A Barcára rázós madridi, a Man. Cityre rázós londoni túra vár

Vágólapra másolva!
2015.09.12. 10:56
null
Juan Matának a legutóbbi szezonban nagyon ment a játék a Liverpool elleni meccseken (Fotó: Action Images, archív)
A válogatott mérkőzések után újra a klubfutballé lesz a főszerep a hétvégén. Angliában összecsap egymással a tabella első két helyezettje, nem mellékesen pedig lesz egy Everton–Chelsea és egy Manchester United–Liverpool meccs is. A Bayern Münchenre és a Borussia Dortmundra nem vár megoldhatatlan feladat, a Barcelona viszont egyáltalán nem számíthat könnyű mérkőzésre az Atlético Madrid ellen idegenben. Az olaszoknál vasárnap rendezik meg az Internazionale–Milan derbit, a szombati nap legnagyobb kérdése pedig, hogy a Juventusnak sikerül-e begyűjtenie az első pontjait a bajnokságban.

 

ANGLIA

A címvédő Chelsea nagyon beragadt a rajtnál, az első négy meccsén csak négy pontot szerzett, egyedül az 1995–1996-os szezont kezdte rosszabbul a PL történetében, akkor ugyanennyi mérkőzés után három pontocska szerepelt a neve mellett. A londoniak most a Goodison Parkban kezdhetik meg a felzárkózást, ami nem lesz egyszerű, de ne feledjük el, hogy tavaly ugyanitt emlékezetes találkozón 6–3-ra nyertek az Everton ellen.

Ha a statisztikákra pillantunk, akkor az Arsenal szurkolóinak nincs miért aggódniuk: egyfelől Arsene Wenger csapata hétből hétszer megverte hazai pályán a Stoke Cityt, amióta Premier League-nek hívják az angol élvonalat, másfelől a „fazekasok" a legutóbbi hét idegenbeli bajnokijukon nem ünnepelhettek győzelmet – hatalmas meglepetés lenne, ha ez a sorozat most, az Emiratesben szakadna meg.

Arra talán senki nem számított, hogy az ötödik forduló előtt a Crystal Palace hátránya mindössze három pont lesz a Manchester Cityhez képest, arra meg még kevesebben fogadtak volna, hogy Alan Pardew együttese négy kör után a második helyen fog állni. Pedig ez a helyzet, két bombaformában lévő gárda csap össze délután négy órától a Selhurst Parkban: a londoniak a legutóbbi hat PL-fellépésükből ötön diadalmaskodtak, míg a manchesteriek sorozatban a 11. bajnokijukat húzhatják be (a rekordot az Arsenal tartja egyhuzamban megnyert 14 élvonalbeli találkozóval, amit még 2002 augusztusában állított fel). Siker esetén nem akármilyen klubcsúcsot állíthat be a Kevin De Bruyne-nel megerősített City: legutóbb 1912-ben tudott egymást követő öt idegenbeli mérkőzést győztesen megívni az első osztályban.

A közelmúlt alapján a Manchester United bizakodva várhatja a Liverpool elleni csatát, a legutóbbi három alkalommal, amikor megküzdöttek, mindig az MU került ki győztesen, ráadásul Brendan Rodgers eltiltás miatt nem számíthat Philippe Coutinho játékára, ami különösen akkor lesz nagy probléma, ha Jordan Henderson és Adam Lallana sem épül fel időben a sérüléséből. Daniel Sturridge visszatérését az ötödik forduló környékére jósolták, ám nagy tételben senki ne fogadjon arra, hogy pályára lép az Old Traffordon. A hazai oldalon elvileg semmi akadálya, hogy bemutatkozhasson új csapatában a rengeteg pénzért vásárolt Antony Martial, a kapuba pedig talán visszatérhet David de Gea, miután aláírta új szerződését. Közben Juan Matára érdemes lesz külön figyelni, neki nagyon ment tavaly a Pool ellen, két meccsen három gólt helyezett el a Mersey-parti klub hálójában. Érdekesség, hogy ebben a párosításban 2011 októbere óta nem volt példa döntetlenre, akkor 1–1-re végeztek a felek az Anfielden.

NÉMETORSZÁG

Papíron a Dortmundra és a Bayern Münchenre is könnyű feladat vár, előbbi a Hannoverrel, utóbbi az Augsburggal játszik, és a két rivális csapatban az a közös, hogy még nyeretlenek ebben a bajnokságban. Ugyanez igaz a Stuttgartra is, amely a Dárdai Pál által irányított Herthához látogat. A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a Werder Brement fogadja vasárnap.

SPANYOLORSZÁG

A Real Madrid Barcelonában, míg a Barcelona Madridban lép pályára ezen a hétvégén. A fővárosiak az Espanyol vendégei lesznek, elviekben nem lehet probléma számukra begyűjteni a három pontot, míg Lionel Messiék az Atlético Madrid otthonában játszanak. A Vicente Calderón Stadionba általában nem nyerni járnak a csapatok, de ez a katalánoknak a legutóbbi két alkalommal sikerült (a bajnokságban 1–0-ra, a Spanyol Kupában 3–2-re diadalmaskodtak). Legutóbb tavaly áprilisban kapott ki a „matracosoktól" a bajnoki címvédő, még a BL negyeddöntőjében.

OLASZORSZÁG

Itáliában ezen a hétvégén egyértelműen a 214. Derby della Madonnina lesz a csúcsmérkőzés, amelyet vasárnap rendeznek meg az Internazionale pályaválasztásával. Előtte azonban szombaton is megrendeznek három meccset; pályára lép a Fiorentina, a Roma és a Juventus is. Ha a Chelsea-ről azt írtuk, hogy beragadt a rajtnál, akkor ez hatványozottan igaz a bajnoki címvédő, BL-döntős torinóiakra, akik az első két bajnokijukat elveszítették. Massimiliano Allegri csapata most a Chievót fogadja, amely az első két meccsét két győzelemmel és +6-os gólkülönbséggel hozta le a Serie A-ban. Jó hír a Juve-drukkereknek, hogy Claudio Marchisio újra egészséges, így visszatérhet a középpályára a karmester, és akár Hernanes is bemutatkozhat új klubjában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ

13.45: Everton–Chelsea (Tv: DIGI Sport1)
16.00: Norwich City–AFC Bournemouth
16.00: Crystal Palace–Manchester City (Tv: DIGI Sport1)
16.00: West Bromwich Albion–Southampton
16.00: Arsenal–Stoke City
16.00: Watford–Swansea City
18.30: Manchester United–Liverpool (Tv: DIGI Sport1)

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

15.30: Bayern München–Augsburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Bayer Leverkusen–Darmstadt
15.30: Hannover–Borussia Dortmund
15.30: Hertha–Stuttgart
15.30: Ingolstadt–Wolfsburg
18.30: Eintracht Frankfurt–Köln (Tv: Eurosport2)

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ

18.00: Fiorentina–Genoa
18.00: Frosinone–Roma (Tv: DIGI Sport2)
20.45: Juventus–Chievo (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ

16.00: Espanyol–Real Madrid (Tv: Sport2)
18.15: Sporting Gijón–Valencia (Tv: Sport2)
20.30: Atlético Madrid–Barcelona (Tv: Sport2)
22.00: Betis–Real Sociedad

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik