Belgium: kirúgta a „szalonremit” játszó edzőjét a Westerlo – videó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 14:25
Nagy barátságban ért véget a mérkőzés... (Fotó: Getty Images)
Szinte példátlan jelenetek zajlottak le az elmúlt vasárnap a belga élvonal alapszakaszának utolsó fordulójában lejátszott és mindkét csapatnak tökéletes 1—1-es végeredménnyel zárult Westerlo–Genk mérkőzés végén: a vendégek 86. percben esett egyenlítő gólja után már egyik csapat sem akart igazán futballozni. Két nappal később a Westerlo elnöksége közölte: a történtek miatt menesztette vezetőedzőjét, Rik de Milt.

 

Az az egészen különleges helyzet állt elő az elmúlt hétvégén Belgiumban, hogy a Westerlo–Genk mérkőzés mindkét csapat számára tökéletesen alakult: a Westerlo tíz perccel a meccs vége előtt vezetést szerzett, a Genk a 86. percben egyenlített, s az 1–1-es kimenetellel – illletve a többi eredmény megfelelő alakulásával – a Genk biztosította a helyét a felsőházi rájátszásban, a Westerlo pedig az alsóháziban, így a csapatok elérték a céljukat, felőlük akár le is lehetett volna fújni a találkozót. A játékvezető viszont hat perc ráadást jelzett, amit mégiscsak le kellett játszani, ám egyik gárdának sem fűlött a foga ehhez különösebben, ezért aztán jobb híján a Genk védői kedélyesen passzolgattak egymással egy darabig, a Westerlo játékosai a játékvezetővel csacsogtak, de a legarcpirítóbb esett mégis a Westerlo támadójához, Nicolas Madsenhez fűződik, aki elcsípett egy passzt a genkiek tizenhatosa előtt, bemutatott egy lövőcselt, majd egyszerűen odapasszolta a labdát a védő Joris Kayembének, miközben üres volt a kapu...

Az esetet élénk felháborodás követte Belgiumban, miközben a Westerlo vezetőedzője, Rik de Mil azzal próbálta menteni magát, hogy a csapat az egy pont megszerzésére törekedett, ami az osztályozós csoport biztos elkerülését jelentette számukra.

A Westerlo török tulajdonosa azonban nem fogadta el a vezetőedző védekezését és kedd délelőtt a klub közölte, azonnali hatállyal felmentették De Milt a vezetőedzői feladatok elvégzése alól.

„Nem egyeztethető össze a klub értékeivel a vasárnapi meccs végjátékában látott jelenetsor és nem tudjuk elfogadni, hogy a normáinkat megkérdőjelezik. Sajnáljuk a vasárnapi eseményeket, de úgy érezzük, hogy annak ellenére, hogy hosszú távra terveztünk Rik de Mil vezetőedzővel, a történtek után úgy éreztük, újra kell fogalmaznunk a korábban hozott döntésünket és nem folytatjuk vele a közös munkát. Sok sikert kívánunk neki a jövőben – máshol” – idézi a sporza.be a Westerlo közleményét.

Arról egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a decemberben szerződtetett, ám három hónap után máris menesztett De Mil utódja a Westerlónál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik