Cristian Zaccardo portréja

Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:48
Cristian Zaccardo a palermói fiatalokkal, Andrea Barzaglival és Fabio Grossóval karöltve lett világbajnok 2006-ban, azonban egy kissé keserű szájízzel tekinthet vissza a tornára, hiszen két csoportmérkőzésen is pályára léphetett, ám az Egyesült Államok ellen egy - egyébként képeskönyvbe illően tökéletes kapáslövéssel elért - öngólt vétett, ezzel végleg ki is került a kezdőből.
Zaccardo a Spilamberto nevű kis klubban ismerkedett meg a futball alapjaival, s akkoriban jóval támadóbb szellemben kalandozott a pályán, hiszen volt olyan idény, amikor 16 gólt is szerzett. A maranellói Enzo Ferrari-tornán figyelt fel rá a Bologna FC, akik le is igazolták a kis tehetséget, s hősünk nemsokára bekerült az olasz U-16-os válogatottba is. Pár hónap múltán már a kék-vörösök ificsapatában rúgta a labdát, 19 esztendősen - egy Speziában letudott kölcsönidőszak után - pedig már a nagyok között számolt vele Francesco Guidolin mester. A bekk 2003 augusztusában a Parma ellen mutatkozott be a Serie A-ban.A következő idényben felfedezőjével együtt Palermóba igazolt, ahol hamarosan szárnyára kapta a hírnév: nyáron U-21-es Európa-bajnok lett, novemberben pedig, a finnek ellen, a nagyválogatottban is debütálhatott. 2005-ben Marcelo Lippi szövetségi kapitány alapemberként számolt vele a válogatottban, hol a védelem közepén, hol annak jobb oldalán, de éppen a legrosszabbkor, a világbajnokság évében esett át hősünk kisebb formahanyatláson. Helyét a védelem bal oldaláról a jobbra átpakolt Gianluca Zambrotta vette át, akinek pozícióját Zaccardo klubtársa, Grosso vette át. No meg hát a Buffonnak lőtt, két pontba kerülő öngól sem tett jót renoméjának.Talán ezért is játszott kirobbanó formában a következő idényben, gólerős volt odahaza és az UEFA-kupában is, ráadásul a hátvédsor összes posztján bevetette őt edzője, Stefano Colantuono, s Zaccardo mindenhol megállta helyét. Egyébként Cristian vérbeli átlagolasz: imádja a tésztát (különösképpen a tortellinit) és a szép nőket, szívesen jár moziba és imádja Ramazzotti zenéjét.



99-00
Bologna
00-01
Spezia
28
01-02
Bologna
19
1
02-03
Bologna
32
1
03-04
Bologna
28
0
04-05
Palermo
35
2
5.96
05-06
Palermo
36
0
UEFA
4
0
5.81
06-07
Palermo
36
5
UEFA
5
1
6.00
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
olimpia
4
0
2004
U-21-es Eb
3
0
2006
világbajnokság
2
0
99-00
Bologna
           
00-01
Spezia
28
       
01-02
Bologna
19
1
     
02-03
Bologna
32
1
     
03-04
Bologna
28
0
     
04-05
Palermo
35
2
     
5.96
05-06
Palermo
36
0
UEFA
4
0
5.81
06-07
Palermo
36
5
UEFA
5
1
6.00
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
olimpia
4
0
2004
U-21-es Eb
3
0
2006
világbajnokság
2
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik