Játékossors: Marcello Lippi történelmi meghívót postázott

Vágólapra másolva!
2019.05.30. 20:08
null
Li Ke, született Nicholas Harry Yennaris (Fotó: AFP)
Futballtörténeti pillanatok előtt állhat a kínai labdarúgás: Marcello Lippi, az ázsiai ország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya meghívott küldött a pekingi Kouan védekező középpályásának, Li Kónak. Ebben persze így önmagában semmi meglepő sem lenne, ám ha eláruljuk, hogy Li Ko valójában Nico Yennaris néven Londonban született, akkor sejthető a történelmi vonatkozás. A 26 éves játékos lehet az első honosított kínai felnőttválogatott labdarúgó.

 

Li Ko neve valószínűleg nem sokat mond az európai futballdrukkereknek, ám születési neve hallatán a megátalkodott Arsenal-szurkolók talán homlokukra csapnak. A Nico Yennaris néven anyakövezett, és 1993 májusában Londonban, ciprusi görög apa és kínai anya gyermekeként született labdarúgó a brit fővárosban nőtt fel. Nyolcéves korában az Arsenal akadémiáján kezdett el futballozni, és 2011–2014 között összesen négy mérkőzésen lépett pályára a felnőttek között – egy PL-, egy FA-kupa- és két Ligakupa-meccsen.

Alacsonyabb osztályban töltött kölcsönidőszakok után végül a Brentfordnál vetette meg a lábát, ám idén januárban 5.5 millió euróért megvette a kínai élvonalban szereplő pekingi Kouan, s néhány hónap alatt honosították, így megnyílt az út előtte a válogatottba is.

Li Ko, azaz Yennaris személyében először került honosított játékos a kínai keretbe, s ő legalább édesanyja révén rendelkezik kínai felmenőkkel, ám már több, az országban légióskodó brazil játékos jelezte: örömmel venné fel a kínai állampolgárságot, hogy az ország válogatottjában szerepeljen.

Yennaris meghívása egyébként éles vitát indított az ázsiai országban arról, hogy ki és miért számít kínainak, vagy hogy vajon „kínaibb-e a félig kínai származású, de a nyelvet nem beszélő, mint a kínai felmenőkkel nem rendelkező, de az országba integrálódott, a nyelvet beszélő honosított külföldi”?

A Kínai Labdarúgó-szövetség mindenesetre közölte: a honosított játékosokkal szemben elvárás lesz a kínai himnusz eléneklése, az ország történelmének, kultúrájának, politikai berendezkedésének ismerete, de ezeknél is fontosabb a nyelv ismerete, és pontos, a mandarin nyelv tanulására vonatkozó ütemtervet kell tartaniuk.

A kínai válogatott egyébként június elején előbb a Fülöp-szigetek, majd Kirgizisztán ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik