Teljes siker: három magyar a dobogón!

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2013.01.12. 11:10
null
Íme, a bizonyíték (az '54-es vb-ről): Puskás Ferenc nem csak bal lábbal tudott veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára
Lionel Messi izomláza alig múlt el a negyedik Aranylabdája emelgetésétől, és máris itt az újabb eredményhirdetés. Ez azonban nem a FIFA gálája, hanem a Nemzeti Sport Online-é – a helyszín ezúttal nem a zürichi Kongresshaus, hanem a kibertér. Szerkesztőségünk gondolt egy merészet, és – az első alkalommal 1956 végén átadott, tavaly decemberben tehát 56 éves Ballon d’Or alapítói, valamint a díjjal valaha is kapcsolatba kerülő labdarúgók és voksadók előtt tisztelegve – 2012 utolsó napjaiban közös játékra hívta a honi sportújságíró-szakma műhelyeit és jeles képviselőit (szerkesztőségeket, rovatokat, szakírókat), hogy „kiderüljön”, kik voltak/lehettek az egyes esztendők legjobbjai az Aranylabda-választás előtti időkben, 1950-től 1955-ig. Ankétunk a France Football ódon szabályait követte: kizárólag az Európában játszó európai játékosok kaphattak szavazatot, beleértve a honosítottakat is; az első helyezett öt pontot, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik egyet kasszírozott. Múltidéző sorozatunk harmadik részében az 1952-es „NSO-Aranylabda-szavazás” végeredményét hirdetjük ki.

Hármas magyar siker született, de a jugoszlávok is jól szerepeltek retróankétunk 1952-es kiírásában, ami nem meglepő annak fényében, hogy hatvanegy éve Magyarország és Jugoszlávia játszotta a finálét a helsinki olimpia futballtornáján. Aki nem tudná a végeredményt: Sebes Gusztáv Aranycsapata 2:0-ra múlta fölül a plávikat.

KOCKA? NEM: ÖCSI!

Puskás Ferenc igazi vezéregyénisége volt a magyar együttesnek, amely a selejtezőben még alaposan megszenvedett a románok (2:1) ellen (Kocsist az utolsó percekben kiállították), de aztán megerőltetés nélkül vette az akadályokat, átlépett Olaszországon (3:0), Törökországon (7:1) és a címvédő, de négy évvel korábbi olimpiai elsősége óta alaposan meggyengült Svédországon (6:0) is. Puskás öt mérkőzésen négy gólt szerzett, és négy góllal zárta a tornát Palotás Péter is. A csapat legeredményesebb embere Kocsis Sándor volt a maga hat találatával.

Ami az egész éves produkciót illeti: válogatottunk 12 mérkőzésen 10 győzelmet könyvelt el, egyszer döntetlent játszott és egyszer kikapott 47:9-es gólarány mellett, ami 88 százalékos teljesítménynek felel meg. Mielőtt valaki klaviatúrát ragadna, kioktatva bennünket, hogy az Aranycsapat 1950-től 1954-ig, a berni vb-döntőig egyszer sem kapott ki, ergo csacskaság, amit írtunk az imént, emlékeztetnénk rá, hogy az MLSZ 2002 májusában hivatalosnak minősített két 1952-es Moszkva-válogatott–Magyarország meccset (lehet ellenőrizni a világhálón), amelyből a másodikat 2:1-re elveszítettük, vagyis a nevezetes veretlenségi sorozat több mint tíz éve köddé vált – mintha nem is létezett volna. Szóval megkérnénk mindenkit, hogy ne „négyévigveretlenezzen”.

A VÁLOGATOTT OLIMPIAI ARANYA

KI KICSODA?
Közkívánatra ismét „gyorsportrézzuk” azokat a játékosokat, akik talán kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek olvasóink – főleg az ifjabbak – előtt. Az első helyre John Angelo Valdemar Östergaard Hansen, azaz John Hansen kívánkozik a sorban: a valaha volt egyik legkitűnőbb dán futballista. Mindössze négy hónapot (1948. június–október) játszott a dán nagyválogatottban, de ennyi idő alatt is 8 meccsen 10 gól fűződött a nevéhez, miközben – Nordahllal holtversenyben – gólkirály lett és bronzérmet nyert a londoni olimpián. Alighanem világcsúcs. El is ment profinak, s a Juvéban, majd a Lazióban összesen hét évet húzott le a Serie A-ban. A tárgyévben bajnok és – Nordahl meg Nyers előtt – gólkirály lett a torinóiakkal, akikkel 1950-ben is megnyerte a bajnokságot. Nat Lofthouse teljes (korosztályos, profi és edzői) karrierjét a Bolton Wanderersben töltötte, ahonnan 33-szor került be az angol válogatottba. Meghálálta a bizalmat: 30 gólt vágott a háromoroszlános dresszben, ami majdnem egyes gólátlag. Csak 1952-ben kilencszer volt eredményes a nemzeti csapatban. Kalle Svensson a Helsingborg kapusaként jutott ki két-két világbajnokságra (1950, 1958) és olimpiára (1948, 1952), és nyert összesen négy érmet. Az univerzális, minden poszton (kapusként is!) bevethető Perényi-Petschovski József a magyar és a román válogatottban is szerepelt; hatszoros bajnok összesen – a tárgyévben a bukaresti CCA-val (ma Steaua) lett országos első. Bónuszként olimpiai résztvevő és Román Kupa-győztes volt 1952-ben. Jack Rowley 1952-ben bajnoki címet nyert a Manchester Uniteddel, amelynek színeiben több mint kétszázszor volt eredményes 1937 és 1955 között.

De vissza Puskásékhoz! Öcsi 12 találkozón 10 gólt termelt 1952-ben a válogatottban, Kocsis azonban még rajta is túltett, szédületes, 12/16-os mutatóval zárva az esztendőt. Utóbbinál ehhez még hozzájött a magyar gólkirályi címe (36, karriercsúcs), plusz a bajnoki arany, amelyet – a Honvéd lévén a bajnok – az előbbi géniusz is vitrinbe tehetett. Mi úgy éreztük, inkább Kocka érdemelné meg a retró-Aranylabdát, ám a többség nem őt, hanem Puskást tartotta érdemesnek a győzelemre. Ez sem tévedés.

Kocsis befutott azért a második helyre, a harmadik pedig Kubala László, a Barcelona klasszisa lett. A lista első kilenc helyezettje közül Kuksi az egyetlen, aki nem játszott a helsinki olimpián, a többiek igen. Mivel Kubala abban az évben még nem szerepelhetett a spanyol válogatottban (csak a következő esztendőben debütált), hogy nagyot alkothasson, a klubmérkőzéseken kellett tündökölnie.

3. KUKSI, 4. BRANKO, 5. RAJKO

És tündökölt is. Kubala öt trófeát hódított el a Barcával, ráadásul az 1951–1952-es évad nem csak a gránátvörös-kékek történetében kiemelkedő: ez volt a csatár spanyolországi pályafutásának gólokban leggazdagabb idénye is. Huszonhat találata a bajnokságban majdnem gólkirályságot ért, benne a Sporting Gijón elleni 9:0-s gálán elért mesterhetessel (azóta is spanyol rekord) és a Celtának vágott mesterötössel – ezt figyelembe véve a 26 gól nem is sok.

Hét gólt szerzett Branko Zebec is, csak nem egy találkozón, hanem az egész olimpián, amivel a torna legjobb mesterlövésze lett. India ellen négyszer, a szovjetek elleni első meccsen kétszer, a dánok ellen egyszer talált a kapuba. Balszélső volt, tehát nem kimondottan góllövő csatár, Helsinkiben mégis neki ment legjobban a góllövés. 1952-es eredménysorát az olimpiai ezüst mellett a Partizannal aratott Jugoszláv Kupa-győzelem egészíti ki. A negyedik helyen végzett lajstromunkban.

KUBALA LÁSZLÓ

Az ötödik válogatottbeli csapattársa, Rajko Mitics lett, a Crvena zvezda vérbeli befejező csatára csak egy találattal maradt el Zebectől az olimpián (s ugyanannyit szerzett, mint Kocsis). Mitics ugyanakkor fontosabb gólokat ért el, mint Zebec, a németek elleni 3:1-es elődöntős győzelemből például két találattal vette ki a részét. A fináléban már szerencsére egyikük sem tudta feltörni a Buzánszky, Lóránt, Lantos védelmet. Miticsről még annyit érdemes tudni, hogy ötször volt bajnok (1951, 1953, 1956, 1957, 1959), és négyszer nyert országos kupát (1948, 1949, 1950, 1958) a belgrádi CZ-vel.

A SZAKÍRÓ SZERINT…

Sorozatunk első részében már idéztük Dénes Tamás futballszakírót, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjét, aki a felkért szerkesztőségek és szakírók közül egyedüliként rövid indoklást fűzött szavazati listájához. Most ismét az ő szavai következnek, az alábbi kvintettet látta a legjobbnak az 1952-es esztendőben az öreg kontinensen.

„Puskás Öcsi volt a magyar csapat legjobbja az olimpiai tornán, noha kihagyott egy büntetőt a jugoszlávok elleni fináléban. Ám ő az egyedüli, aki a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben is szerzett gólt. Az olimpián kívül is akadtak remek meccsei, például a Svájc elleni őszi berni mérkőzés, amelyen kétszer volt eredményes. A második helyre az olimpiai ezüstérmes jugoszlávok csapatkapitányát, Sztjepan Bobeket jelöltem, a horvát származású, de a belgrádi Partizanban sikereket elérő belső csatár Helsinkiben már a második olimpiai ezüstjét nyerte meg. A harmadik helyre Kubala László került, aki akkor már – Basora és César oldalán – a Barcelona első számú csillaga volt, társaival öt trófeát is megnyert 1952-ben: a La Ligát, az országos kupát, a Latin Kupát, az Eva Duarte-kupát és a Martini&Rossi-serleget.”

„1952-ben jelentek meg először a szovjetek a futball nemzetközi porondján, ám a jugoszlávok elleni olimpiai vereség és korai kiesés után Sztálin parancsára fel is oszlatták a válogatottat. Mégis ildomos legalább egy játékos beválogatásával tisztelegni a szbornaja játékereje előtt: Vszevolod Bobrov, aki az esztendő során gólt szerzett az Aranycsapat elleni döntetlent hozó meccsen, majd játszott a győzelmüket hozón is, s aki összesen öt gólt ért el az olimpián, négy esztendővel később, 34 évesen mégiscsak olimpiai bajnok lett – jégkorongban. Az ötödik helyre az angol válogatott csapatkapitányát, a sportújságírók által 1952-ben Angliában az év játékosának választott Billy Wrightot tettem” – fogalmazott Dénes Tamás.

NSO-ARANYLABDA 1952
A SZAVAZATI LISTA
Bors
1. Puskás Ferenc, 2. Branko Zebec, 3. Kocsis Sándor, 4. Rajko Mitics, 5. Kubala László
csakfoci.hu
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. John Hansen, 4. Gunnar Nordahl, 5. Jack Rowley
DIGI Sport
1. Puskás Ferenc, 2. Bozsik József, 3. Gunnar Nordahl, 4. Zlatko Csajkovszki, 5. Kocsis Sándor
FourFourTwo
1. Puskás Ferenc, 2. Bozsik József, 3. Branko Zebec, 4. Kubala László, 5. Kocsis Sándor
Képes Sport
1. Kocsis Sándor, 2. Branko Zebec, 3. Puskás Ferenc, 4. Kubala László, 5. John Hansen
Magyar Hírlap
1. Puskás Ferenc, 2. Rajko Mitics, 3. Kubala László, 4. Palotás Péter, 5. Vszevolod Bobrov
Magyar Nemzet
1. Puskás Ferenc, 2. Branko Zebec, 3. Igor Netto, 4. Kocsis Sándor, 5. Vladimir Beara
Magyar Távirati Iroda
1. Puskás Ferenc, 2. Kocsis Sándor, 3. Kubala László, 4. Gunnar Nordahl, 5. Nyers István
(Egyedül ezen a listán ugyanaz az első három sorrendje, mint az összesítésben.)
MTVA Sportszerkesztőség
1. Rajko Mitics, 2. Kocsis Sándor, 3. Kubala László, 4. Palotás Péter, 5. Vszevolod Bobrov
nb1.hu
1. Puskás Ferenc, 2. Kubala László, 3. Sztjepan Bobek, 4. César Rodríguez, 5. Billy Wright
Nemzeti Sport
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Zlatko Csajkovszki, 4. Kubala László, 5. Branko Zebec
Nemzeti Sport Online
1. Kocsis Sándor, 2. Kubala László, 3. Branko Zebec, 4. Puskás Ferenc, 5. Vszevolod Bobrov
Népszabadság
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Kubala László, 4. Zlatko Csajkovszki, 5. Grosics Gyula
[origo]
1. Kocsis Sándor, 2. Puskás Ferenc, 3. Bozsik József, 4. Palotás Péter, 5. Rajko Mitics
Sport Televízió
1. Puskás Ferenc, 2. Kubala László, 3. Rajko Mitics, 4. John Hansen, 5. Kocsis Sándor
Dénes Tamás
1. Puskás Ferenc, 2. Sztjepan Bobek, 3. Kubala László, 4. Vszevolod Bobrov, 5. Billy Wright
Hajdú B. István
1. Puskás Ferenc, 2. Kocsis Sándor, 3. Bozsik József, 4. Branko Zebec, 5. Vszevolod Bobrov
Lakat T. Károly
1. Puskás Ferenc, 2. Ernst Happel, 3. Billy Wright, 4. Kubala László, 5. Zlatko Csajkovszki
Török Péter
1. Igor Netto, 2. Nat Lofthouse, 3. Kubala László, 4. Karl-Oskar „Kalle” Svensson, 5. Perényi-Petschovski József

A VÉGEREDMÉNY
1. PUSKÁS (magyar, Bp. Honvéd) 76 pont
2. Kocsis (magyar, Bp. Honvéd) 50
3. Kubala (magyar-spanyol, Barcelona) 39
4. Zebec (jugoszláv, Partizan) 21
5. Mitics (jugoszláv, Crvena zvezda) 15
6. Bozsik (magyar, Bp. Honvéd) 14, 7. Netto (szovjet, Szpartak Moszkva), Z. Csajkovszki (jugoszláv, Partizan) 8-8, 9. Bobek (jugoszláv, Partizan), Nordahl (svéd, Milan) 7-7, 11. J. Hansen (dán, Juventus), Palotás (magyar, Bp. Bástya), Bobrov (szovjet, VVSZ) 6-6, 14. Wright (angol, Wolverhampton) 5, 15. Happel (osztrák, Rapid Wien), Lofthouse (angol, Bolton) 4-4, 17. César Rodríguez (spanyol, Barcelona), Kalle Svensson (svéd, Helsingborg) 2-2, 19. Beara (jugoszláv, Hajduk Split), Grosics (magyar, Bp. Honvéd), Nyers (magyar-olasz, Internazionale), Perényi-Petschovski (romániai, Flamura Rosie Arad és CCA Bucuresti), Rowley (angol, Manchester United) 1-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik