Egyiptom: több mint 500 nappal a rajt után lett kupagyőztes az Al-Ahli

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.11. 15:46
null
A kupaátadás (Fotó: instagram.com/alahlyegypt)
Az Al-Ahli rekordot jelentő 38. alkalommal hódította el a labdarúgó Egyiptomi Kupát, amely a nemzetközi tornák és a kontinentális versenyek miatt több mint 500 napig tartott.

 

A hétfői, kairói döntőben az Al-Ahli (Al Ahly) hosszabbítás után 2–1-re győzte le az első sikerére hajtó Piramidsz (Pyramids) együttesét.

A 2021–2022-es kupaküzdelmek még 2021. november 9-én rajtoltak, de a fináléra csak most kerülhetett sor. A nemzetközi program következtében először 2023 februárjára, majd a klubvilágbajnokság miatt április 10-re halasztották a sorozat utolsó mérkőzését, amelyet így 517 nappal a rajt után rendeztek csak meg.

A kupagyőztes Al-Ahli jó eséllyel pályázik a bajnoki címre is, mivel kétpontos előnnyel vezeti a tabellát úgy, hogy három meccsel kevesebbet játszott, mint a második helyen álló Future.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik