NSO retró-Aranylabda: Nordahl duplázott, Czibor a második

HEGYI TAMÁS, THURY GÁBORHEGYI TAMÁS, THURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.01.16. 11:04
null
Czibor Zoltán (balra) és a nyugatnémetek benjáminja, Horst Eckel küzdelme az 1954-es vb-döntőben (Fotó: Imago)
Lionel Messi alig egy hete kapta meg negyedik Aranylabdáját, és máris itt az újabb eredményhirdetés. Ez azonban nem a FIFA gálája, hanem a Nemzeti Sport Online-é – a helyszín ezúttal nem a zürichi Kongresshaus, hanem a kibertér. Szerkesztőségünk gondolt egy merészet, és – az első alkalommal 1956 végén átadott, tavaly decemberben tehát 56 éves Ballon d'Or alapítói, valamint a díjjal valaha is kapcsolatba kerülő labdarúgók és voksadók előtt tisztelegve – 2012 utolsó napjaiban közös játékra hívta a honi sportújságíró-szakma műhelyeit és jeles képviselőit (szerkesztőségeket, rovatokat, szakírókat), hogy „kiderüljön", kik voltak/lehettek az egyes esztendők legjobbjai az Aranylabda-választás előtti időkben, 1950-től 1955-ig. Ankétunk a France Football ódon szabályait követte: kizárólag az Európában játszó európai játékosok kaphattak szavazatot, beleértve a honosítottakat is; az első helyezett öt pontot, a második négyet, a harmadik hármat, a negyedik kettőt, az ötödik egyet kasszírozott. Múltidéző sorozatunk hatodik, befejező részében az 1955-ös „NSO-Aranylabda-szavazás" végeredményét hirdetjük ki.

Puskás Ferenc után van egy újabb duplázónk: Gunnar Nordahl, aki az 1951-es után az 1955-ös retrószavazásunkat is megnyerte. A svéd tank mögött újfent magyar labdarúgó végzett a második helyen, Kocsis Sándor helyett ezúttal Czibor Zoltán. Czibor második helye természetesen a klubjában nyújtott teljesítménye mellett a válogatottban mutatott játékának köszönhető.

NORDAHL ÖTÖDSZÖR OLASZ GÓLKIRÁLY

A Bp. Honvéd négy pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot a Bp. Vörös Lobogó előtt, az együttes szerezte a legtöbb győzelmet, és szenvedte el a legkevesebb vereséget, a rúgott gólok tekintetében pedig eggyel maradt el a bűvös 100-as határtól. Czibor Zoltán 20 góllal csatártársával, Machos Ferenccel társbérletben lett gólkirály (Puskás 18, Kocsis 17 gólt ért el – az első négyben négy honvédos végzett!).

KI KICSODA?
Juan Arza: a Sevilla első (és mindmáig egyetlen) Pichichi-győzelmét (29 gól) jegyezte a támadó 1955-ben. Milos Milutinovics: a Partizan-csatár két gólt is szerzett a BEK történetének első meccsén 1955 őszén, az idény végén pedig a sorozat első gólkirálya lett 8 góllal. Richard Brousek: osztrák gólkirály (31) lett 1955-ben, minek nyomán abban az évben négyszer is felléphetett a válogatottban. Ronnie Allen: angol gólkirály volt 1955-ben a West Brom történetének második legjobb gólszerzője. Léon Glovacki: a csatár bajnoki címet és Francia Szuperkupát nyert 1955-ben a Reims aranycsapatának tagjaként. Luis Molowny: a Real Madrid színeiben bajnokságot és Latin Kupát nyert a tárgyévben a hétszeres spanyol válogatott csatár. Ernest Pohl: a legtöbb lengyel bajnoki gólt (186) számláló Pohl, aki mellesleg a lengyel válogatott történetének 4. legeredményesebb (46 meccsen 39 találat) játékosa is, bajnoki címet szerzett '55-ben a Legiával. René Bliard: a reimsinek ugyanaz az eredménysora 1955-ben, mint Glovackinak, azzal a plusszal, hogy neki van még egy gólkirályi címe is. Bernard Vukas: jugoszláv bajnoki és gólkirályi cím, továbbá Európa-válogatottság (mesterhármas a britek ellen!) ékesíti a Hajduk-támadó '55-ös sikerlajstromán.

S itt álljunk meg egy pillanatra: a klasszikusnak mondható 3–2–5-ös játékrendszerben, tehát az ötcsatáros játékban a szélsők játszottak a legmesszebb a kapuktól, kimondottan az volt a feladatuk, hogy kiszolgálják a belső csatárokat. Ebben a megközelítésben Czibor 20 gólja bizony nem kevés.

A válogatottba 1954. november 14-e után (magyar–osztrák 4:1) a Magyarország–Szovjetunió (1:1) mérkőzésen került vissza a csapatba 1955. szeptember 25-én. Gólt ugyan nem szerzett a „nagy testvér" ellen, de innentől kezdve az év még hátralévő négy mérkőzését végigjátszotta, nem is akárhogyan: a 100. magyar–osztrákon és a svédek ellen két-két, a csehszlovákok ellen egy gól fűződött a nevéhez. A nemzeti csapat mérlege 1955-ben tíz győzelem és két döntetlen volt. Cziboré öt meccs, öt gól (utóbbi karriercsúcs).

Az 1955-ös esztendő nem sok változást hozott a magyar futball életében, noha az 1954-es vb-döntővel megindult egy bomlási folyamat – igaz, a részleteket utólag rakjuk össze egységes képpé, akár egy puzzle-t. (Hogy szabadon idézzük Grosics Gyulát: ha nincs az elvesztett világbajnoki döntő, akkor nincs ötvenhat októbere sem.) A történészek szerint a vb-finálé utáni tüntetések nyugodtan felfoghatók „focialista forradalomnak".

A játékosokat több kritika érte, a harag azonban elsősorban Sebes Gusztávon és családján csapódott le. Sem a rendszer, sem a közönség nem kezelte már dédelgetett kedvencként a labdarúgókat, a rezsim nem hunyt már szemet a „szabad versenyes" csempészés felett, azt pedig különösen nem szerette, ha valaki nem volt rendszerpárti. Kiváltképpen nem tetszett, ha az illető ezt hangoztatta is. Márpedig Czibor ilyen volt, nem rejtette véka alá a véleményét. Más kérdés, hogy a szurkolók sem. Főleg a legnagyobb szurkolótábor, a ferencvárosi publikum kezdte ki verbálisan a Honvéd-játékosokat, Puskás Ferencre például a Dagadt jelzőt ragasztották.

Itt megint álljunk meg egy pillanatra. Puskást ugyanis nemcsak a ferencvárosi szurkolók találták meg akkoriban, hanem az újságírók is – és nem csak idehaza. A valódi Aranylabda-szavazást 1956-ban elindító France Football 1954. december 14-ei számában – a Skócia felett aratott 4:2-es idegenbeli győzelmünket követően – terjedelmes cikkben felteszi az obligát kérdést: „Vajon a káprázatos magyar Puskás Ferenc valóban a hanyatlás útjára lépett-e?" A cikk nyomán a Népsport is foglalkozott a Puskás-kérdéssel, a Honvéd egyik edzésén felkeresve magát az érintettet, akivel el is beszélgetett, sőt lefordította neki az FF kérdéseit és megállapításait is.

„Tapasztalatait összegezve (a francia szerző, aki 1946 óta követte nyomon Puskás pályafutását – a szerk.) megállapítja: a vékonydongájú, szerény, félénk összekötő alaposan megváltozott terjedelmében, felépítésében, állóképességében és a fejjátékában is. (...) Már nem volt az 1953. évi wembleyi száguldó őrnagy, sem az 1952-es helsinki olimpián szerepelt magyar csapat csodálatos kapitánya (...). (A cikkíró) olyan tüneteket vett észre játékában, amelyeket csak nehézkessé vált labdarúgóknál figyelhetnek meg, olyan labdarúgóknál, akiknek játékában nincs meg az igazi játékkedv" – írja a Népsport 1955. január elsején.

„Újabb kérdést teszünk fel: nem érzi-e, hogy súlyfölöslege van, s táplálkozását, folyadékfelvételét megfelelőnek tartja-e?
– Hajlamos vagyok a hízásra... (...) s bevallom, szeretek jókat enni... Szerintem azonban nincs jelentős súlytöbblet rajtam... (...) Tudom azt is, hogy harcolnom kell magammal... De ez a harc már megindult, s úgy érzem, jó úton haladok... (...) Rajtam múlik, hogy kiirthassam magamból azokat a hibákat, amelyek sokszor engem bántanak a legjobban... Nagy önuralommal és nagy akarattal igyekszem majd magamat nevelni. Ezen az úton szükség van a közönség segítségére is... Neveljenek engem ők is, de ne azokkal az eszközökkel, amelyekkel a szurkolók egy bizonyos csoportja teszi... Jóindulatot, megértést kérek!" – teszi közzé Puskás önvallomását a Népsport.

A lap (Fekete Pál) ekképpen zárja újévi írását: „És az új esztendő megmutatja, hogy kiváló tudású balösszekötőnk megtalálta-e a felemelkedéshez vezető utat."

Nos, közel hatvan év távlatából kijelenthetjük: Puskás igenis megtalálta a helyes utat, az 1955-ös évben egyik vezéregyénisége volt a magyar válogatottnak – ő is, Kocsis is 12 mérkőzésen tízszer talált a kapuba –, hosszú távon pedig egyenesen tündökölt, a hatvanas években másodvirágzását élte Madridban.

D. T. SZERINT...

Dénes Tamás futballszakíró, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője – a felkért szavazók közül egyedüliként – rövid indoklást fűzött szavazati listájához. Mind a hat lajstromát egyenként megindokolta. Íme, az utolsó, az 1955-ös.

„Egy olyan futballkorban, amelyben a harminc fölötti játékos már öregnek számított, Gunnar Nordahl 34 esztendősen – pályafutása során ötödször, egyben utoljára – az olasz bajnokság gólkirálya lett. Itáliai karrierje első hat teljes idényében csak egyszer (1952) engedte át másnak a koronát. 1955-ben újabb bajnoki címhez segítette a Milant. Mögötte egy argentin születésű vándor, az 1955-ben már spanyol válogatott Héctor Rial került a második helyre, aki, miután Argentínában, Kolumbiában és Uruguayban is játszott, első európai szezonjában bajnok és – éppen az ő két góljának köszönhetően – Latin Kupa-győztes lett a BEK indulását megelőző utolsó szezonban. A harmadik helyre Rial majdani klubtársát, az akkor még a Stade Reims együttesét erősítő Raymond Kopát tettem, akinek fő érdeme 1955-ben a francia bajnokság megnyerése és a Latin Kupa-ezüstérem volt. Ezenkívül a francia válogatottban, megismételve egy évvel korábbi produkcióját, hat meccsen négy gólt szerzett – holott nem is volt befejező csatár. 1955-ben szinte a semmiből robbant a világelitbe a szovjet válogatott, amely abban az esztendőben Moszkvában legyőzte a vb-címvédő nyugatnémet csapatot (3:2), döntetlent játszott Budapesten a vb-ezüstérmes magyarokkal, és a Dinamo-stadionban ugyancsak döntetlent ért el a nagy évet produkáló franciákkal. Az, hogy az 1954-es, hazai 7:0 után Stockholmban 6:0-ra megverte a svédeket, szinte szóra sem érdemes. Illetve dehogyisnem! Ezen a meccsen figyelt fel ugyanis a nagyvilág a még csak 17 éves (!) Eduard Sztrelcovra, aki 1955-ben négy mérkőzésen hét gólt szerzett a szbornajában, s 15 góljával a szovjet bajnokság gólkirálya lett. Az ötödik helyre az 1955-ben veretlen magyar válogatott jobbösszekötőjét, az 1954-ben is remeklő, ezúttal 12 meccsen tízszer eredményes Kocsis Sándort jelöltem" – fogalmazott Dénes Tamás.

Most pedig kanyarodjunk vissza még '54-hez. A hazai és nemzetközi szaksajtó a hibák felsorolása mellett mintegy kisiklásként értékelte a berni fiaskót. Az őszi válogatott találkozókon a Népstadionban valamennyi meccsen 90 ezer felett (!) volt a nézőszám, s a tendencia 1955-ben sem változott. Ebben az esztendőben a „legkevesebb" szurkoló a svédek ellen látta a mieinket, csupán 90 ezren voltak a lelátón. A skótok, az osztrákok, a szovjetek, az olaszok ellen egyaránt több mint százezren szorongtak – szó szerint – a betonteknőben. A győzelmek mellett a szovjetekkel 1:1-es döntetlent játszottunk, erről Czibor később így vélekedett: „Puskás csak a mérkőzés utolsó perceiben tudott egyenlített. Tizenegyesből! Ha akkor azt a tizenegyest nem lövi be, soha az életben nem mosták volna le rólunk, hogy lefeküdtünk az oroszoknak. Öcsi mondhatott volna bármit."

Czibor viszont korábban mondott is. Köztudott, hogy, finoman fogalmazva, nem volt a rezsim híve, ha pedig ivott egy keveset, pláne nem tett lakatot a szájára. Az év tavaszán katonatiszti egyenruhában randalírozott az Emke-bárban, a pincérnő beszólása után szidta a rendszert, ráadásul a belső elhárítás jelenlévő embereibe is belekötött. Sebes Gusztáv eleve nem rajongott Czibor szókimondó stílusáért, eszét és vagányságát elismerte ugyan, de a visszapofázások mellett az sem tetszett neki, hogy Puskás és Czibor a Honvéd meccsein rendre zrikálták egymást, ami nem egyszer trágárságba csapott át.

Még 1954 szeptemberében a Politikai Bizottságnak írt jelentésében Sebes arról panaszkodott, hogy néhány játékosa, például Czibor sportszerűtlen életmódot folytat. Mit ad isten, ugyanebben a hónapban a vb-finálét követő első hazai meccsen Fenyvesi Máté kezdett a románok ellen, majd azt követően zsinórban hétszer is Tüske játszott, ha nem ő, Sebes akkor sem Bolondot állította a csapatba.

A szövetségi kapitány erről az időszakról ezt mondta Bocsák Miklós Kocsis és Czibor című könyvében: „Miért nem játszattam Czibort? Mert akkoriban már mindennaposak voltak az összetűzések közte és Puskás között! Olyan kültelki stílusban küldték el egymást ide meg oda, hogy ezt felidézni sem lehet. (...) Szóval annak idején a veszekedések, vitáik már kihatottak a játékukra is, hát tenni kellett valamit! Fenyvesi derék, rendes, becsületes ember volt, a hangulat miatt őt állítottam Czibor helyére, a hangulat miatt, ez az igazság."

BP. KINIZSI/BP. HONVÉD VEGYES–BOTAFOGO 6:2 (1955)

De nemcsak Sebes tett valamit, hanem Puskás és Bozsik is, a két csapattárs Farkas Mihálynál kilincselt, aki megkérdezte, szüksége van-e a magyar labdarúgásnak Cziborra. És Puskás állítólag azt mondta, hogy nélküle nincs futball. Ez a sztori szintén Bocsák könyvében olvasható, s ha túlzó is, tény: a balszélső visszakerült a válogatottba.

Hogy aztán 1956-ban Sebes ugyanúgy mellőzze, mint egy évvel korábban. Ám ekkor már nem ment olyan jól a válogatottnak, Csehszlovákia (2:4) ellen nemcsak a meccset, hanem 13 év után a hazai veretlenségét is elveszítette 1956 májusában. Júliusban Sebest leváltották, Czibor visszakerült a csapatba. Akárcsak 1955-ben. Igaz, már nem sokáig, mert jött a forradalom.

NSO-ARANYLABDA 1955
A SZAVAZATI LISTA
Bors
1. Kurt Hamrin, 2. Lev Jasin, 3. Juan Arza, 4. Francisco Gento, 5. Eduard Sztrelcov
csakfoci.hu
1. Czibor Zoltán, 2. Gunnar Nordahl, 3. Raymond Kopa, 4. Héctor Rial, 5. Eduard Sztrelcov
DIGI Sport
1. Czibor Zoltán, 2. Puskás Ferenc, 3. Gunnar Nordahl, 4. Sztjepan Bobek, 5. Eduard Sztrelcov
FourFourTwo
1. Puskás Ferenc, 2. Bozsik József, 3. Kocsis Sándor, 4. Lev Jasin, 5. Juan Alberto Schiaffino
Képes Sport
1. Juan Arza, 2. Eduard Sztrelcov, 3. Gunnar Nordahl, 4. Czibor Zoltán, 5. Lev Jasin
Magyar Hírlap
1. Gunnar Nordahl, 2. Bozsik József, 3. Eduard Sztrelcov, 4. Kubala László, 5. Raymond Kopa
Magyar Nemzet
1. Just Fontaine, 2. Kocsis Sándor, 3. Kurt Hamrin, 4. Gunnar Nordahl, 5. Lev Jasin
Magyar Távirati Iroda
1. Héctor Rial, 2. Raymond Kopa, 3. Czibor Zoltán, 4. Juan Arza, 5. Gunnar Nordahl
MTVA Sportszerkesztőség
1. Puskás Ferenc, 2. Milos Milutinovics, 3. Léon Glovacki, 4. Héctor Rial, 5. Gunnar Nordahl
nb1.hu
1. Gunnar Nordahl, 2. Héctor Rial, 3. Raymond Kopa, 4. Igor Netto, 5. Kocsis Sándor
Nemzeti Sport
1. Héctor Rial, 2. Hidegkuti Nándor, 3. Sándor Károly, 4. Eduard Sztrelcov, 5. Gunnar Nordahl
Nemzeti Sport Online
1. Gunnar Nordahl, 2. Czibor Zoltán, 3. Puskás Ferenc, 4. Kocsis Sándor, 5. Eduard Sztrelcov
(Ugyanaz az első kettő sorrendje, mint az összesítésben, és az ötödik helyezett is egyezik.)
Népszabadság
1. Francisco Gento, 2. Puskás Ferenc, 3. Gunnar Nordahl, 4. Czibor Zoltán, 5. Juan Alberto Schiaffino
[origo]
1. Czibor Zoltán, 2. Richard Brousek, 3. Ronnie Allen, 4. Gunnar Nordahl, 5. René Bliard
Sport Televízió
1. Czibor Zoltán, 2. Puskás Ferenc, 3. Eduard Sztrelcov, 4. Héctor Rial, 5. Raymond Kopa
Dénes Tamás
1. Gunnar Nordahl, 2. Héctor Rial, 3. Raymond Kopa, 4. Eduard Sztrelcov, 5. Kocsis Sándor
Hajdú B. István
1. Gunnar Nordahl, 2. Eduard Sztrelcov, 3. Czibor Zoltán, 4. Lev Jasin, 5. Francisco Gento
Lakat T. Károly
1. Gunnar Nordahl, 2. Héctor Rial, 3. Lev Jasin, 4. Luis Molowny, 5. Raymond Kopa
Török Péter
1. Gunnar Nordahl, 2. Czibor Zoltán, 3. Juan Alberto Schiaffino, 4. Ernest Pohl, 5. Bernard Vukas
(Ugyanaz az első két helyezett sorrendje, mint az összesítésben.)
A VÉGEREDMÉNY
1. NORDAHL (svéd, Milan) 55 pont
2. Czibor (magyar, Bp. Honvéd) 38
3. Rial (argentin-spanyol, Real Madrid) 28
4. Puskás (magyar, Bp. Honvéd) 25
5. Sztrelcov (szovjet, Torpedo Moszkva) 22
6. Kopa (francia, Reims) 16, 7. Jasin (szovjet, Dinamo Moszkva) 13, 8. Kocsis (magyar Bp. Honvéd) 11, 9. Arza (spanyol, Sevilla) 10, 10. Hamrin (svéd, AIK), Gento (spanyol, Real Madrid), Bozsik (magyar, Bp. Honvéd) 8-8, 13. Fontaine (francia, Nice), Schiaffino (uruguayi-olasz, Milan) 5-5, 15. Brousek (osztrák, Wacker), Hidegkuti (magyar, Vörös Lobogó), M. Milutinovics (jugoszláv, Partizan) 4-4, 18. Allen (angol, West Bromwich), Glovacki (francia, Reims), Sándor (magyar, Vörös Lobogó) 3-3, 21. Bobek (jugoszláv, Partizan), Kubala (magyar-spanyol, Barcelona), Molowny (spanyol, Real Madrid), Netto (szovjet, Szpartak Moszkva), Pohl (lengyel, Legia Warszawa) 2-2, 26. Bliard (francia, Reims), Vukas (jugoszláv, Hajduk) 1-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik