UEFA: „Platini elgondolkodhatna a lemondáson”

Vágólapra másolva!
2016.03.02. 14:16
A labdarúgással összefüggő tevékenységektől hat évre eltiltott Michel Platininek le kellene mondania az európai szövetségnél (UEFA) betöltött elnöki posztjáról – sugalmazza Rainer Rauball, a német szövetség megbízott vezetője.

„Továbbra is az a meggyőződésem, hogy nem szabad elsietetten ítélkeznünk, de az Európa-bajnokságra való tekintettel jó lenne, ha Platini elgondolkodna azon, nem tenne-e szolgálatot az UEFA-nak, ha lemondana a posztjáról” – idézte őt a szerdán megjelent Sport Bild című hetilap.

Rauball emlékeztet arra, hogy az UEFA jelenleg két első számú vezetője nélkül működik, mivel Platini az eltiltását tölti, Gianni Infantino főtitkárt pedig múlt pénteken megválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökévé.

„Sok mindent elő kell készítenünk, illetve be kell építenünk a rendszerünkbe a közelgő Európa-bajnokságig – indokolta álláspontját, hozzátéve: szükséges, hogy legyen alternatíva a május 3-i, budapesti kongresszusra. – Külön kell választani a személyes érdekeket az UEFA, azaz egy milliárdokat érő vállalat működésétől.”

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerdán (ma) közölte, hogy Michel Platini benyújtotta fellebbezését. A FIFA fellebbviteli bizottsága a múlt héten nyolcról hat évre csökkentette az eltiltását, amelyet a szervezet független etikai bizottsága szabott ki rá még tavaly decemberben ƒ„összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt.

Az ügy hátterében az áll, hogy Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

A CAS jelezte, hogy Platini beadványáról még a nyári Eb előtt határoz, ugyanakkor az UEFA-nál nem tudnak kiírni elnökválasztást addig, amíg nincs jogerős döntés, illetve nem tiszta a helyzet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik