Peking 2008: algátlan Csingtao, luxus a faluban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.06. 12:21
Már az első próbafutamokon is túl vannak a magyar vitorlázók Csingtaóban az algától megtisztított olimpiai pályán.
A szörfös Detre Diána az MTI-nek elmondta, hogy a szervezők hatalmas munkával algátlanították a tengerpartot, amely másfél hónapja még inkább futballpályára hasonlított, semmint kikötőre. Az 1980-as olimpián testvérével, Zsolttal együtt a Repülő hollandi hajóosztályban bronzérmes Detre Szabolcs lánya és a Laserben versenyző Berecz Zsombor vasárnap óta tartózkodik a helyszínen, a negyedik olimpiáján induló szörfös Gádorfalvi Áron hétfőn csatlakozott hozzájuk.„Az olimpiai falut a legmagasabb fokú luxus jellemzi, nagyon jó szobát is kaptam, éppen a kikötőre néz – mesélte az ötkarikás játékokon újonc Detre Diána. – Az utóbbi napokban a széllel is szerencsénk volt, a sebességem sem volt rossz, még az áramlatokat kell kitapasztalni. Már próbafutamokat is rendeznek, így lehet ismerkedni a pályával."Detre Diána a pénteki megnyitóra elutazik a Csingtaótól egyórai repülőútra fekvő Pekingbe, majd a szörfösök jövő hétfőn kezdik versenyprogramjukat. A Laser hajóosztályban egy nappal később kezdődnek a küzdelmek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik