Svájc: Fabio Grosso lett a svájci Sion vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 15:33
A játékosként világbajnok Fabio Grosso lett a svájci labdarúgó-élvonalban szereplő FC Sion vezetőedzője.

A 42 éves szakember egyéves szerződést írt alá a csapattal, amely az előző idényben nyolcadik helyen zárt a tízcsapatos bajnokságban.

Grosso – aki 2006-ban az olasz válogatottal lett úgy világbajnok, hogy a németek elleni elődöntő hosszabbításában ő szerzett vezetést, majd a franciák elleni fináléban ő értékesítette a győztes tizenegyest – korábban három együttesnél, a Barinál, a Hellas Veronánál és a Bresciánál dolgozott, utóbbi klubtól három mérkőzés után menesztették tavaly.

A Sionnak korábban volt már játékosként világbajnok olasz edzője: Gennaro Gattuso 2013-ban három hónapig irányította a csapatot, amely edzői pályafutása első felnőtt gárdája volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik