Gól nélküli döntetlent hozott a nőknél a német–brazil rangadó

Vágólapra másolva!
2008.08.06. 13:07
A tavalyi világbajnoki döntővel azonos párosításban kezdődött az olimpia női labdarúgótornája, a végső győzelemre legesélyesebb két csapat találkozott: a világbajnok Németország az ezüstérmes Brazília ellen lépett pályára Senjangban.
Látványos mozdulatokat hozott a meccs, gólt nem
Fotó: Reuters
Látványos mozdulatokat hozott a meccs, gólt nem
Látványos mozdulatokat hozott a meccs, gólt nem
Fotó: Reuters
Látványos mozdulatokat hozott a meccs, gólt nem

A Pekingtől mintegy 750 kilométerre keletre található város stadionja a szokásos kínai monumentalitást is felülmúlóan óriási, ahol a felek hírnevükhöz méltóan feszültek egymásnak. Igaz, inkább a nagy küzdelem jellemezte a játékot, gólhelyzet kevés adódott.

Dühönghettek a szövetségi kapitányok, mert azok is kimaradtak. Elsőként a brazil Jorge Barcellosnak nyílt oka a kispad szétrúgására, miután Cristiane három lépésről fejelt mellé az első negyedóra végén.

Néhány perccel később érkezett a német válasz, igaz, Silvia Neid kapitány csak a fejét fogta, miután egy szép beadást követően Smisek okosan megfejelt labdája a lécen csattant. A kimaradt helyzet után is jobban pörögtek a németek, miközben a brazilok legnagyobb klasszisát, Martát ügyesen kivonták a játékból.

Igaz, a németek csillaga, Birgit Prinz sem villogott, de ő legalább gólhelyzetig eljutott a szünet előtt: lövése centikkel kerülte el a kaput.

MINDEN, AMIT AZ OLIMPIÁRÓL TUDNI ÉRDEMES!

A második félidő hasonló koreográfia szerint zajlott mint az első, igaz, ekkor már mindkét kapu előtt jóval több lehetőség adódott. Más kérdés, hogy a két kapusnak, Angerernek illetve Andreiának azért nem volt túl sok dolga.

Vagy azért mert a csatárok céloztak rosszul – mint tette azt Smisek Prinz remek szöktetése után –, vagy mert a kapufa hárított, ahogy az egy szöglet után Renata Costa fejesénél történt. Gól továbbra sem esett, a kétszer is a világ legjobbjának választott Marta például 10 méterről lőtt az üres kapu mellé.

A második félidő második felében aztán már egyre nyomasztóbb fölénybe került a brazil válogatott, Marta a végén olyan szólót mutatott be, amelyet a világ minden pályáján góllal jutalmaznak. Ám hiába rázott le négy német védőt, Angerer védeni tudta közeli lövését.

Így aztán maradt a gól nélküli döntetlen, amely után joggal mondhatjuk: vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Egy nem túl színvonalas, nem túl mozgalmas mérkőzésen Brazília a második félidőben jobban játszott, közelebb állt a győzelemhez, de végül igazságos eredmény született.

NŐI LABDARÚGÁS, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

1. FORDULÓ
E-csoport
Argentína–Kanada 1–2 (Manicler 85., ill. Chapman 27., Lang 72.)
F-csoport
Németország–Brazília 0–0
G-csoport
Japán–Új-Zéland 2–2 (Aja 72.–11-es, Homare 86., ill. Yallop 37., Hearn 56.–11-es)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik