Franciaország: három hónap után kiengedték a börtönből Pogba testvérét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.23. 20:16
null
Florentin, Paul és Mathias Pogba még 2017-ben (Fotó: Getty Images)
A Daily Mail értesülései szerint három hónap után kiengedték a börtönből az olasz Juventus francia középpályásának, Paul Pogbának a testvérét, Mathiast, akit a labdarúgó azzal vádolt meg, hogy társaival több millió fonttal zsarolták meg.

A lap úgy tudja, Mathias Pogbát úgy helyezték szabadlábra, hogy nem léphet kapcsolatba testvérével és édesanyjával sem, emellett nem hagyhatja el Franciaországot és nem használhatja a közösségi médiát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Paul Pogba szerint testvére, Mathias és négy másik személy ellen indult eljárás zsarolás vádjával. A labdarúgó elmondása szerint márciusban Párizsban és júliusban Torinóban is történtek incidensek, s állítólag a banda márciusban betört Paul Pogba házába is, miközben a 29 éves labdarúgó otthon volt, s amíg ott tartották, pénzt követeltek tőle, ami emberrablási kísérletnek minősül.

Mathias Pogbát az után tartóztatták le szeptember közepén, hogy 3 évvel fiatalabb öccse bűnügyi feljelentést tett. Paul elmondása szerint a banda 11 millió fontos „védelmi költséget” kért a labdarúgótól, aki állítólag egyszer 100 ezer fontot fizetett felfegyverzett zsarolóinak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik