NB I: egy svájci klub kivásárolta a válogatottba is meghívott KTE-védőt – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 12:24
null
Szalai Gábor Svájcba igazolt (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a svájci Lausanne-Sport kivásárolta szerződéséből a magyar válogatott keretébe is meghívott védőt, Szalai Gábort, aki 2028-ig írt alá új klubjához.

A 23 éves kecskeméti Szalai Gábor az elmúlt években egyre meghatározóbb játékosa lett nevelőegyesületének, melyet már a harmadosztályban is erősített, tagja volt a másodosztályban ezüstérmes gárdának is, majd a feljutás után oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata az NB I második helyén végzett.

Szalai Gábor teljesítménye Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmét sem kerülte el, az olasz szakember először 2023 nyarán hívta meg a nemzeti csapatba, ám bemutatkozása még várat magára.

Saját információ alapján már pénteken beszámoltunk róla, hogy Szalai Svájcba, a Lausanne-Sporthoz igazolhat, majd Tóth Ákos sportigazgató is megerősítette, hogy egy külföldi klub bejelentkezett a játékosukért azzal, hogy kifizeti a szerződésében szereplő kivásárlási árat. A kérő meg tudott állapodni a védővel is, aki szombaton átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését új klubjával.

„Nehéz mit mondani, nem is tudom, hogy honnan kezdjem. Itt nőttem fel, ötéves korom óta egy kis kitérővel gyakorlatilag végig a KTE-ben fociztam. Jó tapasztalat volt az a két év, de itt lettem felnőtt játékos, először az NB III-ban, aztán az NB II-ben, majd az NB I-ben már itt kaptam válogatott meghívót. Ez egy olyan szelete karrieremnek, amit sosem fogok elfelejteni. Mindenképpen magammal viszem azt a mentalitást, illetve azt a csapatszellemet, ami mindig is sajátja volt ennek a klubnak. Nagyon nehéz volt a többiektől elbúcsúzni, hiszen sokan nem is tudtak az eseményekről, olyan gyorsan zajlott le minden. Bevallom, megkönnyeztem, de nem akartam úgy elmenni, hogy nem köszönök el mindenkitől. Még én sem fogom fel teljesen, mi történik velem, de nagyon örülök, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget.

Úgy érzem, hogy egy jó következő lépcsőfok lesz számomra. Egy kecskeméti srácnak egy valóra vált álom, amit elértem, egyben jó példa mindenkinek, hogy innen indulva is bármit el lehet érni. Mindenkinek köszönöm ezeket az éveket, beleértve a szurkolókat is. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük a csapattal egyetemben, ami leírhatatlan volt minden alkalommal. Köszönöm a csapattársaimnak, a stábnak, a klubvezetésnek, Szabó Istvánnak és Tóth Ákosnak, mert nélkülük nehezen valósulhatott volna ez meg. Huber Bálintot, a masszőrünket kiemelném, mert van egy régi közös történetünk már, de tényleg nem lehetek elég hálás az egész klubnak azért, hogy eljutottam idáig” – búcsúzott Szalai Gábor a KTE honlapján.

A Lausanne-Sport 18 forduló után öt-öt győzelemmel és döntetlennel, valamint nyolc vereséggel a 12 csapatos svájci élvonal 10. helyén áll, csak a Lausanne Ouchyt és az FC Baselt előzi meg.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Grünvald Attila (Tiszakécske)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Derekas Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb Haladás)
Távozók: Szalai Gábor (Lausanne-Sport, Svájc), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik