Bolgár–magyar: a zavargások miatt menesztették a bolgár belügyminiszter-helyettest

Vágólapra másolva!
2023.11.17. 14:35
null
Sztojan Temelakievet menesztették
Menesztették a bolgár belügyminiszter-helyettest, Sztojan Temelakievet a bolgár fővárosban, Szófiában a futballszurkolók tiltakozó akciója során történt zavargások és rendőri intézkedések miatt – közölte pénteken Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnök.

 

A politikus a sajtótájékoztatóján kijelentette: „A futball ünneplése helyett fenyegető erőszakos jelenetek voltak megfigyelhetők. Az ok a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFSZ) hosszú ideje fennálló vezetősége, amely a bolgár labdarúgást hanyatlásba taszította. A belügyminisztérium részéről is vannak hibák, nem hunyhatunk szemet az erőszakos jelenetek felett, amikor egyes rendőrök ütlegelték és rugdosták az elesett polgárokat” – mondta. Kérdésekre válaszolva tisztázta, hogy a belügyminisztérium vezetőjének lemondását fontolgatják.

„Ami Temelakievet illeti, úgy látom, nem megfelelő volt a helyzetértékelése, ő biztosított arról, hogy nem várhatóak provokációk” – tette hozzá a kormányfő.

Korábban a vezető parlamenti frakciók a belügyminiszter lemondását követelték.

Csütörtökön a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének csoportkörében a Bulgária–Magyarország mérkőzés kezdete előtt szurkolók tiltakoztak a BFSZ vezetése ellen, és ragaszkodtak a lemondásához. Mivel a futballhatóság döntése értelmében nem engedték be őket a stadionba, kövekkel és petárdákkal kezdték dobálni a rendőröket, szemeteskukákat és autókat gyújtottak fel, autóablakokat és kirakatokat törtek be.

A rendőrségnek vízágyúkat és más különleges eszközöket kellett bevetnie, hogy szétoszlassa az agresszív tömeget. Az összecsapások következtében mintegy 30 rendőr megsérült, körülbelül ugyanennyi szurkoló is. Tizennégy embert különböző sérülésekkel kórházba szállítottak. A közrendet megsértők közül 33-at őrizetbe vettek.

Összesen mintegy ötezer szurkoló tüntetett Szófia központjában, a közrend védelmében több mint 1600 rendőrt és csendőrt vezényeltek ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik