Dia Euro 2018: peches döntetlen a macedónok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 21:00
A cukorbetegek magyar futsalválogatottja 2–2-es döntetlent játszott Macedóniával a pozsonyi Európa-bajnokságon a harmadik csoportmeccsén. A Hevesi Tamás vezette együttes nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

A macedónok szerezték meg a vezetést második félidőben, miután Tövisháti Tamás rosszul jött ki a kapujából. Azonban hat perc múlva már a magyar csapatnál volt az előny, Nagy Roland – aki eltiltás miatt nem játszhatott a bosnyákok ellen – két pazar lövéssel vette be a macedónok kapuját.

Úgy tűnt, hogy meglesz a fontos győzelem, ám fél perccel a vége előtt Macedónia az egész Eb egyik legszebb góljával egyenlített. A hátralévő fél perc nem volt elég az újabb magyar gólhoz, így maradt a 2–2. Magyarország így egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel áll.

A csoportból az első kettő csapat jut a negyeddöntőbe. A kiírás szerint pontazonosságnál az egymás elleni eredmény dönt, majd a gólkülönbség, és ezután a több szerzett gól. A továbbjutáshoz a mieinknek mindenképpen le kell győzniük a lengyeleket a kedd reggel 9-kor kezdődő utolsó csoportmeccsen, de a többi eredmény „megfelelő” alakulása is kell.

DIA EURO 2018, POZSONY
A-CSOPORT

Magyarország–Macedónia 2–2 (0–0)
Magyar gólok: Nagy R. 2

Lengyelország–Szlovénia 0–1
Lengyelország–Bosznia–Hercegovina 1–4

Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 6 pont (2 meccs, 9–4), 2. Macedónia 4 (2, 7–3), 3. Magyarország 4 (3, 7–8), 4. Szlovénia 3 (2, 2–2), 5. Lengyelország 0 (3, 2–10)

Az utolsó játéknapon:
09:00: Magyarország–Lengyelország
10:00: Macedónia–Szlovénia
14:00: Macedónia–Bosznia-Hercegovina
18:00: Szlovénia–Bosznia-Hercegovina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik