Cristian Zaccardo portréja

Zaccardo a Spilamberto nevű kis klubban ismerkedett meg a futball alapjaival, s akkoriban jóval támadóbb szellemben kalandozott a pályán, hiszen volt olyan idény, amikor 16 gólt is szerzett. A maranellói Enzo Ferrari-tornán figyelt fel rá a Bologna FC, akik le is igazolták a kis tehetséget, s hősünk nemsokára bekerült az olasz U-16-os válogatottba is. Pár hónap múltán már a kék-vörösök ificsapatában rúgta a labdát, 19 esztendősen - egy Speziában letudott kölcsönidőszak után - pedig már a nagyok között számolt vele Francesco Guidolin mester. A bekk 2003 augusztusában a Parma ellen mutatkozott be a Serie A-ban.A következő idényben felfedezőjével együtt Palermóba igazolt, ahol hamarosan szárnyára kapta a hírnév: nyáron U-21-es Európa-bajnok lett, novemberben pedig, a finnek ellen, a nagyválogatottban is debütálhatott. 2005-ben Marcelo Lippi szövetségi kapitány alapemberként számolt vele a válogatottban, hol a védelem közepén, hol annak jobb oldalán, de éppen a legrosszabbkor, a világbajnokság évében esett át hősünk kisebb formahanyatláson. Helyét a védelem bal oldaláról a jobbra átpakolt Gianluca Zambrotta vette át, akinek pozícióját Zaccardo klubtársa, Grosso vette át. No meg hát a Buffonnak lőtt, két pontba kerülő öngól sem tett jót renoméjának.Talán ezért is játszott kirobbanó formában a következő idényben, gólerős volt odahaza és az UEFA-kupában is, ráadásul a hátvédsor összes posztján bevetette őt edzője, Stefano Colantuono, s Zaccardo mindenhol megállta helyét. Egyébként Cristian vérbeli átlagolasz: imádja a tésztát (különösképpen a tortellinit) és a szép nőket, szívesen jár moziba és imádja Ramazzotti zenéjét.