Karim Benzema kritikája: Az Al-Ittihad nem a Real Madrid

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.06. 15:55
Karim Benzema elmondta, neki is szüksége van segítségre a jó játékhoz (Fotó: Getty Images)
Karim Benzema legutóbb november végén szerzett gólt a szaúdi bajnokságban, és a pénteki találkozó után kifakadt, mondván, egyedül nem képes meccseket nyerni.

Nagy reményekkel, optimistán igazolt tavaly nyáron Szaúd-Arábiába Karim Benzema, de egyelőre csalódást keltően teljesít az aranylabdás francia csatár. Az Al-Ittihad pénteken hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Al-Taavun ellen, a 36 éves támadó végigjátszotta a mérkőzést, ám ezúttal is képtelen volt a kapuba találni. A rossz szériája pedig már hónapok óta tart. Legutóbb tavaly novemberben szerzett gólt a bajnokságban, azóta hét találkozón mindössze két gólpasszt könyvelhetett el. Emiatt egyre több kritika éri, a pénteki összecsapás után egy újságíró meg is kérdezte, miért nem képes Szaúd-Arábiában úgy teljesíteni, ahogy korábban a Real Madridban. Karim Benzema pedig nem fogta vissza magát, és a válaszában a klubbal, valamint a szaúdi futballal kapcsolatban is kemény kritikát fogalmazott meg.

„Azért nem úgy játszom, mert ez egy másik klub, és nem ugyanazok a játékosok vannak körülöttem, mint a Real Madridnál – idézte őt az As. – Nekem is szükségem van segítségre a pályán, anélkül nem megy. Egyedül nem tudok meccseket nyerni.”

Bár a szerződése 2026 nyaráig szól, természetesen ismét szóba került, hogy a nyáron távozhat a szaúdi klubtól. A hírek szerint elképzelhető, hogy visszatér nevelőegyesületéhez, a Lyonhoz, de az sem kizárt, hogy a Premier League-ben folytatja. Feltéve persze, hogy valóban távozik, mert ezzel kapcsolatban már diplomatikusabb választ adott.

„Minden nap jelennek meg hírek az esetleges klubváltásommal kapcsolatban – folytatta. – Meglátjuk, mi lesz, most az a legfontosabb, hogy minél jobban teljesítsek az Al-Ittihadnál.”

Eddig 20 mérkőzésen 9 gólt és 7 gólpasszt jegyez a bajnokságban, miközben Cristiano Ronaldo (Al-Naszr) 29, Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal) 22 gólnál jár, de a klub házi góllövőlistáján is megelőzi őt a 18 gólos marokkói Abderrazak Hamdallah. Az Al-Ittihad 27 mérkőzés után a negyedik helyen áll, harminc ponttal lemaradva a listavezető Al-Hilaltól. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik