U20-as női vb: az angolok ismét elbuktak egy „11-espárbajt”

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 08:36
A Kanadában zajló U20-as női világbajnokság C-csoportjának harmadik fordulójában az angol labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Nigériától, ezzel elbúcsúzott a tornától, de alakulhatott volna másképpen is a mérkőzés. A D jelű négyesben a meggyőzően teljesítő franciák végeztek az élen.

A C-csoport záró fordulójában az angolok Nikita Parris góljával már az ötödik percben megszerezték a vezetést a szétszórtan védekező afrikai csapat ellen, amely azonban még az első félidőben egyenlített. A második játékrész elején mindkét együttes javára megítélt egy tizenegyest a játékvezető, de míg az angolok kihagyták, addig a legutóbb negyedik helyen végző nigériaiak belőtték, ez pedig az európai nemzeti csapat kiesését jelentette.

A D jelű kvartettben a francia válogatott korán eldöntötte a Paraguay elleni mérkőzését – már a hetedik percben 2–0-ra vezetett –, és százszázalékos mérleggel, valamint meggyőző, 12–1-es gólkülönbséggel jutott be a negyeddöntőbe. A Costa Ricát legyőző Új-Zéland története során először élte túl a csoportkört.

Az egyenes kieséses szakasz magyar idő szerint szombat késő este kezdődik.

U20-AS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KANADA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Dél-Korea–Mexikó 2–1
Nigéria–Anglia 2–1
A csoport végeredménye: 1. Nigéria 7 pont, 2. Dél-Korea 4, 3. Anglia 2, 4. Mexikó 2

D-CSOPORT
Costa Rica–Új-Zéland 0–3
Paraguay–Franciaország 0–3
A csoport végeredménye: 1. Franciaország 9, 2. Új-Zéland 6, 3. Paraguay 3, 4. Costa Rica 0

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Észak-Korea–Egyesült Államok
Nigéria–Új-Zéland
Németország–Kanada
Franciaország–Dél-Korea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik