Ajax: zárt kapuk mögött folytatják a vandalizmus miatt félbeszakadt találkozót

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 19:14
null
Zárt kapuk mögött folytatják a rangadót (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) félbeszakították az Ajax–Feyenoord rangadót, mert a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket dobtak a pályára. A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) legfrissebb tájékoztatása szerint a mérkőzést szerdán fejezik be zárt kapuk között.

 

A Klassiekert az 56. percben állította le a játékvezető 3–0-s Feyenoord-vezetésnél, amikor az elégedetlen amszterdami szurkolók fáklyákat dobáltak a pályára, így a KNVB, a rendőrség és a klubok egyeztetése után az a döntés született, hogy félbeszakítják a találkozót.

A szövetség végső döntése szerint szerda délután kettőkor folytatják a felek a rangadót, így az aznapi Ajax–Volendam meccset egyelőre ismeretlen időpontra halasztják el. A KNVB hivatalos nyilatkozata szerint fontos volt a meccset folytatni, amilyen hamar csak lehet, hogy a liga megőrizhesse az integritását.

„Az alapelv az, hogy a versenynek a lehető legtisztességesebbnek kell lennie, ezért a mérkőzést lehetőleg a pályán kell eldönteni. A találkozónak a lehető leghamarabb folytatódnia kell” – jelent meg a közleményben.

A döntéssel azonban egyik gárda sem maradéktalanul elégedett. A Feyenoord vezetőedzője, Arne Slot azt preferálná, ha végeredményként írnák be a 3–0-t, míg az Ajax vezetősége nem tartja helyesnek az időpontválasztást.

Az idényt kifejezetten rossz formában kezdő Ajax álláspontja szerint a meccset legkorábban november elején kéne folytatni, hisz az, hogy a Volendam – amelynek vezetősége szintén nem áll ki a szövetség döntése mellett – októberben már részt vesz a kupa első körében, csak tovább bonyolítja a helyzetet.

„A verseny- és kupaprogramot a KNVB most egy félbemaradt mérkőzés befejezése miatt négy klubnál módosítja, aminek nemcsak a klubok, hanem a szurkolók is áldozatai” – jeltette ki az Ajax, amely akár jogi lépéseket is hajlandó tenni, ha a szövetség nem változtatja meg a döntését.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik