Edzősors: tíz meccs után menesztették Balotelliék mesterét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 11:53
null
A Real Madridnál Zinédine Zidane-nal is együtt dolgozó David Bettonit 10 meccs után menesztette a Sion (Fotó: Getty Images)
Mindössze tíz mérkőzés után menesztette vezetőedzőjét, a 2014 és 2021 között a Real Madridnál dolgozó David Bettonit a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Sion – számolt be róla honlapján a klub.

 

Bettonit 2023 március 6-án nevezték ki a Sion vezetőedzőjének, de az irányításával tíz meccsből csak kettőt nyert meg a Sion két döntetlen és hat vereség mellett, így jelenleg utolsó, tizedik helyen áll a svájci bajnokságban.

„Az FC Sion és David Bettoni hétfő reggel befejezte együttműködését” – írta meglehetősen szűkszavú közleményében a svájci csapat az alig két hónap után menesztett vezetőedzőről.

Bettoni egyébként 2014 és 2016 között a Real Madid B-csapatának másodedzője volt, majd 2016 és 2018 között, illetve 2019 és 2021 között az első csapatnál látott el hasonló teendőket.

A Sion a svájci élvonal legutóbbi fordulójában simán, 5–0-ra kikapott a Servette-től idegenben, a mérkőzésen a hazaiak harmadik gólját az Arsenal és a Manchester City korábbi labdarúgója, Gaël Clichy szinte a félpályáról szerezte, miután egy szurkoló jelezte neki, hogy a Sion kapusa előszeretettel áll távol kapujától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik