A Benfica nyerte meg az Eusébio-kupát, az Arsenal asszisztált

2011.08.06. 23:16
null
Az egyenlítő gólt szerző Aimart (10) ünneplik a társak (Fotó: Reuters)
Címkék
A portugál Benfica labdarúgócsapata nyerte meg a negyedik Eusébio-kupát – 2009 után immár második alkalommal –, miután az idei mérkőzésén hazai pályán egygólos győzelmet aratott az Arsenal ellen.

A mérkőzés első félideje egyértelműen a vendégeké volt, akik végig irányították a játékot, kézben tartották a találkozót, és Robin van Persie révén teljesen megérdemelten jutottak vezetéshez a 34. percben. A holland akkor egy bal oldali villámgyors akciót követően érkezett jó ütemben és abszolút üresen középen, hogy öt méterről kapásból a hálóba találjon. 0–1

A szünet után az Arsenal sort cserélt, lement például a gólt szerző Van Persie, és vele tartott a zuhanyzóba Song, Sagna és Arsavin is. Mindez alapjaiban változtatott a mérkőzés összképen. Immár a Benfica akarata érvényesült, fertályóra alatt a vendéglátók meg is fordították az állást. Pablo Aimar a 49. percben egyenlített, az argentin légiós egy jól kijátszott támadás végén üresen találta magát a kaputól szembe, a gólvonaltól kilenc méterre, nem is hibázott. 1–1

A nyári átigazolási időszakban a Barcelonától szerződtetett Nolito a 60. percben már vezetéshez juttatta a portugálokat: szép csel után a balösszekötő helyéről, 17 méterről jobbal kilőtte a jobb alsó, rövid sarkot. 2–1

A szünetben érkező Lukasz Fabianski utóbbi gólnál jobb helyezkedéssel talán háríthatott volna, az első kapott találatnál kiszolgáltatott helyzetbe hozták a társak. A folytatásban a Benfica játszadozott – ahelyett, hogy bevitte volna a kegyelemdöfést –, az Arsenal játékosai kemény, már-már durva belépőkkel hívták fel magukra a figyelmet. A hajrá tíz percében aztán a játékra is koncentráltak kicsit az angolok, de nem tudtak egyenlíteni.

BENFICA–ARSENAL 2–1

A negyedik alkalommal megrendezett Eusébio-kupát másodszor nyerte meg a rendező Benfica – így is tisztelegve a klub neves aranylabdása előtt –, 2009-ben az 1–1-es játékidőt követően tizenegyespárbajban győzött az olasz AC Milan ellen. Azt megelőzően az első kiírást büntetőkkel veszítette el az olasz Internazionaléval szemben, majd 2010-ben az angol Tottenham Gareth Bale találatával okozott az ünneplésre vágyóknak némi szomorúságot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Benfica (portugál)–Arsenal (angol)

2–1

KORÁBBAN
AEK Athén (görög)–Getafe (spanyol) 0–1
Celta Vigo (spanyol)–Sporting Gijón (spanyol) 0–0
Tottenham (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–1
Granada (spanyol)–Almeria (spanyol) 1–1
Braga (portugál)–Aston Villa (angol) 1–1
Hercules (spanyol)–Murcia (spanyol) 1–1
Rayo Vallecano (spanyol)–Deportivo La Coruna (spanyol) 0–1
Liverpool (angol)–Valencia (spanyol) 2–0
Hibernian (skót)–Sunderland (angol) 0–0
Kilmarnock (skót)–Blackburn Rovers (angol) 1–4
Newcastle United (angol)–Fiorentina (olasz) 0–0 – félbeszakadt
Norwich City (angol)–Parma (olasz) 3–0
Rangers (skót)–Chelsea (angol) 1–3
Swansea City (walesi)–Real Betis (spanyol) 1–0
Wolverhampton (angol)–Zaragoza (spanyol) 2–0
Tiencsin Teda (kínai)–Real Madrid (spanyol) 0–6
Legfrissebb hírek

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
1 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
1 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
1 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
2 órája

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
2 órája