Pluhár István-emléktáblát és öltözői könyvtárat avatott a BEAC

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 20:19
null
László Imre (balra) újbudai polgármester és lapunk főszerkesztője, az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György leplezte le az emléktáblát (Fotó: Földi Imre)
Emléktáblát avattak Pluhár István (1893–1970) tiszteletére kedden a Nemzeti Sport egykori munkatársáról, majd főmunkatársáról, a korszakos rádióriporterről, a BEAC kétszeres válogatott futballistájáról elnevezett 11. kerületi sporttelepen.

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából és a BEAC alapításának 125. évfordulóján tartott ünnepi eseményen megnyitották az ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópálya új öltözőépületének folyosóján berendezett klubtörténeti kiállítást, valamint átadták az egyetemi és sportszellemiséget ötvöző, a házigazda Simon Gábor igazgató ötlete nyomán megvalósult sportkönyvtárat is.

A Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány jelenlétében rendezett eseményt Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja nyitotta meg beszédével, majd László Imre, Újbuda polgármestere beszélt Pluhár István története okán emlékének halhatatlanságáról, a kerület sportsikereiről, pozitív példaként említve az OSC vízilabdacsapatát is.

Fotó: Földi Imre
Fotó: Földi Imre

 

Az önkormányzat mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla-programja támogatta az emléktábla-állítást, a sportújságíró-szervezet elnökeként Szöllősi György mondott köszöntőt. A Nemzeti Sport főszerkesztője elismeréssel szólt a régi, salakos Gamma-pálya helyén felépült korszerű BEAC-sporttelepről, a budapesti pályahiány jellemző statisztikájaként hivatkozott a korábban elhangzott adatra, amely szerint a 11. kerületben egykor működő harminc futballpályából mára mindössze három maradt. Méltatta Pluhár István újságírói és rádiókommentátori teljesítményét, kiemelte a nagy utódra, Szepesi Györgyre gyakorolt hatását, és felhívta a figyelmet a magyar sportélet általános iskolai, középiskolai és egyetemi sportban rejlő tartalékaira.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője hangsúlyozta a szövetség koncepciózus törekvését az elhanyagolt vagy megszűnt pályák újjáépítésére, végül Hamar Imre, a BEAC elnöke, az ELTE rektorhelyettese beszélt az ELTE gazdag sporthagyományairól, mielőtt leleplezték az emléktáblát és megnyílt a Budapesten egyedülálló öltözőfolyosói könyvtár.

Fotó: Földi Imre
Fotó: Földi Imre

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik