Válogatott: Marco Rossi az MLSZ első számú jelöltje Storck helyére?

Vágólapra másolva!
2017.10.13. 09:00
null
A Blikk úgy tudja, Marco Rossi az MLSZ első számú jelöltje Bernd Storck helyére (Fotó: Szabó Miklós)
A Blikk úgy tudja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Marco Rossit, a DAC vezetőedzőjét szemelte ki a válogatott irányítására.

 

Mint ismert, Bernd Storck sorsáról kedden dönt az MLSZ, miután a német szakemberrel a válogatott mindössze 13 pontot gyűjtött a vb-selejtezőkön, amivel a harmadik helyen végzett a B-csoportban, s eldőlt, hogy biztosan nem lesz ott a jövő évi oroszországi világbajnokságon.

Noha egyelőre nincs információ, hogyan alakul Storck jövője, a Blikk úgy tudja, hogy az MLSZ már lázasan keresi az új szövetségi kapitányt – a portál konkrét nevekről is beszámolt!

Saját információira hivatkozva írja, hogy a szövetség első számú kiszemeltje az olasz Marco Rossi, aki az előző idényben bajnoki címig vitte a Budapest Honvédot, jelenleg pedig a dunaszerdahelyi DAC vezetőedzője.

Rossi elmondta, érvényes szerződése értelmében a DAC alkalmazottja, ám megtisztelő számára, hogy hírbe hozták a magyar válogatottal, s nyitott a tárgyalásokra. Az 53 éves tréner hozzátette, egyelőre senki sem kereste az MLSZ-től ez ügyben.

„Ma értesültem arról, hogy szóba került a nevem, teljesen váratlanul ért, nem számítottam rá. Már az büszkévé tesz, hogy egyáltalán erről beszélnek az emberek – reagált a Blikk érdeklődésére Marco Rossi. – Eddig semmilyen hivatalos megkeresést sem kaptam az ügyben az MLSZ-től. Érvényes szerződésem van a DAC-cal, de nyitott vagyok a tárgyalásra.”

A portál további jelöltekről is beszámolt: mint olvasható, ha Rossival nem sikerül megállapodni, úgy Storck helyét Szabics Imre vagy Lőw Zsolt, az RB Leipzig másodedzője veheti át, emellett emlegetik Paulo Sousát is, aki legutóbb a Fiorentinánál tevékenykedett, jelenleg azonban nincs csapata. Lehetséges utód lehet továbbá László Csaba, Bölöni László,sőt a válogatott másodedzője, Szélesi Zoltán is, valamint még írják az NB I-es Debrecen szakvezetőjét, Herczeg Andrást.

A Blikk szerint az is elképzelhető, hogy Marco Rossi és Szabics Imre együtt irányíthatja a jövőben a magyar válogatottat.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália 10 9 1 32–4 +28 27
2. Svájc 10 9 1 23–7 +16 27
3. MAGYARORSZÁG 10 4 1 5 14–14 0 13
4. Feröer 10 2 3 5 4–16 –12 9
5. Lettország 10 2 1 7 7–18 –11 7
6. Andorra 10 1 1 8 2–23 –21 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik