítés még elkélne?
– A téli szünetig nyolc meccs van hátra, a lehető legtöbbet próbáljuk kihozni belőlük. Decemberben már látjuk, mire lehetünk képesek a tavasszal. Ha van remény a nemzetközi kupaszereplés kivívására, nem zárható ki, hogy szerződtetünk egy-két játékost. De akkor sem esem kétségbe, ha nem bővül a keret, mert a jelenlegi csapat is kellőképpen erős.

– Nyáron nem vetődött fel önben, hogy Kispestről erősítsen? Azt lehetett hallani, hogy a bajnokcsapat kapitányával, Hidi Patrikkal Dunaszerdahelyen is szívesen dolgozott volna együtt.
– Miután a lejáró szerződését nem hosszabbította meg, és eldőlt, hogy nem marad a Honvédnál, csakugyan beszéltem vele a közös folytatás lehetőségéről, de volt több ajánlata is, és megértettem, hogy végül a szakmai és anyagi szempontból is kedvező spanyolországi megkeresésre bólintott rá. Rajta kívül is volt egy-két futballista, akit örömmel láttam volna a DAC-nál, ám egyfelől érvényes megállapodás kötötte őket a Honvédhoz, másfelől úgy tartottam tisztességesnek, hogy nem igazolok a korábbi csapatomból.

– Az emlékek, ugyebár…
– Sohasem titkoltam, milyen sokat jelent nekem Magyarország. Ha időnk engedi, Cosimóval és Giovannival autóba ülünk, és meg sem állunk Budapestig. Megnézünk egy meccset, majd felkeressük a kedvenc olasz éttermünket. Amikor meglátom a Budapest-táblát, olyan érzésem támad, mintha hazaérnék. A magyar főváros öt évig volt az otthonom, csodás élmények és mély érzelmek fűznek oda. Amit pedig a Honvédnál megéltünk, arra a mai napig nehéz szavakat találni. Büszkék lehetünk arra, amit a vezetőkkel, az edzőkollégákkal, a labdarúgókkal és nem utolsósorban a szurkolókkal közösen felépítettünk. Egy családot alkottunk, ezért is kapaszkodhattunk fel a csúcsra.

– Meglepi, hogy a címvédő csupán hatodik?
– Nem a helyezés lep meg elsősorban, hanem George F. Hemingway rugalmassága. Az előző idényben szüntelen meg kellett felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, két huszonegy éven aluli játékost mindig pályára kellett küldenem. Amikor még arról volt szó, hogy esetleg maradok, úgy számoltam, ez a mostani szezonban sem lesz másként. Ezzel szemben azt látom, hogy már egy is elegendő. Utólag az az érzésem, amikor a jövőről beszélgettünk, a tulajdonos úr nem terítette ki az összes lapját. A szavaiból arra következtettem, a Davide Lanzafame, Eppel Márton duó egyik tagját mindenképpen eladná a nyáron, ehhez képest mindketten maradtak. Azért nem mindegy, hogy a jövőt tervező edző tisztán lát-e, vagy sem. Elterjedt, hogy az anyagiak miatt váltottam, de ez nem felel meg a valóságnak. Egy fontos döntésben az anyagiak is szerepet játszanak, ám nálam nem ez volt az elsődleges szempont. Azt azonban leszögezném, hogy tulajdonosként Hemingway úr kezében volt a döntés, és el kellett fogadnom, hogy öt év után úgy gondolta, frissítésre van szükség a kispadon. Így hozta az élet.

– Elképzelhető, hogy Dunaszerdahelyen is eltölt fél évtizedet?
– Példaértékű, ahogy itt a vezetők és a szurkolók viszonyulnak a futballhoz. Lépten-nyomon éreztetik, hogy fontosak vagyunk nekik. Egyúttal azt is, hogy hosszú távon számolnak velünk. Persze a labdarúgás ennél bonyolultabb. Vagy inkább egyszerűbb, mert az edzőt kizárólag az eredmények minősítik. A szerződésem két évre szól, ugyanakkor az „csak” egy papír, ha elégedetlenek velem, bármikor megköszönhetik a munkámat. De töretlenül hiszek abban, hogy a DAC történelméhez mi is hozzátesszük a magunkét. Nem tagadom, felemelő ugyanazt a tiszteletet érezni, mint Kispesten, feltett szándékom, hogy ezt a magam módján viszonozzam.

– Lesz még a Honvéd edzője?
– Mivel nincs előttem üveggömb, bármennyire is szeretnék, nem látok a jövőbe. A szívemben természetesen mindig helye lesz a csapatnak, de hogy visszatérek-e valaha, nem tudom. Azt ellenben igen, hogy örök hálával tartozom a Honvédnak és a magyar futballnak, mert amíg Olaszországban csak egy voltam a megannyi Rossi közül, Magyarországon és talán már a Felvidéken is tudják, ki vagyok.

Nem véletlenül ilyen színűek Marco Rossi nyakláncai (Fotó: Török Attila)


– Most nézem, a nyakában két nyaklánc lóg. Egy piros-fekete és egy sárga-kék.
– Ha azt mondom, ez a véletlen műve, elhiszi?

– Bocsásson meg, de nem.
– Ne is higgye.

A TÍZES ÉS A TÖBBIEK
Három magyar állampolgárságú játékossal – Kalmár Zsolttal, Mervó Bencével, valamint Vida Kristopherrel – dolgozik Marco Rossi. Kérésünkre készséggel vállalkozott a jellemzésükre.

„Zsolt klasszikus tízes – kezdte értékelését az 53 esztendős szakember. – A gól ugyanúgy benne van a lábában, mint az utolsó passz. Nem vitás, az egyik legjobb igazolásunk. Erőnlétileg remek állapotban van, vevő a munkára. A védekezésén van még mit csiszolnia, ha sikerül, visszatérhet a magyar válogatottba, sőt az erőssége lehet. Kristopherben is sok van, de olykor jobban teljesít az edzéseken, mint a meccseken. Oda kell figyelnünk arra, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Bence sajnos sokáig sérült volt, nemrég tért vissza, így róla még nem szolgálhatok hiteles szakmai véleménnyel. Annak mindenesetre örültem, hogy a Videoton elleni edzőmérkőzésen már pályára léphetett, miként annak is, hogy az akkor elszenvedett fejsérülése nem volt súlyos.”

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.20 15:00:22

Minden más foci nemzetisport.hu

Volt, aki számolatlanul szórta a gólokat a Real utánpótlásában, s olyan is, akit az új Fabregasnak tartottak.

2017.10.20 09:02:56

Minden más foci BABJÁK BENCE (Maribor)

Zlatko Zahovic elismerte, a Videoton a nyáron valóban szerződtette volna a fiát.

2017.10.19 15:59:24

Minden más foci nemzetisport.hu

A marosvásárhelyi születésű szakember már az első edzésen tudta, hogy gyémántra lelt.

2017.10.16 23:22:12

Minden más foci THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A felvetődő lehetőségek idején rosszkor volt jó helyen.

2017.10.13 11:15:31

Minden más foci PIETSCH TIBOR beszélgetése Dunaszerdahelyen

„A szlovák élvonalban van egy csapat, amely sokkal inkább magyar, mint szlovák, és ezt éreztetik is velünk.”