FIFA: Blatter szerint a szövetség példamutatóan etikus

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.19. 15:15
Joseph Blatter FIFA-elnök szerint az utóbbi időszakban bevezetett reformoknak köszönhetően a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) minden más sportszervezet számára példát mutat etika terén.

A svájci sportvezető egy zürichi, sportetikáról rendezett konferencián mondta mindezt, hozzátéve, hogy 2011 óta a FIFA két szervezetből álló etikai bizottsága teljesen független. Egyik részleg csak az etikai ügyek kivizsgálásával foglalkozik, míg a másik a döntéseket hozzá az ilyen ügyekben.

„Ami a legfontosabb, hogy teljesen függetlenek, a tagokat a kongresszus választja” – mondta Blatter.

A nemzetközi szövetség az utóbbi években több korrupciós botrányba keveredett, a végrehajtó bizottság néhány tagját eltiltották a munkavégzéstől, s vannak olyanok, akik ellen jelenleg is nyomoznak. A FIFA etikai bizottsága jelenleg is vizsgálja a 2018-as, illetve a 2022-es világbajnoki pályázatokkal kapcsolatos korrupciós vádakat.

„A futballban rengeteg kihívással kerülünk szembe azért, mert 209 tagországunk, s több mint 300 millió aktív résztvevője van a sportágunknak világszerte, játékosok, edzők, bírók. A pályán egyszerű a helyzet, megvannak a szabályok, ám azon kívül már más a helyzet” – fogalmazott Blatter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik